Pavol Fric

Vissza a főcikkhez →

1994 márciusában a Szlovákiában működő Márai Sándor Alapítvány és a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala kiterjedt szociológiai vizsgálatot végzett a dél-szlovákiai szlovákok és magyarok egymáshoz való viszonyáról. A kutatást egyszerre három mintán végezték: 634 magyart és 528 szlovákot kérdeztek meg Dél-Szlovákiában, valamint 624 a dél-szlovákiai vegyes lakosságú területen kívül élő szlovákot. Hasonló jellegű kutatásra az elmúlt évtizedekben nem került sor. A felmérés arra keresett választ, hogy milyen mítoszok „élnek” – és milyen mértékben – a szlovákok és magyarok együttéléséről, a lakosság mely csoportjai között terjedtek el, és hogyan befolyásolják a lakosság hozzáállását a szlovák–magyar viszony problémájához.

Elsőként a „kulturális elsőbbség mítoszára” kérdeztek rá két történet bemutatásával. Az egyik történet szerint a szlovákok az őshonosok, az ő területükre törtek be az állattartó vándorló hunok-magyarok hordái, akik aztán fokozatosan alkalmazkodtak a szlovákok civilizációs szokásaihoz. A vad ázsiaiak a szlovákok jótéteménye révén váltak kulturált európaiakká. A másik történet viszont úgy szól, hogy a magyarok bejövetelekor a szlovákok leromlottak és szegények voltak, alig hasonlítottak emberekre. Csak a magyar misszió hozta el nekik a civilizáció világosságát és a lehetőséget, hogy bekapcsolódjanak az európai kultúrába. Ki volt tehát az első? Ki kinek legyen hálás saját kulturális felemelkedéséért? Van-e az ilyen kérdésnek egyáltalán alapja? A megkérdezettek kb. egyharmada szerint igen. A szlovákok kulturális elsőségében a dél-szlovákiai vegyes lakosságú területen élő szlovákok 30%-a hisz. Azt, hogy ez épp ellenkezőleg történt, a dél-szlovákiai magyarok 31%-a vallja.

A kulturális elsőbbség mítosza mind a szlovák, mind a magyar oldalon nagyjából azonos mértékben terjedt el minden társadalmi csoportban. Jelentős eltérések csak a különböző politikai csoportosulások híveinek körében mutatkoztak: a szlovák kulturális elsőbbség hívei leggyakrabban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS; 79%) és a Matica Slovenská (50%) szimpatizánsai, a magyar kulturális elsőbbség hívei pedig a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) tagjai között fordulnak elő legnagyobb arányban (42%).

A szlovákok és magyarok történelme gazdag mitológiai témakört kínál. Jelenleg a legnépszerűbb a sérelem és szenvedés témája, amely főként a szlovák oldalon már régebben a „nemzeti kálvária mítoszává” kristályosodott ki. Ebben a szlovákok és magyarok együttélésének története az „ezeréves magyar elnyomás” formáját öltötte, melynek során a szlovákoknak nemhogy nemzeti identitásuk kifejezésére nem volt lehetőségük, hanem a rabszolgák mártíriumát is el kellett szenvedniük. Az ezeréves magyar elnyomás alatti sínylődés mítoszát teljes egészében vagy nagyrészt elfogadja a dél-szlovákiai, etnikailag vegyes területeken élő szlovákok 78%-a és az e területen kívül élő szlovákok 80%-a.

A szlovákiai magyarok nemzeti kálváriájuk kezdetét rendszerint a trianoni egyezményhez kapcsolják. Ez a mítosz a magyarok diaszpórájáról beszél, azok szerencsétlen sorsáról, akik nem tudtak megbékélni kisebbségi helyzetükkel s az ebből fakadó igazságtalanságokkal. Az itt élő magyarok 71%-a Magyarország első világháború utáni felosztását a szlovákiai magyar kisebbségre nézve még ma is nagy szerencsétlenségnek tartja.

A mítosz következő motívuma a kölcsönös gyanakvás: a szomszéd csak a kedvező alkalomra vár, hogy támadhasson. Az e körbe tartozó történetek hihetetlenül változatosak: egyik oldalon a kérges tenyerű magyar paraszt válik gyűlölettől szikrázó sovinisztává, a másik oldalon pedig a békeszerető szlovák kisember bősz harcossá. A történetek mögött rejlő reális mag: a többé-kevésbé magyarázható félelem az irredentizmustól vagy az erőszakos kitelepítéstől. A magyar kisebbség irredenta szándékaitól tart a dél-szlovákiai szlovákok kétharmada és a vegyes területen kívül élő szlovákok 68%-a. A másik oldalon az a gyanú, hogy a szlovákok a magyarokat át szeretnék telepíteni a Duna túlpartjára, a szlovákiai magyarok kétharmadában él. E gyanakvó optikában bármilyen előzékeny gesztus csak a jól előkészített irredenta vagy asszimilációs konspiratív terv újabb lépésének tűnik. A szlovák közvélemény előtt jól ismertek a magyaroknak tulajdonított „kisebbségi előrenyomulás” lépései: 1. kulturális autonómia; 2. regionális autonómia; 3. népszavazás; 4. Dél-Szlovákia Magyarországhoz csatolása. De ismert nézet az is, hogy az alternatív iskolákkal szembeni ellenállás csupán a magyarok asszimilálásának jól álcázott eszköze.

Az etnikailag kevert területek lakosait két veszély fenyegeti: védekezniük kell a saját nemzetük mitikus kiválasztottságának csábítása és a szomszédjuktól való elzárkózó félelem. Dél-Szlovákiában e két csapda nemzeti mítoszok és ellenmítoszok reneszánszát eredményezte. Dél-Szlovákia lakosai több ilyen ellenmítoszt teremtettek. Az egyik ilyen a manipulált jó emberek mítosza, ami arról szól, hogy a rossz nem veleszületett tulajdonsága sem a magyaroknak, sem a szlovákoknak, hanem kívülről oltják beléjük. E mítosz azt az üzenetet tartalmazza, hogy a szlovákokat és a magyarokat a politikusok uszítják: „Ha azok ebbe nem avatkoznának bele, akkor Dél-Szlovákiában nem léteznének etnikai problémák.” Természetesen mindenki a másik oldal politikusaival szemben kritikusabb. A dél-szlovákiai szlovákok 92%-a teljes mértékben vagy inkább egyetért azzal a nézettel, hogy a szlovákok és magyarok közötti feszültséget a magyar kisebbség politikusai szítják, de a szlovák politikusokról ugyanezt csak 37%-uk gondolja. A szlovákiai magyarság 88%-a szerint a szlovák politikusok felelősek a szlovák–magyar viszony károsodásáért. A magyar politikusokkal szemben ezt már csak 38%-uk kifogásolta.

A dél-szlovákiai szlovákok és magyarok nagy része a kölcsönös viszonyt jónak vagy inkább jónak, mint rossznak tartja, miközben az ott élő szlovákok 43%-a és az ott élő magyarok 40%-a aggódik amiatt, hogy itt is sor kerülhet a volt Jugoszláviához hasonló konfliktusra. Az ilyen helyzetekkel szembeni védelmi reakcióként jön létre az elidegenedett politikusok mítosza. Eszerint a dél-szlovákiai etnikai konfliktus csak felfújt léggömb, mert a nacionalista politikusok elveszítették a kontaktust a valósággal, s ezzel a vegyes területeken élő emberek szélesebb körű támogatását is. Az „elidegenedett politikusok” mítosza szerint a nemzetiségi ellentétek látszatát csak néhány nagyhangú kelti, akik túlkiabálják a mostani gazdasági válság idején egészen más problémák iránt érdeklődő köznapi embert, akiket a mostani gazdasági válság idején egészen más érdekel.

(Pozsony)

(Fordította: Hamberger Judit)

• Belföld