A novákyi koncentrációs tábort a szlovák kormány 1942 elején építtette fel a szlovákiai zsidók utolsó állomásául, ahonnan aztán Oswiecimbe indultak a vonatok. Amikor 1942 nyarán leállították a transzportokat, a táborban mintegy 1500 zsidó maradt; ezek még további két esztendeig, 1944 nyaráig éltek ott. Akkor a tábor feloszlott, s a férfiak nagy része csatlakozott a felkeléshez. Juraj Spitzert az Oswiecimbe való elhurcolástól véletlenek összjátéka mentette meg – mint az esetek többségében mindazokat, akik túlélték az üldöztetést.

Szomorúak lehetünk, ha Szalai Erzsinek megint igaza van. Nem állít ugyanis kevesebbet – legalábbis a recenzens olvasatában –, mint azt, hogy civil társadalom nem lesz, hanem volt. Feltételét az a hatalmi vákuum teremtette meg, amelynek bizonytalan közegében az egyik oldalon még szabadon – naivan ki lehetett mondani a sérelmeket, a félelmeket, a vágyakat, és szűkebb, majd tágabb közösségekben képviselni lehetett őket.

A lopás demokratizmusa

Bizonyára tiszteletlenség komoly elméleti írásokat tartalmazó folyóiratszám bemutatását e tréfás (?) teoréma kiemelésével kezdeni, különösen úgy, hogy az idézettel a magyar publikumot megajándékozó Lánczi András is tévesnek tekinti e „magyarázatot”. Mégsem érdemes leplezni az érdeklődés önkényét. Sejthető, hogy a Világosság többi tanulmánya is áldozatul esik majd az olvasói figyelem aktualizáló torzításainak.

Az eredeti célkitűzés a „II. jelentésben” talán még kevésbé valósult meg, mint az első kötetben (Beszélő, 1993/51–52.). Bizonyos részei egészen más tárgyköröket érintenek. A kötet alcíme: „Sortüzek – Megtorlás (jogtörténet) – Menekülés”. Már ez is mutatja, hogy árukapcsolásról van szó, három, egymástól merőben különböző témakört gyúrnak itt egybe, mint ahogy a mű egésze sem mutat sok koherenciát, ugyanígy meglehetősen kevés kapcsolódási pontot lehet felfedezni a tavalyi és az idei jelentés között.

A magyar társadalomtudomány mostanában kedveli a szűkösséget, sötétséget sugalló elnevezéseket. Széles körben ismertek a gazdaság állapotát elemző, borús hangvételű jelentések az alagútból, most pedig a korridor, azaz folyosó nevet választó kutatócsoport megjelenését üdvözölhetjük. A néhány évvel ezelőtt divatos elnevezések (Kék szalag, Híd) bizony még egészen más hangulatot árasztottak.

Mottó: „Magyarok vagyunk – tartsunk szét!” (Annus József)

„Nagyon örülök, hogy én kaptam először szót, mert szeretnék most egy másfajta hangon megszólalni.” (Filó Katalin)

„Jó harminc éve egyebet se teszünk, mint erre készülünk; mióta az első hajszálrepedések megjelentek az önkényuralom falán, megszámlálhatatlan alkalommal kerestük a szárszói országgyűlés összehívásának lehetőségét.” (Somodi István)

„Kezdetben vala az öröm.” (Géczi József)

„Arra várok évek óta, hogy ez az alkalom előállhasson, ez a szellemi közösség létrejöhessen, megfogalma

Ritka széles e hazában az olyan ember, aki fiatal korától kezdődően homo politicusként éli meg és éli át, sőt (hál’ istennek) éli túl a történelmi fordulatokat, és hetvenedik életévét betöltve nyugodt lélekkel teheti közzé emlékiratait.

A Varsói Egyetem tanszékvezetője volt már Leszek Kolakowski, amikor egyik külföldi tanítványa – egyben szorgos fordítója – négyszemközt megkérdezte tőle, marxistának vallja-e magát. Kolakowski nem volt hajlandó se határozott igennel, se határozott nemmel válaszolni. Arra hivatkozott, hogy nem kedveli az „-ista” végződésű szavakat.

Az illegális Beszélő egyik egykori szerzője (a sok közül) a legális Beszélőben, írhat a szamizdat-Beszélő egykori nyomdászának gyűjteményes kötetéről. Meg vagyok illetődve (s ezúton is elnézést kérek az általam nagyon becsült Hiány szerkesztőjétől: az ő felkérésüket kóros időhiány okából elhárítottam, a Beszélőnek nem beszélhettem vissza). Az, hogy Orosz István dunabogdányi házában állította elő 1981 és 1985 között a Beszélőt, nem puszta háttérinformáció A Westminster-modell című könyvhöz.

Elévülés visszamenőleg

A magyar igazságtételi vitáknak a kulcskérdése az volt, hogy meg lehet-e utólag változtatni az elévülés szabályait az érintettek hátrányára. Nem jelenti-e ez azt, hogy a cselekmény előre látható következményeit utólag megszigorítjuk?

Ehhez lényegében azt kell eldönteni, hogy az elévülés a büntetőjog szubsztantív része-e, vagy csak az eljárást érintő elem. A német jog a háború után az utóbbit fogadta el.