Skip to main content

Oh, ez a demonstráció

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Jogállamot, joghurtot


Debrecenben több mint 5000 egyetemista tüntetett az elmúlt heti országos demonstráció napján. Céljaikról, konkrét követeléseikről kérdeztük Csepinszky Andrást, a KLTE diákönkormányzatának tagját.

– Célunk az volt, hogy felhívjuk a minisztérium figyelmét arra, hogy egyáltalán tárgyalásokba bocsátkozzék velünk, mert mind ez ideig ez nem történt meg. Szeretnénk az anyagi érdekeinket érvényre juttatni, és szeretnénk az egyetem szervezetét megfelelőképpen átalakítani. Csak pályázat útján, megfelelő szakmai érdemek alapján tudjanak magas helyeken ülő emberek helyükön maradni. Ha majd minden katedrát pályázat útján nyernek el a professzorok, csak akkor kerülhessenek automatikusan a kari tanácsokba. A pályázatok demokratikus elbírálása lenne a garancia ezeknek a testületeknek a demokratikus működésére.

– Működőképes-e az egyetemi tanács a régi emberekkel?

Működőképes, már csak azért is, mert a hallgatók 1/3-os aránya még így is fenntartható, de a munka elég vontatottan halad. Emiatt az Universitas felállítása is késlekedik. Egyáltalán, alig van eredmény. Gyakorlatilag diákszinten létrehoztuk az egészet, de az oktatók még mindig nem viselkednek úgy, ahogy kellene ezzel kapcsolatban. Nem tudom, mit akarnak kibekkelni. Nem akarnak egy nagyobb egységbe belépni, mert akkor például megszűnnének a rektori posztok, és a vezetői rendszer is átszerveződne. Pedig Nyugatról nem ilyen szétszórt egyetemek kaphatnak támogatást, hanem az Universitasok. A felsőoktatási intézmények Universitasban egyesülnek, ezen belül van több kar: a társadalomtudományi, a bölcsész-, a természettudományi, az orvosi, a mérnöki és az agrártudományi karok. Ezt szeretnénk létrehozni mi is a városban: az önkormányzathoz szervesen kötődő Debreceni Universitast. Most viszont rettentő nagyot csattant rajtunk az ostor! Olyan hangokat is hallottam, ha ez így megy tovább, akkor egy csomó gyereknek abba kell hagyni az egyetemet. Mivel otthonról nem tudják támogatni, nem tudja magát eltartani.

 Valóban csökkent a pénz, amit kézhez kaptok?

Itt a „Kossuth”-on 3216 Ft volt tavaly az egy főre eső összeg, ez most 3150. Ezt akárhogy is nézem, közel 70 Ft-os csökkenés, miközben viszont volt egy 30%-os infláció, és 15%-kal több elsőst vettek fel ugyanarra a pénzalapra.

 Mi volna az a kompromisszum, amibe hajlandóak volnátok belemenni?

– Pontosan a létminimum lehetne a tárgyalási alap. De végül is kompromisszumra kell jutnunk, mert ha ezeknek tényleg nincs pénzük, akkor mi nem tudunk mit kezdeni velük. Nekem az a véleményem, hogy a kormánynak valahonnan tudnia kell elvonni! Ha a hadseregre juttattak több pénzt, akkor nem tudom, hogy nekünk miért nem tudnak…
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon