Ha a dolgokat felszabadultan néven nevezhetjük – az jó. Jó, mert azt jelenti, hogy a dolgok egy adott értékvilágon belül létező konszenzus alapján egyértelműen azonosíthatóak. A dolgok néven nevezése teremtő aktus. Értéket, biztonságot, szolidaritást teremt. Konszenzusosan elfogadott, nyilvánosan kimondott név nélkül a dolgok létezésének státusa bizonytalan.

Honi politikai életünkben meglehetős zűrzavar uralkodik a politikai fogalmak területén. Albert O. Hirschman, a neves amerikai társadalomkutató nemrégiben jelentetett meg egy könyvet, amelyben a modern kori konzervatív, vagy csúnyább szóval élve, reakciós politikai érvrendszerek alapvető vonásait és jellemzőit igyekszik összefoglalni.

Arthur Schlesinger Jr. történész, John F. Kennedy elnök tanácsadója volt. Ma Amerika egyik legtekintélyesebb liberális közírója. Új könyvében határozottan és erélyesen szembefordul azzal a divatos törekvéssel, amely a nyugati, angolszász hagyományokra alapozott amerikai társadalmat úgynevezett multikulturális társadalommá akarja átformálni.

Schlesinger szerint e törekvés élharcosainak a kezében a legfőbb fegyver a történelem újraírása.

Vajon melyik ennek a szinte egészében ellenszenves könyvnek – egészen pontosan: inkább csak füzetnek, brosúrának – a legvisszataszítóbb eszmefuttatása, bekezdése?

Talán az (Kedves Konrád György!), amelyikben 9,9 millió magyar nevében kivándorlásra buzdítja a magyar – még pontosabban: a magyartalan, a „liberalizmusnak nevezett kommunizmust” megtestesítő – zsidóság képviselőjeként megjelenített Konrád Györgyöt? Kilátásba helyezi, hogy Konrád esetleg, ha megembereli magát, újra magyar író lehet, mint azelőtt volt; ez persze nem lesz könnyű, hiszen „Ti.

Életrajz és politikatörténet

A kötetet Dér Ferenc állította össze és szerkesztette (lektor, szerkesztő, szakértő neve nem szerepel –, így minden érdem és felelősség őrá hárul) nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a már rendelkezésre álló dokumentumokból olyan kézikönyv szülessen, amely – legalább a tényeket tekintve – eligazítást ad Nagy Imre sorsfordulatokban oly gazdag életében.

Mintha a politikus szerző elrúgta volna magát jelenbéli politikai érdekeitől. Egy politikus szerző manapság ezt ritkán teszi meg. Vitányi Iván viszont, úgy tűnik, könnyen és felszabadultan. Az ő pozíciójában! Mert hiszen ő vezeti egy sikeresnek mutatkozó ellenzéki pártnak a többi jelentős ellenzéki párthoz legközelebb álló irányzatát, ennélfogva kulcsszerepe lehet néki a következő kormánykoalíció összeszervezésében.

Nehéz lett volna nemet mondani a felkérésre, hogy mutassam be az Atlantisz Kiadó Wittgenstein-kötetét. Elvégre mégiscsak századunk egyik legfontosabb filozófiai könyve – az Untersuchungen (vagy mások számára – ugyanilyen áhítattal kimondva – Investigations) – magyar kiadásáról van szó! Meg kell mondanom őszintén, hogy a magyar címhez nekem még hozzá kell szoknom, még nem tudom ugyanilyen áhítattal mondani, hogy „Vizsgálódások”. Minden elismerésem a kiadóé, hogy vállalkozott a könyv magyar kiadására.

Mentegetőzéssel kell kezdenem: ezt a két kötetet a Polányi Társaság az 1891-ben született Polányi Mihály születésének 100 éves évfordulójára szerette volna megjelentetni, ám a feladat nehezebbnek bizonyult, mint ahogy elsőre hittük. Az Atlantisz Kiadó azonban így is nagy adósságot törlesztett, amikor a Polányi Társaság kezdeményezésére kiadta Polányi Mihály válogatott filozófiai írásait.

Polányi orvosnak tanult, orvosi diplomát szerzett. Fiziko-kémikusként vált híressé: a gázok abszorpciójára vonatkozó elmélete máig világhírű a fizikusok-kémikusok körében.

A tanulmány politikai aktualitása

Napjaink legélesebb politikai vitáinak hátterében egy közös probléma vár megnyugtató megoldásra: hol húzódik az állam és a benne megnyilvánuló többségi akarat érvényesítésének határa.

1934-ben, végzős jogászhallgatóként, Rajk László ajánlására lépett be az illegális kommunista pártba. 1937-ben egyik szervezője volt a Márciusi Frontnak, amely a Komintern népfront-politikai határozata alapján igyekezett egy táborba gyűjteni a Horthy-rendszert és a fasizmust elutasító értelmiségieket. 1945 után a KMP legfőbb agrárpolitikusa, az 1945-ös földreform egyik szervezője lett. 1951-ben Kádárral és másokkal együtt letartóztatták, és koholt vádak alapján elítélték. 1954-ben szabadult.