A Közös Agrárpolitikát (CAP) számos sztereotípia terheli idehaza mind a laikus, mind a szakmai közvéleményben: az agrár-érdekképviseletek gyakran azt a képet sugallják, hogy Nyugat-Európában még a kerítést is kolbászból fonják a farmerek számára, ugyanakkor a tévénéző leginkább csak azt látja, hogy nyugat-európai farmerek már megint tiltakoznak az épp aktuális reformkísérletek ellen. Jóval kevesebb szó esik arról, hogyan működik a Közös Agrárpolitika, hogyan érvényesülnek hatásai, és egyáltalán, megvalósultak-e eredeti céljai negyven évvel megalapítása után.

1947. április Megalakul a Liberális Internacionálé. Az oxfordi manifesztum összefoglalja a liberálisok alapelveit.

1967 Az Oxfordi Kongresszuson a Liberális Internacionálé elsőként veti fel a közvetlen európai választások lehetőségét.

1976 Az Európa Tanács döntést hoz az Európai Parlament közvetlen választásáról.

1976.

1999. június 10–13. között közvetlen európai parlamenti választások lesznek az Európai Unió 15 tagállamában, az itt élő 370 millió lakos képviseletére: a választók az Európai Parlament (EP) jelenlegi 8 pártjának és pártszövetségének nemzeti tagpártjainak jelöltjeire szavazhatnak.

Az EP elődje, az Európai Közösség Közgyűlése 1958-ban jött létre a római szerződés nyomán, eredetileg 6 ország részvételével. Azóta 31 év telt, az integráció 15 tagúra bővült, és újabb 6 ország vár felvételre.

„Azt hiszem, mindannyian olyan civilizált országban szeretnénk élni, amely kozmopolita módon megnyílik és óvatosan együttműködve betagozódik más nemzetek közé. Mindannyian olyan emberekkel szeretnénk egy országban élni, akik hozzászoktak, hogy tiszteletben tartsák a másik ember tulajdonságait, az egyes ember autonómiáját és a sokféleséget – a regionális, az etnikai és a vallási sokféleséget.”
Jürgen Habermas[1]

Feltehetően sokan vágynak ilyen civilizált országra, sőt kontinensre.

Bár az Európai Unióba belépni kívánó országokal elvileg elkezdődtek a tárgyalások tavaly novemberben, nem sok jele van annak, hogy a tagállamok bármelyike is jelentős erőfeszítéseket tenne a bővítés érdekében. Csehországban a politika mintha nem venné eléggé komolyan a bővítés körül sűrűsödő bonyodalmakat, és szinte semmit sem tesznek a feszültség oldása érdekében. Ráadásul az a körülmény, hogy az unió még csak hozzávetőlegesen sem képes meghatározni a bővítés dátumát, csak növeli a politikai bizonytalanságot az egész kontinensen.

Az elmúlt másfél-két esztendőben egyre gyakrabban hallottuk brüsszeli és hazai illetékesektől, hogy az unió bővítése eldöntött kérdés, vita már csak a részletekről folyik. Csakhogy az ördög a részletekben lakozik. Azt is sokszor hallhattuk, hogy egyfelől az unió keleti bővítésének nincs alternatívája, másfelől Magyarországnak sincs más választása, mint az EU-tagság. Ámde alternatíva mindig van, ahogy ezt az enyhülési politika esetétől a Horn-kormány esetéig megtapasztalhattuk. Az EU-tagságnak is volt már több alkalommal is alternatívája.

Január elsején megszületett az euró: a pénz, amely talán nem is olyan hosszú idő múlva mindannyiunk hivatalos fizetőeszköze lesz. A közös pénz nem új gondolat. A monetáris unió célját a tagállamok már a Római Szerződésben rögzítették 1958-ban. Most négy évtizeddel később megtörtént az Európai Központi Bank felállítása és a közös monetáris politika kialakítása, a tagdevizák egymással szembeni árfolyamainak rögzítése, az eurónak mint önálló valutának a pénzpiaci jegyzése: mindez a közgazdász számára már a közös pénz megszületését jelenti.

1999. január elsején megkezdte működését az európai Gazdasági és Pénzügyi Unió (EMU). A tagországok még néhány évig tovább használják nemzeti bankóikat és váltópénzeiket, ám ezek ma már csupán az euró „helyi értékét” fejezik ki – a nemzeti valuták és az euró közti átváltási kurzust ugyanis folyamatosan rögzítik, a monetáris politika pedig az Európai Központi Bank (ECB) szintjén dől el.

Az EMU megalakulásával eddigi tetőpontjára jutott az ötvenes évek elején megindult integrációs folyamat.

A soros német elnökség alatt tizennégy alkalommal kerül sor plenáris joganyag-ismertetésre (multilateral acquis screening). A plenáris joganyag-ismertetések, amelyek során az Európai Bizottság szakértői átvilágítják a témaköröket a hat tagjelölt ország küldöttségei számára, az elkövetkezendő fél évben kilenc témát ölelnek fel. Az összesen 30 témakörből eddig huszonegy volt napirenden. A plenáris joganyag-ismertetéseket közvetlenül, de legkésőbb egy-két héten belül követik a kétoldalú, magyar-EU joganyag-egyeztetési (bilateral acquis screening) tárgyalások.

Az agráriumnak a gazdaság más szektoraihoz viszonyított különlegessége régóta fő hivatkozási alapnak számít a fejlett országok többségében, így az Európai Unióban is, a kiterjedt állami beavatkozások igazolására. A mezőgazdaság kivételezettségének vagy speciális kezelésének ideája a fejlett országokban két pilléren nyugszik (Skogstad 1998). Egyrészt a mezőgazdasági termelők speciális érdekei és igényei indokolják az állami szerepvállalást. Miből származhatnak ezek a „szükségletek”?