Skip to main content

Vannak kiutak?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kedves Kőszeg Úr!

Bár én is szabad demokrata vagyok, mivel sohasem beszélgettünk, úgy helyes, ha magázom. Célszerűnek tartanám, hogy elinduljon egy vita a Beszélőben az új elnök egyéniségéről, szerepéről, ha Ön is egyetért ezzel. Jobb lett volna hamarabb elkezdeni, elnökünk elég kevés időt adott a felkészölésre, így azok vannak előnyben, akik rég ezt akarták.

Tartok attól, hogy a küldöttgyűlésen sok lesz az indulat, ebből valamennyit le lehetne vezetni ezzel a vitával. Soha eszembe se jutott volna írni a lapba, ha nincs ez a váratlan fordulat, és nem tapasztalok a saját környezetemben annyi butaságot. Nem zavar az sem, ha nem tartja elfogadhatónak az ötletemet vagy az írásomat. Úgy gondolom, az ilyen kezdeményezésre most szükség van.

Tisztelettel és baráti üdvözlettel:
Mihály Sándorné Kontra Katalin









Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon