Skip to main content

Vissza a palackba!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az MDF frakcióhétvégéjén dr. Antall meggyőzte parlamenti bázisát, hogy együtt kell maradniuk. Csurka István nyíltan megkezdte ugyan a tanulmányában meghirdetett politika táborának intézményes szervezését a Magyar Út Alapítvány köré, s mintegy húsz képviselővel fölruccant szombat délután Budapestre tüntetni egyet, de immár nem szidta a kormányt: a tömeg Csurkával együtt a miniszterelnököt is éltette. Antall és Csurka! E jelszó jegyében állt helyre a pártegység legalább az utcán, legalább a parlamentben, legalább a költségvetés elfogadásáig. Az MDF alelnöke lemondott arról, hogy megbuktassa a miniszterelnököt, ha nem is volt hajlandó igent mondani a kormány kétéves beszámolójára. Alighanem így kell dekódolni a parlamenti vitanap szavazási processzusát: a kormánytöbbség hajlandó volt megszavazni, hogy nem kívánja leszavazni a kormányt. (Megszavazta az ügyrendi indítványt, miszerint a kormánybeszámolóról nem szavazunk.) Az erőpróbát Csurka és Antall között az MDF-ben közös megegyezéssel elnapolták. A múlt héten még olyan hírek szivárogtak ki a frakcióból, hogy elhalasztják az MDF Országos Gyűlését is, a tagságnak egyelőre nem kell választania.

A miniszterelnök tehát azon az úton megy tovább, amelyen a parlamentáris, alkotmányos rendszert elnyeléssel fenyegető szakadék feltárult előtte. Ahogyan Tardos Márton a Népszabadság bonni tudósítójának adott szeptember 9-i interjújában jósolta: „A Csurka-dolgozat után az MDF egy hétig csak arról beszélt, hogy Csurka és Debreczeni egyaránt fontos alkotóeleme az MDF-nek, s a pártnak mindkettőjükre szüksége van. Ezután Antall parlamenti beszédében valamelyest elhatárolta magát, ám az MDF-en belül azóta folyó viták továbbra is azt mutatják, hogy az elhatárolódás nem igazán határozott… Antall József feltehetőleg megpróbálja a Csurka-féle stratégiai és a Katona-féle taktikai vonalat összeházasítani, egybemosni, ami azzal járhat, hogy a következő másfél évben semmi sem fog történni.”

A miniszterelnök az MDF frakcióhétvégéjén az MDF kormányzati felelősségére apellált. S hajlandó a kormányzásban arra a Csurka Istvánra támaszkodni, aki a parlamentben az SZDSZ frakcióvezetőjének a fejéhez vágta: „Egyébként én nem kívánok Tardos Mártonnal együttműködni!” Amikor a szavazók csaknem egynegyedének bizalmát élvező ellenzékről a kormányzó párt alelnöke kijelenti, hogy nem politikai partner, s ez a kijelentés a levegőben marad, az a parlamenti demokrácia megtagadása. Ha miniszterelnök által aláírt megállapodásról a miniszterelnök pártjának alelnöke az utcán kijelenti: „Aki (ti. a médiaelnökök s alkalmasint a köztársasági elnök) jó Haraszti Miklósnak, Kis Jánosnak és a »körmös« Bauer fiának, az nekem nem lehet jó!” – akkor ez a miniszterelnök eddigi politikájának nyilvános elvetése. Ha a miniszterelnök ennek a politikai erőnek a szavazataitól függ, akkor bizony üres frázis, és nem más a miniszterelnök kijelentése: a kormányrúd középen marad. (Interjú a televízió A Hét című műsorában. Szövegét közli az Új Magyarország szept. 21-i száma.)

Ugyan, minő rejtélyes erőtől maradna középen?








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon