A sorsvetés Atalante lelkére esett, aki látván, mekkora
tisztesség kíséri a versenyben győztesek életét, nem tudott
nemet mondani, s ezt az életet választotta.
(Platón: Állam)

Miért akarsz mindig győzni, Atalante, mindig a jobbik
lenni? – Egyszerűen győznöm kell! – Az eszméletvesztésig
akar futni, amíg a látomásait el nem éri.
(Botho Strauss: Atalante)

A legundorítóbb mindjárt a megnyitó. Mindjárt rögtön az eleje, hogy aztán majd nagyjából úgy is maradjon.

Apa! Lakja Budapestet óriás? – Nem tudom.

Van benne sárkány? – Nem tudom.

Úgy hívják…? – Nem tudom.

Unja a hajó a várost? – Nem tudom.

Megöregednek a mozdonyok? – Jaj, oda az ifjúságom!? Nem tudom.

Mennyi Budapest falrafirka-népessége? – Egy, a HÜJE-RÁDAI, a többit nem tudom…

Egy atlanti-óceáni hajótörött rábukkanhat a Margit-szigetre? – Ha szereti a perecet, bizonyára, de nem tudom.

Petőfi sose kapott intőt? – Nem tudom!

El lehet lopni az Operát?

„…Mintha valami egzisztenciális szakadék nyílnék meg előttem…” – szól Bret Easton Ellis frappánsan lényegre törő indoklása arról, vajon miért is követi el Amerikai psycho című regényének hőse, a skatulyából előhúzott Wall Street-i yuppie visszataszító és körülményes kéjgyilkosságait. Ám a rafinált masinériához – luxuséttermek, divatos ruhaneműk, kurrens fogyasztási cikkek és ördögi perverziók kényes arány-érzékkel komponált együtteséhez – mérten némileg szájbarágós a magyarázat: az egzisztenciális kiüresedés generáleszméje.

BEVEZETÉS

§ 1

A zsurnalisztika általában annak művészete, hogyan tájékoztassuk a népet nyíltan és elfogulatlanul mindarról, ami a világban történik. Teljes egészében magánügy, és a kormányzat céljai, nevezzék őket akárhogy is, idegenek tőle. Ha az ember figyelmesen elolvassa a francia újságokat, láthatja, hogy egészen sajátos elvek szerint szerkesztik őket, melyek rendszerét francia zsurnalisztikának nevezhetjük.

Sok tudóssal együtt jól szórakoztam, amikor Alan Sokal csínyéről hallottam. Sokal a New York-i Egyetem matematikai fizikusa, aki 1994 végén leadott egy áltanulmányt a Social Text című kulturális folyóiratnak.

Volt a „második” Beszélőben egy rovat, a minap Bán szerkesztőnél hiányoltam, mire azt mondta, magad, uram, ha szolgád nincsen, mire én, hogy mondjuk itt volna a BEK-döntő, Ajax–Juventus, nosza, mondta erre Ő, akkor írjad meg azt.

Már dörzsöltem a kezemet, hogy mi minden lesz elemezve, szigorúan esztétikailag, pluszba rá még némi atmoszféra és sopánkodás, és már meg is telt a négy flekk rendesen.

Ácsi, mondta a Mindenható.

Az úgy van, hogy az ember már hónapok óta készül május negyedik szerdájára. És nincs ezzel egyedül.

Befogadtam egy szopránt. Egy jó nagy szopránt. A legnagyobb szopránt, amit magyar torokba teremtett az Úr ebben a században. A könyvtárból kitisztították a profilját, én pedig leszerződtettem a szobaoperámba. Egy presszó kávé áráért életfogytiglan. Itt lép fel tőlem két méterre, az ő hangjára kattog a keyboard.

Dehogyis foglalok érdemben állást az Alkotmánybíróság 21/1996 (V. 17.) AB-határozatával kapcsolatban, mely lehetővé teszi a törvényalkotók és bírák számára, hogy korlátozzák a homoszexuális jogvédő és egyéb egyletekbe belépni óhajtó fiatalkorúak egyesülési jogát. Semmi szükségem arra, hogy az erény, teszem azt Seszták Ágnes bűvöletes képében sólyomszárnyon fölém szálljon, és tar fejemre pottyintsa megsemmisítő bírálatát. A szóban forgó határozatot már csak azért sem értékelem, mert megkerülhető.

ÉS XL/20., 1996. május 17., 96 Ft, Károlyi Csaba írja Margócsy Istvánról: „Attól tartok, az egyik legfigyelemreméltóbb működő irodalomkritikusunk ma ő. Egyrészt sokan nem működnek kritikusként rendszeresen, másrészt akik meg működnek, azok közt tényleg [tatsächlich] ő ma az egyik legizgalmasabb.” Csaba!

---

ÉS, rövid ism. Czakó Gábor nyá. kormányfőtanácsos, szépíró gazdaságfilozófiai munkájáról (teljes terjedelmében közöljük): Cz. G.

Ha vannak még boldog emberek, azok bizonyosan a Kopaszi-gáton élnek. Vesznek egy lakóhajót, stégre épített faházat, kicserélnek néhány berozsdált olajoshordót a padló alatt, és nagy ívben tojnak a világra. Hajójukat merő öniróniából Titanicnak nevezik. Hajnalban horgásznak, délben alszanak, barométert kocogtatnak délután, és este az Aranyhalba mennek.

Boldog hely a Kopaszi-gát, mert minden bűnét letudta.