Az ún. Dóka-ügy egyházi válsággá duzzadt. Dóka Zoltán hévízgyörki evangélikus gyülekezeti lelkész 1984 júliusában nyílt levelet intézett a Lutheránus Világszövetség vezetőihez (a dokumentumot lásd a Hírmondó 1984. augusztusi számában – A Szerk.).

Az iskola marxista–leninista világnézetű embereket akar nevelni. Az esküokmány szerint, amelyet a pedagógusoknak alá kell írniuk: a tanárnak, akár egy állami hivatalnoknak, vállalnia kell, hogy engedelmeskedik hivatali elöljáróinak. Összeegyeztethető-e ez a feladat és ez a kötelezettség az átélt kereszténységgel?


Az összejövetelen többen elmondták, hogy az esküokmányt egy írásos megjegyezéssel egészítették ki: jelezték, hogy az engedelmesség korlátja a lelkiismeret.

1983 elején az egyetemeken és a tudományos intézetekben kis füzet jelent meg azoknak a tudományágaknak és kutatóhelyeknek a megjelölésével, ahová a 72/1982. (XII. 10.) MT számú rendelet értelmében a tudományos továbbképzésre pályázó 22–35 éves fiatalok jelentkezhetnek. A felsorolás annyira szolgai másolata volt a KGST-szabványnak, hogy egyes magyar vonatkozású diszciplínák, melyek nálunk alaptudománynak számítanak, önálló helyet sem kaptak benne.

A vallásos kiscsoportok tevékenysége 1976-ig közvetlenül a rendőrség hatáskörébe tartozott.[SZJ] Az ezekben részt vevő papokat és civileket hamis politikai vádak alapján súlyos börtönbüntetésekkel sújtották.

Nem az ember van a szombatért,
hanem a szombat van az emberért.


Márk 2,27


Évek óta heves vita dúl a magyar katolikus egyházban az erőszakmentesség kérdéséről. Két szélső álláspont kristályosodott ki. Az egyik vélemény szerint a kereszténység szükségszerű velejárója az erőszakról való lemondás; még önvédelem vagy segítségnyújtás céljából sem szabad erőszakot alkalmazni.

„Gyülekezetük legalizálásra törekszik.
Nincs kétségük afelől, hogy kérelmük
pozitív elbírálást nyer.
(Mi az ellenkezőjét szeretnénk remélni
– A szerk.)”

A szerkesztősége nevében aggódó újságírót Seszták Ágnesnek[SZJ] hívják. Riportja – Könyörgés Szántó Annáért –, mely a Magyar Ifjúság 1984.

„Az azonosnak látszó, de mégsem azonos dolgokat élesen megkülönböztetni.”
Hugo Grotius

A radikális pacifizmus rendelkezik azzal a két ismérvvel, amelyet hatni tudó mozgalom soha nem nélkülözhet: van nagy erejű erkölcsi alapelve, és egyértelmű cselekvési utasítást ad arra vonatkozóan, hogy ezt miként kell az életben megvalósítani. Az elv: az erőszak minden formájában és minden körülmények között elvetendő. Nincs igazságos és igazságtalan, jogosult és jogosulatlan erőszak. Az erőszak erőszakot szül, akárki s akárminek a nevében cselekedje is.

Miután számtalan kérvénnyel, beadvánnyal fordultam különböző illetékes szervekhez és személyekhez az engem ért törvénytelenség orvoslásáért, de érdemi választ nem kaptam – a nyílt levél formáját választom. Remélem, kérésem így eljut olyan felelős személyekhez is, akik emberi életekben nemcsak papírmunkát látnak.

A történet 1970-ben, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban kezdődött.

Előzmények

Magyarországon a századforduló óta működik a Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház.

Schmidt kancellár és Carstens államelnök legutóbbi egyházpolitikai kijelentései nemcsak a Szövetségi Köztársaságban váltottak ki megütközést, hanem az NDK egyházi köreiben is. Schmidt az Evangelische Kommentaren című folyóiratnak adott interjút, s kikelt az olyan keresztény csoportok ellen, amelyek a Hegyi Beszédre hivatkozva lemondanának a katonai biztonságról. Carstens pedig a brémai dómban mondott húsvéti beszédében elmagyarázta, hogyan értelmezendő a Hegyi Beszéd. Eszerint az egyszerű polgár választhatja az erőszakmentességet, s ez tiszteletre méltó magatartás.