Skip to main content

Ún. b. p. vers

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kié a pénz?


„Csak ülök a parton a magányommal, és nézem,
hogy táncol a vízen a fény”
A.V.



Az előző citálat cet-állat giccse miatt az Ún. b. p. versbe
sajnos egy
Úgynevezett b. picsa vers rövidült be. Párdon.
Kun Marcella


Van úgy, hogy a halandó megérti a tópartra szerelt padokat,
hajlandó gondterhelten tópartra vetődni, kivált üres tárcával,
leül egy odaszegezett padra megértően, és örül, hogy tóparti
padon ül, grátisz, mintha odaszegezve. Ehhez jön a gond-
terhelés. Üres tárcára is jönnek giccses, halandó kacsák,
érthetően, zöld nyakkal a hímek, van úgy, hogy jönnek
hattyúk, egy halandó tó halandó tartozékai, odatelepítettek,
grátisz benne a tóparti ülésben. A giccses kivált én lehetek
az egészben, üres tárcával, napok óta üres a tárcám, nincs
mihez nyúlnom, hacsaknem más okból halandó magamhoz
(ha tetszene zöld nyakam, érthetően, mondjuk), vissza-
vittem minden palackot, fölfeszítettem minden perselyt,
hozzányúltam a halandó fiaméihoz is, a kabátzsebeket
átforgattam, hozzányúltam a halandó feleségeméihez is,
üres a tárcám, gondterhelt az idevetődésem, érthetően,
ahogy ülök, terpeszkedem, foglalom az odaszegezett pad
közepét, széttárom a karom, nehogy bátorsága legyen bárki
halandónak megszólítani, van-e szabad hely a padon,
bátorság így is van, nincs rám írva tárca nélküli miniszterség,
nevemre sincs a kérődzők vagyona, mert kérődzne műszőke,
harmincas asszonyhalandó, színházi táskával, ténfergő,
művörös tinihalandó, vízhatlan hátizsákkal, megszólít
ismerős múosz-tag, műősz nagymamahalandó, alibi unokával,
sajnos nem, nem szabad a pad, ma nem vagyok szabad,
ma kivált a kacsáké és gondterhelt halandó vagyok, napok
óta pénztelen, kivált a zöld nyakú hímeké vagyok, érthetően
mindegy, hogy hímek-e, ma kivált a hattyúké és gondterhelt
vagyok, néznek grátisz, biztosan párban, mármint nemileg,
én ide vagyok szegezve, a táskám különben is mellettem,
utazó, nem teszem le a sárba, az imént még letettem, ha most
helyet csinálnék, s ölembe venném, sáros lenne a combom,
letennék arról, hogy a padot foglalom, alibi egy borozó
helyett, ahol napok óta nem tudok a kedvem szerint költeni,
ülök a halandó tojásaimon, foglalom őket grátisz, megértem
a foglalást, elértem idáig, ha üres tárcával is, elvetődtem
eddig a padig, egyedül akarok, kivált padozni, mostanra
értettem meg, hogy van úgy a halandó, kivált, megérti
a tópartra szerelt padokat. Van egy tábla a tóparton,
akadály a tájban, horgászni tilos, elvetődött a naptól
és a víztől, ráírtak halandó műszőke harmincasok, ténfergő,
művörös tinik, múoszos műősz nagymamák, szeretlek János,
gondterhelten le van szögezve a halandó János szeretete,
a halandó Jánost szeretni és horgászni az ideszegezetteknek
tilos, marad a giccses bámulás, s kivált az ülésem, a hattyúk
és a hím kacsák, a foglalás teljes testemmel, magamnak,
s kivált a halfogás, ahogy akadály a tájban, hallatlan nagyon.
Hallatlan halszag, mindössze ez lehet ma a tárcám és
a kultúrám halandó viszonya. Van úgy, hogy a kacsa, hattyú
grátisz visszanéz. Árnyékok vannak itt, nyakuk árnyéka
vetődik néha ide, a partra, szerintem, s meglehet, szó szerint.























































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon