Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„Azonnali és gyors javulást nem várnak a választók” – interjú Papp Pállal (Beszélő, 1994. június 16.)


A 24. számban megjelent „Az ezerarcú frakció – szocialista képviselők” című interjúban tévesen jelent meg Papp Pál „tiszteletbeli elnök”-i meghatározása.

Papp Pál a Vasutasok Szakszervezete legutóbbi kongresszusán jelöltette magát elnöknek, de nem választották meg, úgy is mondhatom, megbukott.

„Tiszteletbeli elnök”-nek valami téves hálaérzet folytán az új elnök, dr. Márkus Imre javasolta, de ilyen funkció nincs az alapszabályban. Tehát jogilag nem is létezik.

Nekem úgy tűnik, hogy az „ezerarcú Papp Pál” nem is tud veszíteni. Ha nem választják meg elnöknek, ő akkor is elnök. Gratulálok.

dr. Borsik János ügyvezető alelnök
Mozdonyvezetők Szakszervezete











Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon