Skip to main content

Magyar tarka


Jó kis ország Magyarország, mi mást mondhatnék. Már csak azért is jó, mert nem Oroszország. Jó város Budapest, mi mást mondhatnék. Már csak azért is, mert nem Moszkva. Egy rendes író itt tökrészegen is végigmehet az utcán, senki se veri orrba, nem szedik el a forintját, a rubeljét még kevésbé. Mert Budapest szép, régi város, csak a peremén meredeznek lakótelepek. Van sok hegye-völgye, csillogó európai boltja, lehet nézelődni, kávézni, borozni napestig.


Tulajdonképp nem volna rossz étel, de az asszociációk, amelyeket ébreszt, kecs és elegancia híján valók. Menza, üzemi konyha, özvegy Blasek Jenőné Csollák utcai kifőzése, legénységi étkezde a valahai néphadseregben. A vadasmarha + zsemlegombóc fogalomkör valamiképp alumínium evőeszközöket, zsírfoltos asztalokat, sőt kelkáposztaszagot involvál, noha az utóbbihoz végképp semmi köze sincs.


Gyöngyélet


Megteremtette az Úr a böglyöt, és láthatólag igen elégedett volt vele, majd teremtett hozzá marhát is, amit a bögöly szuricálni és gyötörni fog.


Titkon. Mindenekelőtt ez a szó kívánkozik ide. A két cselédet alakító színésznő játékának mintegy titkosnak kell lennie. Nem azért, mert a nyitott ablakon vagy a vékony falon keresztül a szomszédok meghallanák az alkóvban elhangzó szavakat, nem is azért, mert oly sok a bevallhatatlan a szavaikban, nem, nem ez igényel olyan játékot, amelyben zavart lelkiállapotok nyilatkoznak meg: azért kell mintegy titkosnak lennie a játéknak, hogy a túlontúl nyomasztó beszédmód könnyebbé váljon, és átmenjen a rivaldán.


Megnéztük a Hófehérkét a Bábszínházban négy és fél éves kislányommal. Aki most már harmadik hete igyekszik kibabázni magából a rémületet, hiába.

Szépen kérem, ne tessék a dolgot a perverz német meseíróra kenni. Ugyanaz a mese, más darab: a társulat a mostohára tett, nem a dolgos, anyukás királylányra és az erdei munkásosztályra. O. J. Mostoha tárgyalásán vagyunk, színfehér esküdtszékkel, és ehhez képesti ítélettel. A pert a gonosz mostoha tükre, színpadnyi tévéképernyő közvetíti.



Szubjektív alapon szoktuk megítélni, ki is kapcsolom, rendkívül mértékben ütközne személye, amit csinál felmutatni nem jó, tehát jelen van, de mindenképpen közvetlen gyakorlatot szükségletet, ki akar valamit súlyos belső harc árán, újra kezdheti, nagy alkotások, mázolnak, vagy küszködhet, verset ír, mégis minden szóért, a vers azt fejezi ki, de bármivel a világon amiről szó van vonatkozását megtalálhatjuk, egyszerű formátumban asszertórikus ítélet, azt fejezi ki, hogy megfelel fogalmának azaz van.


Mondjuk a domb közepén áll az imádott hölgy, a nagy Ő, akit nem meghódítani nem áll módodban, mert… mert nem elhatározás kérdése ez, és nem is intelligenciáé, hanem egyszerűen muszáj, és ha egyszer muszáj, akkor már teljesen mindegy; ezért minden, sícipő, síléc, síszemüveg; és hatalmas lendülettel megindulsz felé, merész, lécéli kanyarokkal, hogy a lába előtt majd elkápráztató fékezéssel borulj térdre, de épp ott, a cél előtt, felsikkan a kantni alatt a jég, és bár még sikerül a hölgy lába elé borulnod, a lendületeddel már nem bírsz, elszámítottad magad, nem számoltál a jéggel vagy

Bevezetés


Mai szivarkultúránknak van két ténye. Az egyik, hogy időről időre híre megy új tömegkultúrák, ellenkultúrák születésének – bőrszivar, bakaszivar, csokoládészivar –, és ez frusztrálja a befogadót, valamint a connaisseurt, továbbá elbizonytalanítja a műértőt, aki saját szakmája autonómiáját és tekintélyét látja veszélyeztetve egyidejűleg. Ilyenkor mindkét fél szívatásként éli meg akár jelentékeny szivarteljesítmények befogadását is, és ez csak egy újabb querelle des anciens et des moderns. A másik tény legújabb keletű.


„Milyen volt, kérdjük tisztelettel, egy húsbolt a kommunista
elnyomás idején? Ronda volt. Szakszerűtlenül bontott, saját büdös
levükben tocsogó, zsíros, állott húsok a nem működő hűtőpultban,
hátul a munkaasztalon nagy halom légy járta csont. (…)
Milyen egy magyar húsospult vagy egy magyar hentesüzlet
a magyar piacgazdaság hatodik esztendejében?
Ronda.







Először is gyorsan szögezzük le!

Igen, ezt kell tenni, olyan természetességgel, ahogy az ember azt mondja: Jó napot!

Mert az mindig is problémánk volt, bemenni valahova, ahol nem jön elénk az anyánk, viszont ki tudja, esetleg hagymás salátával kínálgatnak, vagy egy nő arra kér, hogy tangózzunk vele, vagy egyéb rémes helyzetekbe keveredünk, holott nem vagyunk kínai légtornászok, és ami azt illeti, nem is a bridzspartira jöttünk (ha volna esetleg), hiszen egyáltalán nem is tudunk bridzsezni, azt pedig, hogy édes pezsgő is létezik, nem tagadjuk ugyan, ám hogy abból mi egy k




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon