Skip to main content

Végső visszaszámlálás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Jogállamot, joghurtot


Dermedt csend fogadta Bánlaki Ildikó negyedéves hallgató szavait, amikor a Diákjóléti Bizottság idei első ülésén azt mondta, hogy NE. Ne itt ossza meg a társaságot a koncért való marakodás, ne köztük szítson ellentétet a tárca felsőoktatást sújtó intézkedése.

Szombathelyen nem kellett különösebb gyúanyag ahhoz, hogy soha nem volt méretű hallgatói tiltakozás bontakozzon ki. Hatalmas „SZOCIÁLIS GETTÓ” feliratú vászon húzódott a főiskola bejárati kapuja felett, amikor kiderült, mi is várható. A tavalyi huszonnyolc forintos ebéd helyett negyvennyolc forintért lehet enni, térítés nincs – a mindenkinek járó „húspénznek” becézett támogatással, az Antall-alamizsnával (ötszáz forint), valamint a tanulmányi átlaghoz kötődő ösztöndíjjal együtt idén tizennyolc forinttal kevesebbet kap kézhez egy átlag hallgató: pontosan 3150 forintot.

Rögtön az első héten megszerveződött egy stáb (általában két-három évenként szokott), amely az események alakítására döntő hatást gyakorolt. Pillanatok alatt hétszáz aláírás gyűlt össze (1450 a hallgatók száma), a tarthatatlan helyzet sürgős orvoslását kérve. Rövid tanakodás után a főiskola vezetése, maga a főigazgató is a tiltakozást segítette, többek között a hírvivő anyagokra kiutalt tízezer forinttal. A megmozdulás később kapcsolódott az országos méretű akciókhoz. A múlt héten lezajlott sztrájk a tanárképző főiskolán kedden kezdődött, az épület megszállásával, bent alvással, majd beletorkollott a szerdai országos tüntetésbe. Magabiztosan utasították el a helyi SZDSZ-képviselő segítségét is, mondván, ez most nem sokat segít rajtuk.

A miniszternek küldött petíció hét római pont alá szedett mondatai hol feszesek, kemények, hol közhelyszerű általánosságok. Némethy Szabolcs történelem-közművelődés szakos hallgató szerint sajnos ezeknek is van érvényük, és ez nem a szombathelyi hallgatókra vet rossz fényt.

Jövőellenes politika – holott mást ígértek.

Tankok helyett tankönyveket – lehet, hogy nagyobb ellenség ma már egy „vörös farokkal” díszelgő pedagógiai tankönyv?

Kompetencia vagy kontraszelekció – azaz maguknál vannak-e hallgatók, amikor maguk vannak.

Tiszta viszonyokat – a működés átláthatatlansága az ésszerűség, a demokratikus döntés hiányát okozza. (Hogy a gépházból ne kérdezhessenek vissza: Mi mennyi?)

Nemcsak lennünk, laknunk is kell – a legrosszabb kollégiumi ellátottságú intézmény, albérlők közel nyolcszázan vannak.

Stratégiai ágazat – „nem tudjuk, hogy Andrásfalvy úr és a kormány álmélkodik vagy gondolkodik, de kérjük őket, hogy ha e tevékenységükkel végeztek (e kérdésben az ellenzék támogatását is élvezve), hozzák meg a kért intézkedéseket.”

Le a kalappal a kormány előtt – talán belehull valami.

A szombathelyi tanárképző főiskola kicsit kuriózuma a felsőoktatásnak. A korábbi főigazgató egyszerre volt tízéves KB-tagságával a helyi és országos hatalmi viszonyok között eligazodó kijáró, korrumpáló menedzser, minden földi jót összegrundolva szeretett főiskolájának, és keménykezű, minden hatalmat kezében összpontosító diktátora a főiskola belső világának. Kisstílű, unalmas oktatók serege telepedett meg, kiket hol kényszerből, hol másnak tett szívességként alkalmaztak – eszközül a növekedéshez, újabb és újabb szakok indításához. Ugyanakkor a friss, progresszív törekvések, kritikai beállítottság sem hiányzott, ami időről időre kitermelte a kilátástalan harcot vívó hallgatói „élcsapatot”. A nagy rutinnal bíró vezetésnek nem okozott különösebb gondot megosztani, felszámolni őket.

A három egymás mellé ragasztott épületben, tavalytól még a volt pártházban is, vonulnak fel-alá, óráról órára, a rövid szünetek alatt ezerötszázan majdan tanítók, tanárok. Van úgy, hogy heti negyven az óra. „Többnyire dögunalom” – mondja valaki az ügyeletes élcsapatból. Mire a maiak végeznek, valószínű, kíméletlen harc lesz köztük, hogy taníthassanak, ha tanítani akarnak.

Téved, aki most szeptemberben szimpla éhséglázadást, nagy balhét sejt az egyetemek, főiskolák körül.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon