Diósi Ágnes

Nyomtatóbarát változat

Szabó András helyi ácsmester és vállalkozó, amatőr helytörténész és magánmúzeum-tulajdonos közlése szerint a cigányok 1743-ban jelentek meg a faluban, mindössze 3 fő; fúrókészítők voltak, báró Barkóczy hozta őket. Nyilván szükség volt a munkájukra. A vályogvetők később jöttek, bevonták őket az építkezésekbe. Köztük egy Jani nevű cigány találmánya volt a János-féle tégla. Úgy készült, hogy a vályog közé nem raktak töreket, szárazon kivetették, csutkaszárak közé boglyába rakták és kiégették.

Ahol építkeztek, ott volt a vályoggödör, oda települtek. Első településük a mostani múzeum helyén egy épülő major mellett volt. Innen átkerültek az Acsádi útra, mert itt épült a Rácz-tanya, és akkor épült a mostani kultúrház is az 1900-as években. Vajdájuk volt, de egy magyar embert is választottak maguknak. Csipi János bácsi kerülő volt a faluban; cikuját (gyújtóját) most is őrzi a múzeum. Ő eskette, ő temette a cigányokat. Fennmaradt egy anekdota az egyik temetésről. Állítólag Jani bácsi diktálta, mit énekeljenek a cigányok: „Égre néző meredt szemek. Sárba nyúló hosszú kezek. Ha mindnyájan így járnátok, jövő télen nem fáznátok.”

A Szentmiklósi nevű földbirtokos mulatós ember volt, Nagykárolyból hozott zenész cigányokat az 1920-as években. Akkor kerültek ide a Bacsi és Zámbó családok, és kialakult a falu kétféle anyanyelvű cigány közössége. A romungrók a Szentmiklósi-birtok mellé települtek.

1944–45-ben sok német és szovjet katona esett el Nyírmihálydiban. A halottakat a cigányoknak kellett eltakarítaniuk. Élő tanú van rá, hogy Buza Gyurka akkor halt meg hullamérgezésben.

A háborúban a cigányok is katonáskodtak, háború után pedig őket is vitték malenkij robotra. Nyírmihálydiból mintegy száz ember úgy halt meg malenkij robotban, hogy nem volt katona. Köztük cigányok. Mindenből kivették a részüket a magyarok mellett. Egykor az 1848-as szabadságharcban is.

1945 után az épülő házakhoz cigányok vetették a vályogot. Ők építették az állami gazdaságot is. A földosztásnál kijátszották őket. Hiába voltak oda katonának, földet nem kaptak. Egy részük kitelepült az állami gazdaságba. Más részük elment a fekete vonattal: az építőiparba meg a vasúthoz. Az 50-es évektől a debreceni vasút-igazgatóságnál meghatározott helyen dolgozott pályamunkásként a nyírmihálydi cigányság. Maguk közül választottak munkavezetőt.

Hagyományos foglalkozásaik közül a mai napig él a gyógynövénygyűjtés és a seprűkötés. A cigányok körében jelenleg 100 százalékos munkanélküliség közepette erre a két tevékenységre alapozná vállalkozását a cigányság helyzetén segíteni kívánó vállalkozó. Partnerekre nem talál a községben. Véleménye szerint itt a helyi vezetőség mindig azon igyekezett, hogy a cigányok között menjen a „dena” (denaturált szesz). Ivásra tanították őket mindig. Mert mit isznak? – Ami olcsó és butít. A butákat lehet a legjobban kihasználni. Következmény: a fogyatékosnak, elmebetegnek minősített felnőttek és gyerekek belenyugszanak sorsukba. Beérik a segéllyel, és ha abból is kiforgatják őket, lopnak, rabolnak, áruba bocsátják gyereklányaikat.

Rétegződés

A magánmúzeum még őrzi az egykori fúrókészítők tárgyi emlékeit; a ma élők hagyományos mesterségként a vályogvetést, kosárfonást, seprűkötést említik. Bodócnak nevezik magukat – ez az oláh cigányságon belül meglehetősen alul lévő csoportot jelöl –, nyelvjárásuk is ezt tükrözi. Két telepen élnek, különválásuk oka valami családi viszály volt.

A romungrók magyarok között laknak, a beilleszkedésnek jóval magasabb fokán. Hagyományos mesterségüket, a zenélést kiegészítő foglalkozásokkal (pl. vattacukor-készítés), napszámosmunkával együtt némelyek ma is folytatják. Az oláh cigányok is kötnek még seprűt, a megélhetés szempontjából jelentéktelen mértékben.

A Kádár-korszakban az oláh cigányok és romungrók egyaránt ipari munkavállalók voltak, sokan dolgoztak a vasútnál mint pályamunkások. Úgy emlékeznek, hogy ebben az időben békességben éltek a cigányok egymással és a magyarokkal. Az iskolában sem volt semmiféle elkülönítés, „sziá”-val köszöntik egymást a ma középkorú egykori magyar és cigány osztálytársak.

A munkahelyek megszűnése egybeesett a rendszerváltással. Cigányok és lecsúszó magyarok abba a kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hogy segélyekből, családi pótlékból, rosszul fizetett alkalmi munkákból kell fenntartaniuk magukat. A közvélemény az elesett magyarokkal szemben elnéző, a cigányokat viszont felelőssé teszi sorsuk alakulásáért.

Az egykori esélyesekből lettek a ma is sikeres vállalkozók. Aki tsz-elnök volt, most földtulajdonos, a vezető állású erdész, fakitermelő is kezébe kaparintott többféle vállalkozást. Három-négy ember kezében van a gazdasági hatalom, ők az alkalmi munkaadók. Közülük került ki a polgármester 1990-ben, az MDF színeiben.

A magyar középréteg többsége gazdálkodik, de ráfizetésesen, hiába kapták vissza a földet. Voltak, akik Nyírbátorba jártak a Csepel Művekhez, vagy Debrecenbe a Gördülőcsapágygyárba. Kényszervállalkozók lettek, megpróbáltak váltani; például van egy kis pálinkafőző a faluban. Működik egy vegyes tulajdonú konzervgyár, 10–15 kilométeres körzetből hozza be a munkásokat. A csatornát építő három vállalkozó ukránokat, más faluból való cigányokat foglalkoztat inkább, semmint helyi munkanélkülieket.

Az értelmiséget alkotó mintegy húsz pedagógus kiszolgáltatott helyzetben van. Sem az iskola, sem az óvoda nem önálló gazdálkodási egység, mindent a polgármester tart a kezében. A többség beletörődik sorsába, de aki nem törődik bele, az sem tud mit tenni.

Az orvosi státusban – mivel ez is a polgármester irányítása alatt áll – nagy a fluktuáció.

A református lelkész az aktuális jobboldali színekben politizál, a polgármester pedig presbiter a templomban. A hívők száma megcsappant. Nem szeretik az egyház és a politika összefonódását.

Oktatás, gyermekvédelem

Az iskola 260 tanulójának több mint a fele cigány. A magyar gyerekek valamennyien voltak óvodások, a cigányok közül csak a romungrók, elvétve. Így nem csupán a szociális körülmények miatt, hanem az óvodai előkészítés hiánya következtében is sokkal hátrányosabb starthelyzetből indulnak az iskolában. A cigány anyanyelvűek ezen felül még nyelvi nehézségekkel is küzdenek.

A magyar és cigány gyerekek párhuzamos osztályban tanulnak, nagyjából azonos osztálylétszámmal. A cigányok ugyan valamennyivel többen vannak, de a romungró gyerekeket befogadják a magyar gyerekek közé „őket nem is számítjuk cigánynak” elszólással. Több közöttük a felmentett is: betegségüket, fogyatékosságukat a szülők igyekeznek orvosi papírokkal igazolni. Gyógypedagógiai elkülönítés nincs; van viszont orvos, aki méltányos juttatásért igazolja a fogyatékosságot, elmebetegséget – a felemelt családi pótlék, később szociális járandóság érdekében. A felmentések másik gyakori oka a korai férjhez menés. Nyolcadikban már nincs is cigány osztály, igaz, magyar gyerekek is csak nyolcan vannak abban az évfolyamban. A kezdettől velük tanuló cigány gyerekek közül öten megmaradtak, talán most már be is fejezik az általános iskolát. Négy évig vezeti egyazon pedagógus ugyanazt az osztályt. Ha négy évig magyarokat tanított, utána négy évig cigányokat fog, és megfordítva.

A külön tanítás szakmai indoka a kiegyenlíthetetlen szintkülönbség. A cigány szülők nem fogadják el ezt a magyarázatot. Nem mintha kétségbe vonnák a szintkülönbséget, de azzal érvelnek, hogy azt csak a magyar gyerekekkel együtt tanulva lehetne kiegyenlíteni. Ugyanezt vallják azok a romungró szülők is, akiknek a gyerekei magyar osztályokba járnak.

Nyilván ki lehetne dolgozni az integrált tanítás módszereit ezekre az esetekre. Ha mégsem történik meg, annak nem csak metodikai akadálya van. A magyar szülők ellenállnak, a pedagógusok tiltakoznak. Minden szülőnek jogos igénye, hogy az iskola esélyt teremtsen a továbbtanulásra, és nem alaptalanul félti az oktatás színvonalát a szocializációban messze lemaradt kisebbségtől. Mindez az aggodalom primer indulatokban, koszosságra, tetvességre, rühességre való hivatkozásban nyilvánul meg.

Az új első osztályok külön épületben kaptak helyet, ennek oka a tanteremhiány a nagy épületben. A két osztály nem etnikai alapon szerveződött, hanem aszerint, hogy kik jártak óvodába, és kik nem. A cigány első osztályt a polgármester felesége tanítja. Huszonnyolcan lennének a bukott tizenhárommal együtt, akik azért buktak meg, mert nem jártak rendszeresen iskolába. Szeptember 10-ig tizenhatan jelentek meg. A cigány szülők iskola iránti közönye általánosnak mondható a községben. A tanítónő elmondja, hogy az első osztály előkészítőnek számít, és hogy a nevelői szabadság lehetőséget ad a csökkentett tananyagra. Úgy látja, lenne tehetséges a cigány gyerekek között is, a családon múlik, ha mégsem lesz belőlük semmi. Az önkormányzat mindent megtesz értük, a kormánynak kellene valamit kitalálnia.

Az 1997 novemberében bevezetett gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy anyagi okok miatt nem szabad kiszakítani gyereket a családból. Az egy főre eső jövedelem meghatározott mértéke szerint gyerekenként 2740 Ft gyermekvédelmi támogatás jár a rászoruló családoknak. Nyírmihálydiban a 260 iskolás gyerek közül 220 a rászoruló. A cigány szülők ezt a támogatást a következőképpen kapják: 1000 forintot számítanak az iskolában kiosztott tízóraiért, a fennmaradó összeget utalvány formájában kapják kézhez, amit kizárólag az önkormányzat boltjában vásárolhatnak le. Itt alapvető élelmiszerek kaphatók – liszt, cukor, olaj, kenyér – jóval drágábban, mint máshol. A jó tanulókat és az elsősöket tanszerekkel támogatja az önkormányzat, amit levonnak a gyermekvédelmi támogatásból. De ebben az esetben sincs mód arra, hogy piacon, olcsón szerezzék be például a tornafelszerelést. Az eljárás indoka: a gyerekek érdeke. Mert a cigány szülő, ha pénzt kap a kezébe, csak elinná. Elszámolás soha semmiről nincs. Arról sem, hogy ha „előleget” ad nekik a polgármester, azt miből vonja le, és mennyi marad.

Az egy éve itt működő igazgató odáig jutott el, hogy tudja, milyen kérdésekre kell a választ keresnie. Csakhogy az iskolát valójában nem ő igazgatja. Hiába akarná például a kisebbségi fejkvótából megoldani, hogy a cigány gyerekeket kösse valami az iskolához: rálátása sincs a költségvetésre. Gondjairól így beszél:

„A közművelődés és oktatás összefonódásának kérdése itt sokadrangú kérdés. A cigányság helyzete itt olyan gondokkal terhelt, hogy akármelyik percben túlcsordulhat a pohár. Ahhoz, hogy az iskola tisztességesen működjék, fel kell vállalnia a cigánykérdést. De itt az emberek tudomásul vették, hogy ez a Kelet, itt van egy cár, aki uralkodik. Nem hiszem, hogy a változás személyeken múlik. Hanem azon, hogy a falu akarja-e. Az ember sok mindennel megalkuszik, ha valamit el akar érni. Nyilván szeretném rendbe tenni ezt az iskolát. Ez a célom. Ez az iskola sosem vált a falu kulturális szervező centrumává. Itt még nem tudják az emberek, hogy az iskolának lakosságmegtartó ereje van. Az az igazi problémája az iskolának, hogy a cigány gyerekekkel nem tud mit kezdeni. Ez itt egy hosszú idő óta eljegelt probléma. Egy csomó fekély, tályog, amit ha felnyitok, biztos, hogy rám zúdul valamilyen formában. Belenyúlni egy darázsfészekbe egyévi tapasztalattal: 90 százalékig a bukás esélye van benne.”

Felesége is sötéten látja a helyzetet.

„Félő, hogy itt meg fogják gyilkolni a cigányokat. Akkora bajok vannak a cigány és nem cigány lakosság együttélésével, hogy a cigányok is fellázadhatnak minden pillanatban. Ha ők maguk belső önszerveződéssel kezdenék, nem lennének talán ekkora súrlódások. Fontos lenne, hogy minden faluban, ahol a cigány lakosság létszáma eléri az 5-600 főt, működjön kisebbségi önkormányzat. És a cigány felnőttek ne egymással torzsalkodjanak a hatalom morzsáin, hanem azzal foglalkozzanak, amit meg kell oldani. A tűzoltás nem célravezető; a tűzgyújtás lehetőségét kell elkerülni. Bandákba szerveződnek a cigányok is, magyarok is, és megtámadják egymást. Sokkal több ez, mint cigánykérdés. Ez a perifériára szorult emberek sorsa. Szükség lenne cigány óvodára, cigány óvónőkkel, és hogy a cigányok megértsék, miért.”

Az önszerveződés buktatói

A kisebbségi önkormányzat megalakulását 1994-ben – felhasználva a cigányság belső ellentéteit – sikerrel megakadályozta a polgármester. Egy oláh cigány ember, Nagy József (Nanus) beépült a képviselőtestületbe; sokkal rosszabb szerepkörben, mint amilyet az egykori vajdák és a későbbi „cigánybírók” töltöttek be. Nemcsak kétes összekötő, hanem kétségtelen partner a hivatal törvénytelen üzelmeiben. Gyakorlattá vált, hogy a rászorulók házépítésre adható szociálpolitikai támogatását az igényjogosultaktól „megveszik”. Az éhező emberek a két-hárommillió fejében kapott két-háromszázezerért maradnak a putriban, és a nevükön épülő házba más költözik.

A szociális lakásépítés mai rendszere magában hordja a visszaélés lehetőségét. Ahogyan az egykori CS lakások építésénél az volt a baj, hogy a típustervek nem vették figyelembe a család létszámát és várható szaporodását, most az a baj, hogy a tervek nem veszik figyelembe a családok anyagi lehetőségeit. Ahhoz, hogy az adott családlétszámra megfelelő nagyságban tervezett lakások el is készüljenek, a családnak legalább még egyszer annyit kellene hozzátennie, mint amennyi a támogatás összege. Magától értetődik, hogy a munkanélküli emberek erre képtelenek. Felépül tehát egy hodály, ami gyakorlatilag putriként funkcionál. Érthető, hogy jobban járnak, ha maradnak az eredeti putriban, és kapnak két-háromszázezer forintot.

A cigány képviselő megszedte magát, minden gyerekének épített házat, uzsorakamatra ad kölcsön az éhezőknek. Ha nem tudnak fizetni, a postás neki viszi az adósoknak járó családi pótlékot, gyest, rokkantnyugdíjat. A szerencsétlenek mi mást tehetnek, újra kölcsönkérnek. És kisemmizésüket úgy élik meg, hogy a cigány képviselő az, aki segít rajtuk.

„Az az egy ember mindenkit megvesz. A kényszer rávisz mindenkit. Az oláh cigány népség úgy rá van szorulva, hogy rá fognak szavazni. A polgármester is segíti” – mondja a zenész Horváth Ferenc. A hivatalos vélemény pedig úgy szól, hogy a cigányok üzérkednek a támogatással. A visszaélésnek olyan változata is ismeretes, hogy felépítik a szocpolos házat, majd lebontják, és az anyagot adják el.

Nyírmihálydi kis település, az önkormányzat valószínűleg szegényebb az átlagnál. Elképzelhető, hogy bizonyos „felsőbb szervek” elismerően nyugtázzák az oktatási, közművelődési és főképp a szociális kiadások „karcsúsítását”. A polgármester, Kremniczki Károly kapcsolatot tartott a megye korábbi parlamenti képviselőjével, Birta Sándorral. Jó kapcsolatainak köszönhetően bármikor igénybe vehette a nyíregyházi kommandócsoportot. Különösebb ok nélkül is egy-kettőre ott termettek a feketébe bújtatott keményfiúk, hogy gumibotjaikkal fegyelemre tanítsák a cigány lakosságot, beleértve a nőket, gyerekeket is. A polgármester maga is használ gumibotot. Ennek egy alkalommal olyan súlyos következménye lett, hogy bíróságra került az ügy. De a sértett asszony a bíróságon megmásította a rendőrségen tett vallomását.

„Egy anya mindent megtesz a gyerekeiért – mondja az azóta meghalt asszony egyik fia. – Odaállok. Még ha az életembe kerül is, odaállok. Mitől halt meg egy tizenegy gyermekes anya negyvenhét évesen? Ütötte-vágta, rugdosta. Biztos, hogy ő a hibás ebben.”

A falu egyszerű magyar polgárai közül némelyek úgy emlékeznek, hogy az az asszony nagyon szemtelen volt, és ha tett valamit a polgármester, jól tette. Másokat felháborított az eset, és akadt olyan magyar ember is, aki pártfogásba vette az asszonyt.

„Megvan a magnófelvétel az asszony vallomásával. Idejött az asszony. A hátát megmutatta. Szörnyű látvány volt. Beültettem az autóba a lányával együtt, vittem őket a köztársasági megbízotthoz. A cigány asszony a saját szavával elmondta, hogyan történt az eset. Ment az orvoshoz, a kislányt vitte. A polgármester osztotta a sorbanállási jegyeket. Kiválogatta, ki mehet be az orvoshoz. És az asszony meg a lány nem mehettek be. Gondolom, ekkor nem illemtudóan szólalt meg az asszony. Erre a polgármester lelökte a lépcsőn: »Takarodj innen!« Az asszony visszaszólt. Ekkor utánament a Trabanttal, elővette a gumibotot, állítólag valami fémrúd is volt benne, és agyba-főbe verte. Több mihálydi magyar személy látta.” Többeket is megnevez. Azt is elmondja, hogy kiket bántott még a telepen. „A köztársasági megbízott helyettese átadta az ügyet a megyei rendőr-főkapitányságnak. Mentő vitte az asszonyt Bátorba, a rendelőbe, onnan a nyíregyházi kórházba. Látleletet vettek. Irtózatos volt. Éjfél után vitték haza, másnap vissza kellett mennie. Megvizsgálták, és mire hazajöttek, már itt volt a nyírlugosi rendőrség. Utána megfélemlítés céljából kihozták a kommandót Mihálydiba, »lerendezték« a népeket.”

Horváth Ferenc így emlékezik: „A Jóisten is adta, hogy a gyermekeim itthon voltak. Így könyököltem a kapun, megjelent egy busz. Kiszállt belőle az alpolgármester, a szemétláda rendőr, egyben falufelelős, utána kiugrott belőle ilyen kéménykotró ruhában kilenc ember. A nyíregyházi kommandócsoport. Nekem odaköszöntek – jó napot, Ferikém –, odaintett az alpolgármester: ide nem kell. Ment előre, és a másik házba csak bemutatott az ujjával. Kegyetlen munka volt. Bementek, ottan mindenkit a világon megvertek. Embert, asszonyt, gyereket. Valamelyik cigány felszaladt a padlásra, oda is utánamentek. Ezt sok házban megcsinálták. A kocsmában is. Volt egy gyerek, hét-nyolc éves kisgyerek. Az édesapját megverték. Ráfeküdt az apjára, hogy ne üssék. A kommandós úgy lerúgta az apjáról, hogy tiszta vér lett a gyerek. Akkor nem volt autóm. Ha lett volna, a gyereket véresen bevittem volna Pestre. Utána mondta a polgármester, na, megtanítottuk a cigányokat. Nem merték orvoshoz vinni a gyereket. A polgármester mindig ott van. Akit nem akar, nem enged be a rendelőbe.”

A megvert asszony ügye felkavarta a kedélyeket két évvel ezelőtt. A Magyar Hírlap munkatársa, Adonyi Sztanics János is foglalkozott vele A polgármester ipszilonja című cikkében. Kremniczki Károlyt így nyilatkozott az ügyről:

„– Nem tagadom, volt összeütközés, de nem ez a lényeg. A lényeg a sorbanállás, és hogy rendnek kell lenni. Ismeri maga az etnikumot, nem? Az etnikum olyan, ha beesik valahová, rögtön könyököl, mindjárt első akar lenni. Ezt énnálam nem lehet. Nem akármiért osztottunk sorszámokat a rendelőben. Nyomatékosan kértem, hogy sorszám szerint menjenek be az orvoshoz. Erre ez a cigány asszony elkezdte, hogy mit szívjak ki, mit egyek meg. Olyan a vérmérsékletem, hogy megütöttem. Voltak is belőle bírósági dolgok. Arra jó volt az egész, hogy a többi ilyen személy rájött, meg kell adnia a tisztességet irányomba. Kérem, a mai viszonyok között, amikor nincs rend, fegyelem, az én elvem igenis az, hogy rendnek, fegyelemnek és sorbanállásnak kell lenni.”

„– Hallottam, hogy időnként meghívja a kommandósokat”– jegyezte meg az újságíró.

„– Nézze, ha például az italboltban záróra van, és az etnikum nem megfelelőképpen orientálódik, akkor, ugye, el kell velük beszélgetni. Negyedévenként szoktam kérni az illetékes kapitányt, hogy fésüljék meg kicsit a dolgokat.”

Az esetből lassan legenda lesz a faluban. Félelemmel övezett legenda, mert a történet igaz. És azért félelmetes, mert megtörténhetett. Büntetlenül. A nyírmihálydiak félnek. Nem csak a cigányok.

„Tisztelt Bíróság!

Alulírott Nagy Gusztávné mint Nagy Mária nevében is, kérem a T. Bíróságot, hogy a B. 518/1993. számú, Kremniczki Károly ellen folyamatban lévő KTS. ügyet megszüntetni szíveskedjék. A vádlottal kibékültünk, problémánkat megbeszéltük, és megegyeztünk. Ezért kérem az eljárás megszüntetését.

Nyírbátor, 1993. IX. 29.”

Könnyű testi sértés

A Nyírbátori Városi Bíróság Nyírbátorban 1994. április 14. napján Kremninczki Károly ellen könnyű testi sértés vétsége miatt indult büntető ügyben tárgyaláson kívül meghozta a következő végzést: A bíróság az eljárást megszünteti…”

Zámbó Róbertné az 1997-ben megalakult Lungo Drom szervezet vezetője Nyírmihálydiban. Harmincöt éves, férje is annyi. Mind a ketten le vannak százalékolva különböző betegségekkel. Az ötvenszázalékos rokkantnyugdíj 10 600 Ft. Ehhez csak az alkalmi vagy idénymunka jövedelme jön, ha van, meg a családi pótlék.

A gyermekvédelmi támogatás nyírmihálydi gyakorlata miatt Zámbóék egy alkalommal gyűlést hívtak össze. Eljöttek vagy ötvenen, romungrók, oláh cigányok vegyesen, meghívták a polgármestert is. A polgármester nem ment el, az alpolgármestert és a szociális ügyintézőt küldte el maga helyett. Az emberek előadták, hogy méltatlannak tartják a csekkrendszert, és egyáltalán, hogy a polgármester úgy bánik a cigányokkal, mint az állatokkal. A hivatal emberei csak hümmögtek, ők nem tehetnek semmiről, nekik azt kell tenni, amit a polgármester mond.

A Zámbó család tagjai régi, megbecsült muzsikusok a faluban. Róbert apjának még kiegészítő jövedelme volt a zenélés, és a 15 éves Robi is vonzódik a zenéhez. Cukrász szakmunkás tanulónak vették fel, de szívesebben menne zeneiskolába. Anitát is cukrásznak vették fel két évvel ezelőtt, egy évig járt. Azután gyakorlatra helyezték ki őket, ő volt egyedül cigány. A többiek már tésztát gyúrtak, ő csak a vécét takarította. Ezt szóvá tette az igazgatónak, aki azt mondta, hogy kizárt dolog, akinél gyakorlaton van, nem fajgyűlölő. Azóta alkalmi munkára jár almaszedés, szilvaszedés idején. A legkisebb gyerek, a 13 éves Gina, még általános iskolás. A Zámbó gyerekek magyarok között tanultak mindig. Anita elmondta, hogy az ő osztályába járt egy oláh cigány kislány is, jól tanult, de hatodik után át kellett mennie a cigány osztályba.

A Zámbó család legnyomasztóbb gondja, hogy Robi négyéves kora óta szívbeteg, többször volt súlyos állapotban, hosszú időket töltött kórházban. Gyógyítása vagyonba került, házuk ment rá, most Róbert szüleinél egy melléképületben laknak, és Erzsike örül, ha anyósa úgy főz, hogy jut belőle a gyerekeknek is.

Robi tartós betegsége okán 10 150 forintos támogatást kapott a család. Erzsike nem tudta pontosan, milyen címen. Feltehetően ápolási díj volt, amit a polgármester visszavont, amikor Robi jobban lett, és rendszeresen járt iskolába. De erről nem hozott határozatot, szóban sem indokolta. A szülők bementek Nyíregyházára a kisebbségi önkormányzathoz, ott sem foglalkoztak velük, viszont Zámbónét másnap hívatta a polgármester. Mindenkit kiküldött a szobájából.

– Foglaljon helyet.

– Nem foglalok helyet.

Ő leült, és mondta, mintha könyvből olvasná. Föl se nézett.

– Tudja, Zámbóné, az a világ volt jó, amikor a németek itt voltak. Hitler volt a jó ember, mert meg tudta különböztetni az emberi fajt. És aki nem volt méltó arra, hogy ezen a földön éljen, azt mind kinyírta.

– Azért jöttem, hogy ezt nekem elmondja?

– Fogd be a szád, és hallgass engem végig! Amikor elindultatok Indiából, és a Nílusba lógattátok a lábatokat, akkor kellett volna benneteket kinyírni. Mert ha meleg volt, a hűvösre ültetek, ha hideg volt, bebújtatok a melegre. Gondoljátok, hogy én foglak benneteket eltartani?

– Mi nem azt akarjuk, hogy eltartson minket, csak ami jogosan jár úgy magyarnak, mint cigánynak, azt adja meg.

– Mit képzelsz te magadról? Ki vagy te? Hát én nem sárga csillagot ragasztanék rátok, hanem egy C betűt a hátatokra. Mit szólnál hozzá, ha elmennék az iskolába, és ott minden cigány kölyköt megjegyeznék?

– Hát akkor én is mennék, és mindet hazavinném.

– Eljön még az a világ, ami volt, a földesúri világ, és akkor mind a lábamnál fogtok mászni, mint a csúszómászók. És ha valahol el mered mondani – habár úgysem tudod bizonyítani, hol van az a hülye, aki neked hisz, mikor mindenki a zsebemben van.”

Erzsike ezt már nem hallgatta tovább, hanem másnap felutazott Pestre az OCKÖ-höz. Felvették a jegyzőkönyvet a panaszról, telefonáltak is a polgármesternek, aki persze mindent letagadott. Viszont várta Erzsikét az állomáson. Megfenyegette: kihívja a kommandót, és elviteti, de nem csak őt, hanem egy kicsit megneveli az egész cigányságot, mert már túlságosan kinyílt a csipájuk.

Róbert maga vitte el a meghívót a gyűlésre a polgármesternek, és közölte vele: válaszolnia kell az emberek kérdéseire. Akkor este is fenyegetőzött az egyik telepen: el ne merjenek menni a gyűlésre. És a nyírmihálydi cigányok tudják, hogy a kommandó emlegetése nem üres fenyegetőzés.

Robikát hazahozták a kórházból, két nap múlva szívrohamot kapott.

„Az orvosok nem biztattak semmi jóval, azt mondták, hogy készüljek fel arra, hogy csak rosszabb lesz. És amikor felmentem a hivatalba, azt mondta nekem a polgármester úr: nem én csináltam neked azt a kölyköt. Annyit értem el, hogy a 10 150 forint helyett kaptam egy kétezer forintos vásárlási utalványt. A többit ő zsebre tette. Mentem a pénztárhoz, ott azt mondták nem jár az se. A szociális előadó meg azt monda: a rák egye meg a gyermekedet. Mondtam, egye meg a tiédet. De akkor engem be is injekcióztak. Olyan ideges lettem, fogtam a lapátot, és a hirdetőtáblát betörtem. Ebből lett a feljelentés. Meghallgatásom nélkül kaptam a vádiratot, hogy egy évre felfüggesztettek.”

Jött a parlamenti választás májusban. A polgármester érezte: beszélnie kell Zámbóékkal.

– Egyezzünk meg, Róbert, hogy a felesége is hibás volt, meg én is hibás voltam ötven százalékban, kezdjük tiszta lappal.

Persze semmi sem változott. Az asszonyok órák hosszat várakoznak a hivatalban, arra se méltatja őket, hogy megmondja, mikor jöjjenek, csak elzavarja a szerencsétleneket, ha már elég sokat vártak hiába. És annyira éheznek, hogy egy 1000 forintos utalványért mindenre képesek.

A Lungo Drom szervezet szétesett. Erzsike úgy érezte, becsapták, cserben hagyták őket a szervezők. Időközben tagtoborzást kezdeményezett a Phralipe szervezet. Megjelentek ígéreteikkel más cigány szervezetek is.

Kremniczki Károly ünnepséget rendezett a romáknak augusztus 20-án. Söröshordókat ütöttek csapra, szólt a zene, a polgármester is táncolt a cigány asszonyokkal. Ezúttal a KDNP színeiben jelöltette magát. Biztos volt sikerében, hiszen felvirágoztatta a falut. Faragott székely kaput készíttetett a községházának és az iskolának. Az „etnikai kisebbség” is megtanulta a rendet: hogy sorba kell állni az orvosi rendelőben.

A jelöltek

Bodnár Sándor 1994 óta kisgazdapárti képviselő. Negyvenkét éves, tősgyökeres nyírmihálydi, itt járt iskolába – együtt a cigány gyerekekkel –, itt alapított családot. 1970-ig az egyik cigány telep közelében élt, jól ismeri a cigányok szokásait, helyzetét, problémáit. Korábban ÁFÉSZ-dolgozó volt, most önálló vállalkozásban kereskedő. Felesége óvónő, de megvált munkahelyétől, a családi vállalkozásban dolgozik. Megválasztása esetén – mondta – felhagy az üzlettel, mert szerinte a község vezetését mellékfoglalkozásban nem lehet csinálni. Támogatói a magyarság körében a nem fajgyűlölő kisemberek és azok a cigányok, akiket nem lehet megtéveszteni. Bízik a kormány felelősségtudatában és a cigány vezetők komolyságában.

Ugyancsak kisgazdapárti jelölt Nyisztor Ferenc, vállalkozó. Almatároló- és feldolgozó üzemében sok embernek ad alkalmi munkát. Felesége óvónő, szakdolgozatát a cigányság helyzetéről írta. A kampány vége felé a párt arra kérte Bodnárt, lépjen vissza Nyisztor javára, így biztosabban ki tudják ütni a nyeregből Kremniczkit.

A cigányság képviseletében indult Beri Károly festőművész. 1951-ben született, Nyírmihálydiban nevelkedett, jelenleg is Nyírmihálydiban él népes családjával, egy kis, kétszobás házban, az udvaron sufniszerű muteremmel. Felesége debreceni református lelkész lánya, gyógypedagógus, odaadó társ, hét gyermek anyja.

A művész 1979-ben tűnt fel, az autodidakta cigány képzőművészek első országos kiállításán. Képei külön termet töltöttek be, és világosan kitűnt: ez a festő autodidakta ugyan, de a naivak közé nem sorolható. A kezdeti korszakára jellemző munkák „társadalmi” mondanivalót hordoztak. Kiemelkedik az Átkozódó, amely mintha népe sorsát emelné kozmikus méretűvé, vagy a Lepel, melyen a cigány Madonna mintha eltakarná gyermeke szeme elől a világot. Életfái, az ágak kígyózó vonalai a lélek küzdelmeinek kifejezői, napraforgói emberi érzelmeket testesítenek meg. Sziklás tájai az elhagyatottságot, emberalakjai, állati szörnyei a tudat alatt rejtőző mítoszt keltik életre.

Képei nagy feltűnést keltettek hazai és külföldi kiállításokon, majd a kritika viharos gyorsasággal elfordult tőle. Nem tudtak vele mit kezdeni. Benne is mély indentitásválság zajlott. A cigányok közé sorolva a magyar művészvilág szívesen elfogadta volna naiv festőnek, a cigánypolitika meg zászlónak. Csakhogy ő egyikkel sem volt azonos.

Kivetettnek érezte magát, a külvilág pedig úgy értékelte, hogy ő maga zárja ki magát mindenhonnan. Ebben az állapotban érte a lelki fordulat, amit ő megtérésnek nevez. Mindenesetre: Az Istennel való találkozás visszavezette az emberekhez. Nem a magyar művészvilághoz, nem is a cigány politikusokhoz, hanem az elesett cigány emberekhez.

Debrecenben laktak, amikor feleségével együtt elkezdtek gyülekezetet építeni Nyírmihálydiban. Itt is pillanatok alatt látványos sikereket értek el. Alkoholisták egyik napról a másikra felhagytak az ivással és egyéb káros szenvedéllyel, szokással. Gyerekek elkezdtek példaadóan viselkedni az iskolában. Megkérdezték tőlük, mi ez a nagy változás? S noha akkor még „kommunista világ” volt, a pedagógusok azt üzenték, hogy tartsanak ki, csinálják tovább.

Aztán persze beavatkozott a hatalom. Mert jöttek időnként külföldiek is hozzájuk. Amikor meglátták az idegen rendszámú autót, megjelent a rendőrség. Államellenes tevékenységért vádat emeltek ellenük.

1987-ben elhagyták az országot, és politikai menekültekként éltek Németországban. Egy gyerekkel távoztak, három gyerekkel tértek vissza a rendszerváltás után. A „szocpol” segítségével letelepedtek Nyírmihálydiban. Beri Károly indult az 1994-es kisebbségi önkormányzati választáson. Akkor rágalomhadjárat indult ellene, ez sem tartotta azonban vissza attól, hogy ’98-ban újra induljon.

Lakásában egymásnak adják a kilincset az emberek. Az utcán is köréje sereglenek, és ő mindenkivel beszél. Egy este az autója köré gyűltek néhányan, és ő azt magyarázta, hogy a kisebbségi önkormányzat nem pénzosztó testület, hanem arra való, hogy érdekeket képviseljen, felügyelje a törvényességet, pályázatokat adjon be, igyekezzen munkahelyeket teremteni.

Másnap már az a hír terjedt a romák között, hogy Karcsi meg akarja szüntetni a segélyt, dolgoztatni fogja az embereket.

Végkifejlet

Nem sokkal az önkormányzati választás előtt a Roma Polgárjogi Alapítvány és a Phralipe szervezet gyűlésre hívta a romákat Nyírmihálydiban. Az iskola rendelkezésre bocsátotta a tornatermet, berendezést. Mintegy ötvenen jelentek meg, a hivatal részéről senki. A képviselőtestületből ott volt Bodnár Sándor és a cigány képviselő, Nagy József.

Horváth Aladár, Osztojkán Béla és Beri Károly szóltak az egybegyűltekhez. Mindegyikük hangsúlyozta: a roma lakosságon is múlik sorsuk jobbra fordulása. Szavazataik sokat nyomnak a latban. Az ő hibájuk is lesz, ha újra a törvénysértő Kremniczkit választják meg polgármesternek. Fontos, hogy megalakuljon a kisebbségi önkormányzat, és közülük egy-két ember a települési képviselőtestületbe is bekerüljön.

Beri Károly javaslatot tett a jelöltekre. Taktikai okokból Nagy Józsefet is megnevezte. Így vélte leszerelhetőnek a feltételezhető aknamunkát. A gyűlésnek persze híre ment a faluban. Másnap a járókelő magyarok körében így summázódott az esemény: „Övék a hatalom, miénk a munka.”

A kisebbségi önkormányzat megalakulásának szándékát Nagy József jelentette be a települési önkormányzaton. Végül is megválasztották az öttagú testületet, köztük Beri Károlyt is. Az elnök Nagy József lett.

Beri Károly, annak ellenére, hogy háromszáz szavazat érvénytelennek bizonyult, tizediknek bekerült a települési önkormányzat képviselőtestületébe. A polgármester Nyisztor Ferenc lett, amihez Beri Károly is hozzájárult a kampánygyűlésen. Sikerült a magyarság körében is olyan hangulatot teremtenie, amely a megbékélés alapja lehet.

A kampánygyűlés előtt számos dologban megegyeztek Nyisztor Ferenccel. Nyisztor elfogadta például azt a javaslatot, hogy az önkormányzat létesítsen hitelalapot a rászorulók gyors megsegítésére. Nyisztor megjegyezte:

– Így legalább nem egy ember fog meggazdagodni, hanem mindenki jól jár.

Az új polgármester hatósági útra akarja terelni a szocpolos építkezésekkel kapcsolatos visszaélések ügyét. Felül kívánja vizsgálni az önkormányzati boltok működését: szociális boltokként kell üzemelniük. A gyermekvédelmi támogatás felét készpénzben, másik felét utalványban fogja juttatni a családoknak, velük egyetértésben. Tiszta, elszámoltatható helyzetet akar teremteni a pénzügyekben. Biztosítani fogja az intézmények szükséges önállóságát, és a szakmát a szakemberekre bízza: a kisebbségi fejkvóta felhasználását például az iskola és óvoda vezetőire – természetesen elfogadható költségvetés mellett. Foglalkoztatási tervében erdősítés, fakitermelés szerepel: előreláthatólag húsz-harminc munkanélkülinek tud majd munkahelyet biztosítani. Ígérte, gondja lesz a tehetséges cigány gyerekek továbbtanulásának támogatására. Könnyelmű ígéreteket nem tesz. Az önkormányzatnak hitelt kell felvennie, mert még a fizetésekre sincs elég pénz. A leköszönő polgármester üres kasszát hagyott maga után. Az új polgármester személye garancia a hivatali hangnem és bánásmód megváltozására is.

Kremniczki Károly törvénysértései ügyében pedig folytatódnak a vizsgálatok.

• Játéktér