(Czirbik Sándor)

Nyomtatóbarát változat

Az Óbudai Hajógyár dolgozói közül a legtöbben megütközve olvashatták a cikket. Elszomorító, hogy míg a gyár nem – vagy alig – kaphat szót a nyilvánosság előtt, a kívülálló és hozzá nem értő személyek és szervek véleménye mindig teret kaphat.

A fent említett cikkben mindenki olvashatja, hogy az Óbudai Hajógyár elavult technikával dolgozik. Ez az állítás nem egyéb, mint célzatos ferdítés, amely olyan szándékkal íródott, hogy még inkább lejárasson minket. Érdekes lenne ismerni, hogy az ilyen szándékú cikkek valójában milyen indítékkal születnek. Mi lehet a valódi cél?

Tekintsük először azt a néhány műszaki adatot, amelynek alapján érthetővé válik, hogy a svéd cég választása miért esett ránk elsőként.

Automatikus (optikai, ill. számítógép-vezérlésű) lángvágó gépeinken szabásterv alapján vágjuk az acéllemezeket. A hulladék mennyisége minimális (1-5% között), a gépi vágás pontossága miatt csak speciális esetekben van szükség utánmunkálásra. Domborítógépünk zajtalan és rezgésmentes, a lemezeket nem ütéssel, hanem lassú sajtolással alakítja a kívánt formára. (…) És még egy fontos szempontot hadd tegyünk hozzá: a többi hajógyárban mindez egyáltalán nincs meg (pl. gépi sólya, szekciógyártó csarnok stb.), vagy csak szűkebb kapacitást biztosító formában (pl. rövid szerelőpart). A JFMM Shipping svéd cég azért keresett meg bennünket, mert itt a legjobbak az adottságok. A technológia pedig nem elavult, mint azt az Önök cikkében olvashattuk.

Köztudott, hogy néhány éven belül megnyílik a Duna–Majna–Rajna-csatorna. Az Északi-tengert a Fekete-tengerrel összekötő nemzetközi vízi útra telepített, jónevű gyárat – kitűnő hajójavító bázist – most akarják megszüntetni?

A hajóépítés nemzetközi előírások alapján történik. Mi szovjet, német, angol előírások szerint gyártottunk hajókat, termékeink mindig megfeleltek a nemzetközi műszaki követelményeknek. Egyébként a hajók ki sem futhattak volna. Túlzás nélkül elmondhatjuk, ez a gyár jelenleg az ország egyik legjobban felszerelt és legkorszerűbb technológiával dolgozó hajógyára.

Végül, arról miért nem beszélnek, hogy ez a gyár régebben 3500 fővel dolgozott, részben 2, ill. 3 műszakban?

Tévesnek kell ítélni a cikk azon megállapítását, hogy bárki is azt hitte volna közülünk, „hogy a részvénytársaság alakulásával egy csapásra megoldódnak a bajok, és a hatalmas veszteségeket valahol maguk mögött, a homályban hagyva, tiszta lappal indulhatnak…”

Sajnos ennek az ellenkezője az igaz, hiszen az előző kormányzatok gazdaságpolitikájának gyárunkban történő lecsapódása, hogy a kierőszakolt és mintaszerűen rosszul szervezett nagyvállalat olyan beruházásokba fogott, mint például a népszigeti beruházás, a váci beruházás (konténertisztító sor), amelyek mind a mai napig nem fizették vissza a rájuk költött pénzt. Így a GD Óbudai Hajóépítő Rt. megszervezésekor a más gyárakban elkövetett helytelen beruházások eredményeként kialakult terhekből néhány százmilliónyit az új részvénytársaságra is átruháztak, valamint megtiltották, hogy önálló külkereskedelmet folytasson, továbbá a gyár területének keleti része feletti rendelkezést is megszüntették. Az egyik 100 millió forint kölcsönből még 20 millió forintot sem költöttek a gyárra, de ezt a kölcsönt is teljes egészében a részvénytársaságnak kell visszafizetni, és berendezéseinek és épületeinek egy részét elzálogosították. Az óbudai dolgozók a tanúi annak, hogy a gyár műszaki vezetése zömében olyan beruházásokat végzett, amelyek műszakilag megfelelőek, működőképesek és a hajógyártásnak megfelelőek.

További félreértést adó elírás található még a cikkben, amelyet korrigálnunk kell, nevezetesen 100 millió dolláros megrendelésről van szó, és nem ahogy a cikk írja, forintról.

Ha az eseményeket időrendi sorrendben tekintjük át, megállapíthatjuk, hogy a gyár kollektívájának 1989 márciusában tartott gyűlése és az azóta eltelt időszakban kapott korlátozott megnyilvánulási lehetőség még időben hívta fel a figyelmet arra, hogy olyan törvények és rendeletek vannak érvényben, amelyek személy szerint is a nemzet vagyonából olyan egyéneket juttathatnak döntési helyzetbe, akik vezetői legitimitása kérdéses, ill. személy szerint is egyéni anyagi előnyökhöz juthatnak közösségi vagyonból.

Az elmúlt másfél év rávilágított erre a hiányosságra, és ebben nem kis szerepe jutott az óbudai dolgozókollektívának. Ma a szabad és független választások után végre elértük, hogy ügyünkkel kormányszinten foglalkoznak legitim emberek, és bízunk abban, hogy a nemzet számára a legmegfelelőbb és felelősséggel vállalt döntést fognak hozni.

Az Óbudai Hajógyár sorsát illetően érdekes, hogy elmaradt a magyar munkásság szolidaritásának széles körű megnyilvánulása. Egy ilyen eset jó például szolgálhat arra, hogy bizonyos nem teljesen átgondolt törvények éppen a munkásság véleményének ismeretében módosításra szorulnak. Ez arra mutat, hogy a demokratikus véleménynyilvánítás a köz ügyét szolgálja.

Budapest, 1990. VIII. 31.

Czirbik Sándor
okl. gépészmérnök
okl. hajógépészmérnök

• Visszabeszélő