Skip to main content

A törvénygyáros

Vissza a főcikkhez →


1998 és 2002 között az Igazságügyi Minisztérium – bizonyos próbálkozásai ellenére – nagy horderejű jogszabályt nem készíthetett, illetve nem terjeszthetett elő. Ennél fogva kellő energiákat összpontosíthatott a büntetőjogi változtatások végig vitelére. Így talán legérdemibb tevékenységét – missziójához híven – a büntetőpolitika terén fejtette ki. A Btk. módosításával a tárca szándékai szerint jelent meg a büntető kódexben a valóban életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabásának lehetősége és a középarányos büntetés kiszabásának kívánalma.

Több módosítás szolgálta a további szigorítás érdekét. (E módosításokkal a kormány – egyebek között – megteremtette a vagyonelkobzás szankciójának – mellékbüntetésből intézkedéssé tett – szélesebb körben való alkalmazhatóságát; egy nagy visszhangot keltett bűntény nyomán keletkezett fölháborodásban szigorította a börtönből való eltávozás rendszabályait; komoly ellenérzéseket kiváltva lépett föl a kábítószerrel való visszaélés ellen, büntetéssel fenyegetve a kábítószer-fogyasztókat is; szigorította a közélet tisztasága elleni bűncselekmények büntetési tételeit; alkut ajánlott a vesztegetés bűnbánó elkövetőinek, továbbá kidolgozott egy seregnyi – alkotmányos aggályoktól terhes – intézkedést a korrupcióval szembeni föllépésre.) Minden igyekezet ellenére a szervezett formában elkövetett bűncselekmények száma hazánkban az elmúlt években olyannyira megnövekedett, hogy a kormány a statisztikák eltagadására is kényszerítve érezte magát.

Az 1956-os elítélések semmissé nyilvánításáról szóló konszenzusos törvény elfogadtatása mellett az IM-nek néhány szimbolikus gesztusra is futotta (fogház-emlékhely, kegyeleti park stb.). A kormányfői hivatallal karöltve sem sikerült azonban az élet elvesztéséért járó kárpótlás összegének újraszabályozása, holott az Alkotmánybíróság tisztázó döntéséből adódóan az ügy már szinte csak anyagi kérdéssé vált.

A büntetés-végrehajtás szörnyű helyzete szintén keveset javult. A telítettségi adatok az elmúlt négy évben tovább romlottak, holott a tárca látványosan átadott a „lakóknak” több új, illetve fölújított fegyintézeti épületszárnyat illetve épületet, megnyitott néhány börtönplébániát illetve imádkozó-helyiséget, de még az elköltöttnél is nagyságrendekkel több pénzt kellett volna költenie a börtönök bővítésére és korszerűsítésére, emberibbé tételére. A jelentős munkaerőhiánnyal, s ugyanakkor ma már 160 százalékos túltelítettséggel küszködő fegyintézetekben túl sok az elítélt és túl kevés a smasszer. Utóbbiak fizetése még mindig botrányosan alacsony, a pálya enyhén szólva nem vonzó, jóllehet a munkaerőhiány valamelyest csökkent az utóbbi években. A túltelítettség nemcsak a pénzhiánnyal, hanem a büntetőjogi „reformmal” is összefügg. Nem segítette a kilábalást, hogy az Orbán-kormány leállította a büntetőeljárás reformját, ellenben végrehajtotta a büntető anyagi jog reformértékűnek nem mondható megkeményítését.

Ugyanakkor a mindenkori igazságügyi kormányzatnak nemcsak a jogszabályalkotás, hanem a jogszabálykivégzés is feladata, vagyis tradicionálisan nemcsak a jogszabályok születésénél kell bábáskodnia, hanem – hacsak maguktól nem múlnak ki – a jogszabályok halálát is elő kell segítenie. A jelenleg mintegy 8000 jogszabályból álló corpus iurisból az elmúlt négy évben a tárca közreműködésével majdnem 1000 jogszabályt helyeztek hatályon kívül, és további csaknem 2000 jogszabálynak nem minősülő jogi normát sikerült kiiktatni a rendszerből.

Az Európai Unióhoz való közeli csatlakozás előkészítése érdekében irdatlan méretű joganyag harmonizációjára van szükség. A nagy kapacitást igénylő és nagy területre kiterjedő jogharmonizációs munkában a hátra lévő időben kezelhető és behozható hátrányba kerültünk csupán a most véget ért ciklus alatt, de az elvégzett és elvégzendő munka minőségéről és mennyiségéről mindenki álmélkodva szólhat, aki csak megsejti a föladat nagyságát.

Újszerű, és újdonsága miatt még kellő tapasztalatok híján kevéssé értékelhető kezdeményezése volt a tárcának a jogkövető polgárok ügyes-bajos dolgaihoz tanácsot és jogsegélyt adó, egyre több vidéki városban megnyílt, kihelyezett minisztériumi ügyfélszolgálatok rendszerének létrehozása. Elismerés illetheti továbbá a tárca szakapparátusát azért, hogy számos fordítási segédlettel, jogszabály-szerkesztési és hatásvizsgálati módszertani útmutatóval segítette a jogalkotók munkáját, tanfolyamokkal fejlesztette a magyar kodifikátorképzést.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon