(Csertán Ákos), –g

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Szerkesztőség!

Nem szándékoztam Önöknek olvasói levelet írni a horvátországi fegyverbotrányról írott cikkeikről, mégis megteszem. Kende Péter ugyanis annyira jól rátapintott a lényegre, hogy ezzel az alábbiak megírására késztetett. Hiába, úgy tűnik, a távolság sokszor nagyobb rálátást biztosít, mint az események közvetlen szemlélése.

Egyetértek, mélységesen egyetértek azzal, hogy a kormány – vagy bizonyos tagjai – igen nagy hibát követtek el a fegyverbotránnyal, ezért jó lenne, ha a személyi konzekvenciákat is levonnák. De gondolt-e arra az ellenzéki sajtó – vagy legalábbis annak a múlt rendszerben nem kompromittálódott része –, kinek kedvez az, ha a kormányt olyan ellenségként kezeli, amelyben még a bolsevik felhangoktól egyáltalán nem mentes Szerb Szocialista Párt sajtója is szövetségese.

Mire gondolok?

1. A botrányt kirobbantó videofilmet bevallottan a Jugoszláv Néphadsereg katonai hírszerzése szerkesztette össze. Végiggondolta-e az Önök munkatársa (nevét illemből nem írom ide) e tényt, mielőtt a filmező „szakembereket” kollégáinak nevezte? Számomra ugyanis e film – akár azt jelenti ki Spegelj horvát belügyminiszter, amit a videón „mondatnak vele”, akár nem – egyáltalán nem a jugoszláviai sajtószabadság terméke.

2. Egyre nyilvánvalóbb – a horvát és a független szerb sajtó alapján is –, hogy a Jugoszláv Néphadsereg (amelyben igencsak sok a „jó öreg bolsevik”) január közepén katonai hatalomátvételre készült. Azaz, szovjet elvtársaihoz hasonlóan pontosan felmérte a helyzetet: a Nyugat túlságosan el lesz foglalva a Közel-Kelettel ahhoz, hogy egy kis bolsevik rendcsináláshoz, némi berzenkedésen túl, bármit is szóljon. E videofilm a tisztogatás jogosságát volt hivatott előkészíteni. Mivel lenne egyébként magyarázható az, hogy az egészet így időzítve hozták nyilvánosságra, amikor az összes adatnak – lásd a Kadijevic–Für-levélváltást – már november elején birtokában voltak. Egy ilyen fílm jogosságának elismerése nem növeli a magyar ellenzéki sajtó presztízsét (a hajlongó Hajdút természetesen nem számolom ide).

3. Horvátországba, ahogyan erről a szerb kormánypárti sajtó beszámolt, hat ország szállított fegyvert: Magyarországon kívül Olaszország, Ausztria, Csehszlovákia, Izrael, sőt talán Románia is. Ebből a jugoszláv kormány kiemelte Magyarországot, vele jegyzékeket vált, igyekszik minél nagyobb botrányt csapni. Miért? Egyszerű: a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének lejáratása érdekében. A fegyverbotrány idejében e szervezet több tagját is behívták a Belügyi Titkárságra (rendőrség) „informatív beszélgetésre”. Továbbá a fegyverügyre hivatkozva napolták el bizonytalan időkre az 1944–45-ös bácskai és bánsági magyarellenes partizánatrocitások további vizsgálatát. A fegyverbotrány e része hogyan kerülhette el az Önök tisztelt figyelmét?

Végezetül a Szerb Szocialista Párt egy tipikus bolsevik utódpárt – ez a szerbiai ellenzék sajtójának egységes véleménye. E párt jelenleg a szerb parlamentben, a kormányszervekben, valamint az önmagát karizmatikus személynek tálaló pártelnök, egyben Szerbia elnöke, Slobodan Milosevic révén abszolút többségben van minden „politikaformáló” helyen. Hogyan képzeli el az SZDSZ tanácsadó testületének egy része, hogy egy ilyen utódpárttal a „korrekt” kapcsolatokon túl valamit is kezdeni lehet? Azon túl, hogy egy ilyen lépés lehetetlen – a szerb kormánypárti sajtóban már a fegyverbotrány előtt is javában terjesztett magyar ellenségkép miatt –, talán az eltérő politikai nézetrendszer miatt sem lenne ildomos. Remélem, őszintén remélem, hogy Magyarországon – sem a kormányban, sem pedig az ellenzékben – nincs olyan párt, amely ezen ideológiával „szívélyes, baráti, elvtársi légkörű kapcsolatba” kerülhetne.

Csertán Ákos

Levélírónk megszívlelendő érvekkel bírálja lapunkat és az egész parlamenti ellenzéket, amiért a horvátországi fegyverüzlet ügyében egy követ fúj a szerb kommunistákkal. Úgy véljük, a magyar kormánynak éppen a Vajdaságban – Szerbiában – élő magyarok védelmében kellett volna tartózkodni attól, hogy ilyen módon foglaljon állást Jugoszlávia belső válságában. A kérdés többoldalú szemlélete érdekében ajánljuk levélírónk figyelmébe A titkos megrendelő című cikket lapunk 16. oldalán.

–g

• Visszabeszélő