Rostoványi Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Teherán legpatinásabb szállodája, a Grand Hotel Esteghlal adott helyt a kilencedik „Iszlám gondolat” nemzetközi konferenciának. Mintegy 500, túlnyomóan az iszlám világ országaiból érkezett résztvevő tanácskozott sokszor erősen felfűtött hangulatban mindenekelőtt az „iszlám mozgalom” kilátásairól, a muszlimok egységéről és a „nemzetközi imperializmushoz” való viszonyáról. A szállodát kivül-belül az imám képei és mondásai díszítették (ezekkel persze Teherán legkülönbözőbb részein is találkozhattunk), s a hozzászólók nagy része is a nemrég elhunyt imám (neve elhangzásakor mindig a fájdalmas morajként ható Alláhu Akbar söpört végig a termen) tevékenységének méltatását állította előadása középpontjába. A konferencia egy ünnepségsorozat bevezetője volt, amelyre két esemény is alkalmat szolgáltatott: az egyik az, hogy Khomeini imám 1979. február 1-jén tért haza száműzetéséből, a másik pedig, hogy Mohamed próféta február 2-án kapta Dzsebráil (Gábriel) arkangyaltól az „isteni sugallatot”.

Allah akarata

Hasemi Rafszandzsani iráni államfő mindjárt bevezető előadásában tisztázta az iszlám ideológia új, a marxista-kommunista rendszerek összeomlása utáni tartalmát: ő vetette fel elsőként a „világimperializmus és arrogancia” elleni harc szükségességét. Az iszlám teremt „egyensúlyt a szekuláris és a szakrális között”, amit sem a marxizmus, sem a nyugati vallások és ideológiák nem voltak képesek elérni – fogalmazta meg az iszlám fölény titkát s benne az imperialista világtól semmilyen módon nem függő Irán szerepét: Isten akarata volt, hogy az iszlám forradalom egy energiában gazdag, geopolitikailag fontos országban menjen végbe. Irán nem radikalizmust vagy fundamentalizmust képvisel – mondta –, csupán azt kívánja megvalósítani, ami a Koránban áll. Nincs szó az „iszlám forradalom exportjáról”, annak Irán határain belül kell maradnia. Az iszlám barátokat természetesen meg kell segíteni, de szigorúan a nemzetközi jog keretein belül. Az emberek majd szabad választásokon, maguktól fognak Allah uralma mellett dönteni, amint azt Irán vagy Algéria példája mutatja.

A konferencia hevesen elítélte az algériai iszlám mozgalom elfojtását. Rafszandzsani szerint Algériában ma is „dzsáhilíya” (eredetileg az iszlám előtti „tudatlanság”, „barbárság” korának elnevezése) uralkodik, amely elnyomással párosul. Mi változott a 800 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, ha „a világ semmibe veszi az algériai muszlimok 70-80 százalékának jogait, és helyesnek tartja a hadsereg beavatkozását?” – hangzott a kérdés lépten-nyomon. Valamennyi hozzászóló a vallás és a politika (állam) szoros egysége mellett érvelt. Heves bírálatban részesültek az arab világ kormányai: részint szekularizmusuk, részint Amerika-barátságuk miatt. Az egyik legélesebben Nyugat-ellenes (egyébként két évtizede Kanadában élő) indiai származású politológus, Szalím Manszúr a szaúdi vezetést egyenesen „Amerika karikatúrájának” nevezte. A bírálók nem kímélték azokat sem, akik nem a „forradalmi iszlám” avagy „iszlám forradalom” követői (idetartozik az iszlám világ nagy része). Mindezzel összefüggésben legtöbb szó talán az umma (iszlám közösség) egységének helyreállításáról esett.

Igen kemény bírálatot kapott Kelet-Európa a lengyel muszlimok egy prominens (egyetemi oktató) képviselőjétől, aki szerint a kelet-európai politikai változások következménye heves „antiiszlám propaganda lett”, s a tömegtájékoztatási eszközök ellenséget kreálnak az iszlámból, mivel az úgymond a civilizációt fenyegeti.

Ahmed Khomeini (akinek megjelenését a résztvevők felállva, hosszasan ünnepelték) sztentori hangján a vallási kérdések egyik legfontosabbikáról, az „idzstihádról” beszélt: hogyan egyeztethető össze az iszlámmal az új, a változás. Az iszlám az egész világot kormányozhatja, de ahhoz, hogy mindenütt elterjedjen, meg kell tudni oldania az emberek változó körülmények adta problémáit, mégpedig az iszlám jog alkalmazásával, mely úgyszintén a változó körülményektől függ – érvelt, sűrűn idézve az imámtól, vagyis saját apjától.

Egyenrangú ellenségek

A kevés számú európai résztvevő meglehetősen kirítt a hagyományos öltözetet viselő vallási vezetők és az „egyenszakállas”, nyakkendőt szigorúan nem viselő irániak közül. E sorok írója még az európaiak közül is kirítt, egyedüli nem muszlim résztvevőként az egész konferencián. Talán ennek is köszönhető, hogy a három nap során az iráni televízió kétszer, a rádió háromszor, különböző napilapok pedig négyszer kértek interjút: egyetértek-e azzal, hogy a videó káros és tiltandó dolog, ezért tiltani kell, milyen esélyét látom Magyarországon az „iszlám forradalom” győzelmének stb. Egyikük kifejtette, hogy bár elvileg ellenségek vagyunk, hiszen én nem vagyok muszlim, azért mint keresztényt egyenrangúnak fogadnak el, hiszen az iszlám egyenrangúnak ismeri el a kereszténységet. Az iráni résztvevők jelentős hányada egyébként életében nem járt külföldön, csak azjráni tévé és rádió műsoraiból értesül a világról, a moziban 80 százalékban iráni – azonkívül elsősorban kínai – filmeket néz, a táncot mint olyat bűnös dolognak tartja, a popzenét nemkülönben, mivel izgató hatásúak. Nyilván saját példájukból kiindulva kérdezték: a magyar filmek hány százalékának van „nevelő célzata”, és hány százalék pozitív kicsengésű, az emberek belső tökéletesedését szolgáló? Abból a hírből, hogy Magyarországon a nyugati műholdas tévéprogramok akárki számára hozzáférhetők, elszörnyedve vonták le a következtetést: a kommunizmus összeomlása után Magyarországot az „amerikai kultúrimperializmus” kezdi hatalmába keríteni. A jelek szerint Európa ismeretének teljes hiánya miatt bármilyen információban saját igazuk megerősítését látták. A konferencia tanulsága szerint az iszlám és a Nyugat között „fényévnyinek” tűnik a távolság.

Természetesen az iszlám nem azonos az ezen a konferencián képviselt nézetekkel, még ha minduntalan hangot is kapott, hogy az „igazi” muszlimok azok, akik a Khomeini-féle tradíciókat követik, az „iszlám forradalmat”, az „iszlám mozgalmat” képviselik. S valljuk meg: a túlzások, a sokszor szélsőséges kirohanások nem nélkülözik a valós alapokat. Sajnos mindkét táborban (mármint az iszlám, illetve a Nyugat képviselői körében) erősödni látszanak a szélsőséges, konfrontatív hangok. Még a régióval, illetve az iszlámmal meglehetősen hosszú ideje foglalkozó európai résztvevő is meglepődött néha, és többször is föltette magának a kérdést: van-e remény az ilyen homlokegyenest eltérő mentalitások, felfogások, kultúrák közelítésére?

Iszlám uralom

A konferencia záródokumentuma – amelynek egyes pontjait a résztvevők háromszori Alláhu Akbar kiáltással fogadták el – a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: jelenleg a nemzetközi körülmények (különösen a Szovjetunió és a kommunizmus szétesése) kedveznek egy átfogó iszlám uralom létrejöttének. Az iszlám alternatívát jelent bármilyen más vallással és ideológiával szemben. El kell mozdítani minden olyan akadályt, melyet az iszlám ellenségei állítottak azzal a céllal, hogy növeljék a külföldi kulturális befolyást. A volt Szovjetunió most függetlenné vált muszlim köztársaságai visszatértek sokáig semmibe vett, eredeti mivoltukhoz. A konferencia elutasítja a szabadság elnyomását Algériában, és követeli az arra vonatkozó garanciákat, hogy az emberek jogai és akarata érvényesülhessenek. A világimperializmus új terminológiát vezetett be: „új világrend.” A konferencia elutasítja, hogy most – amint Kuvait példája bizonyítja – az egyetlen világhatalom azt tehessen, amit akar, határozottan ellenzi az amerikai jelenlétet az iszlám világban, különösen az Öbölben. A régió stabilitását az érintett országoknak maguknak kell biztosítaniuk. A palesztinkérdés az iszlám világ egyik központi kérdése. A konferencia felszólít minden muszlim országot a Camp David-típusú béketárgyalások elutasítására. Az iszlám umma legfontosabb jegye az iszlám egység. Ezért minden, az iszlámot, az iszlám világot megosztó kísérletet fel kell számolni.

Dzsannáti ajatollah zárszavában újabb bírálatot zúdított az USA ama törekvéseire, melyekkel az iszlám világot meg akarja osztani, s a muszlimokat Irántól el kívánja szigetelni, mely törekvések különösen Szaúd-Arábia miatt vezethettek eddig eredményre. Aláhúzta, hogy a világ nagy részét arrogáns hatalmak uralják, a társadalmakban általános a korrupció, a gazdaságokban a hanyatlás. A Korán ugyanakkor kimondja, hogy a világot az áhítatos, kegyes emberek fogják irányítani. Ha a világon élő egymilliárd muszlim összefog és egyesül, mindent megtehet, amit csak akar: lehet pénzük, lehet földjük, lehet mindenük. Miért ne ők kormányoznák a világot?

• Külföld