Skip to main content

Költői válaszok


1.

Az első, pénzhez kapcsolódó negatív élményem az általános iskola idejére tehető. Álltam a büfé előtti hosszú sorban, afelett izgulva, vajon lecsaphatok-e az utolsó kakaós csigára. Ám mielőtt sorra kerülhettem volna észrevettem, hogy nincs nálam elég pénz, két forint hiányzik. Mögöttem a legjobb barátnőm, Ildi állt. Hozzá fordultam: „Te Ildi!



Mit tehetnénk mást, kezdjük az ösztönösnél, honnan máshonnét ilyenkor: tavaszodik, gazlik az út partja, három pitypangot számoltam hazafelé… Az ösztönös spórolás az olyan – nem kell hozzá túl sok kommentár –, hogy nincs tétova toporgás, egyebek, olyankor csak úgy: egyértelműen, őszintén és szomorúan teszünk valamit, ahogyan anyánk rózsaszín csecsére buktunk – szóval tiszta és világos az egész, és mégis: ezt a sort tisztázásképpen rovom, hogy az ösztönös spórolás esetében nincs más, vajszínűbb árnyalat, csak ez a kopottas, amit alább vázolni szeretnék, ez a foltokban színehagyó.


A márka mára régi márka lett,
pedig még nemrég bűvkörébe vont,
eltűnt a frank, a drachma és ha ez
így megy tovább, eltűnik majd a font.
A sok apró peseta és a líra,
déli népek lírai számai:
túlzó tízmilliók egy blokkra írva!
Már Itália is olyan mai.
A kirakat előtt számolt az ember,
bement a boltba, rosszul jött ki persze,
sosem számolt az átváltási marzzsal,
a pénzt fogához verve is elverte.
Fogynak a pénzek és fogynak a számok.
Megváltoznak a nagyságrendek sorra.
Ezer forintot euróra váltok:
összemegy négyre, mintha annyi volna
















Tavaly nyáron a sors és a helybeli Kulturstiftung jóindulatának köszönhetően két csodálatos hónapot töltöttem Svájcban, a Bodeni-tó mellett, egy minden kényelemmel felszerelt öreg házban ösztöndíjasként. A felhőtlen örömöt egyedül az zavarta meg néha, hogy a Kulturstiftung munkatársai időről időre komoly, aggodalmas arccal afelől érdeklődnek, min dolgozom éppen, és hogy haladok vele. Amikor töredelmesen beismertem, hogy ez a bizonyos projekt egy vers, bevallom, mindig arra számítottam, hogy összevont szemöldökkel rámförmednek: „Hogy mondta?


Édes gyermekem,

én egyetlen, szeretett fiam, kérlek, ne szólj meg még gondolatban sem, amiért újra tollat fogok, amiért immár másodszor írok e hónapban, mert azt mondják, s ki tudná ezt nálad jobban, hogy a gondolat teremt, a gondolat az, ami a világunkat létrehozza, ám a gondolat az is, és ez sejthető a paradicsomi idők, az első tetté változott bűneset óta, a gondolat az is, ami majd elnyeli ezt a világot, ami majd szertefoszlatja és betemeti az enyészetbe vagy az örökkévalóba.


Két kis jelenet


Bajos ember, kis Valaki,
Nono, lassan a testtel.
(Ady)



(1) Kopogtatnak az ajtómon.
– Ki az?
– A Pénz.
– Ma senkit sem fogadok.
– Privátim jöttem hozzád.
– El akarsz csábítani?
– Nagyon.
– Ma fáradt vagyok és öreg.
– Felvillanyozlak és megfiatalítlak.
– Egész nap mást kívántam.
– Ha beengedsz, akkor majd engem kívánsz.
– Biztos?
– Hogy kérdezhetsz ilyet?
– Akkor jöhetsz.
Dermedt a kilincs. Lenyomom, kitárom az ajtót. Jeges szél ront rám.

















És Ákos apja akkor megpihent,
akár ha várna csak egy intő jelre,
hogy tudja, merre jár a tűnő képzelet.
Akit egy emlék vonzott régi helyre
vagy dolga volt itt, épp erre ment –
mikor a busz az állomásra érkezett.

Csak megpihent, de arca rezdült,
változott, akár ott fenn a fellegek.
És látszott, hogy benne minden eldőlt,
már elhagyta a messzi végtelent –
mikor a busz az állomásra érkezett.

Előtte súlyos tárgyak árnya ingott
– nincsen út, amely még innen elvezet.
Hunyorgott, a fényre bandzsalított –
mikor a busz az állomásra

















Marx fiatalkori, Gazdaság-filoz Ó!
fiai kéziratok
1844-ből című munkája
világosan kifejti az egyén
kapitalizmusban
való elidegenedésének problémáját
– hogy hogyan, mi módon és mitől idegenül el
az egyén
a kapitalizmusban?







„Csak ülök a parton a magányommal, és nézem,
hogy táncol a vízen a fény”
A.V.



Az előző citálat cet-állat giccse miatt az Ún. b. p. versbe
sajnos egy
Úgynevezett b. picsa vers rövidült be. Párdon.
Kun Marcella


Van úgy, hogy a halandó megérti a tópartra szerelt padokat,
hajlandó gondterhelten tópartra vetődni, kivált üres tárcával,
leül egy odaszegezett padra megértően, és örül, hogy tóparti
padon ül, grátisz, mintha odaszegezve. Ehhez jön a gond-
terhelés.









Levegő, víz, föld, fény, növények, állatok és pénz, ez mind a világ szubsztanciája. Nélkülük élni – nem lehet. A földgolyóbis manapság ilyen, ha valaki olvas, akkor pénzt. Mi a fontosabb: a levegő, akárha viharzik, vagy a pénz? Még az is lehet, hogy a pénz, mert akinek az van, s az neszez, lesz levegője is, ám nem biztos, hogy pénze is lesz, ha csak levegője van. És így tovább logikusan és halkan.

A pénz olyan szubsztancia, amely, a jelen és a múlt zenéjeként, az ember teremtménye.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon