Skip to main content

Demszky kurázsija

Vissza a főcikkhez →


Demszky Gábor nemcsak a BM-től, hanem a működő szolgálatoktól is kikérte a rá vonatkozó, 1990 előtt keletkezett információkat. A titokminiszternek – demokráciában – azt kellett volna válaszolnia, hogy vége az állambiztonsági világnak, hiszen törvény tiltja, hogy a főpolgármesterről (vagy bárkiről) a „jogutód” szolgálatok ilyen információkat őrizzenek (netán kezeljenek). Nem ez történt. A törvénytelenül őrzött és Demszkynek most megküldött iratmásolatok mellett egy kísérőlevél díszelgett, a miniszter aláírásával, miszerint az iratok államtitkot nem tartalmaznak. Talán nem puszta képzelgés ebből arra következtetni, hogy az államtitkokat tartalmazó adatokat a szolgálatok még a főpolgármesternek sem bocsátották rendelkezésére, hiszen az állam titka erősebb az alkotmányban lefektetett információs önrendelkezési jognál.

A megküldött iratmásolatok tartalmazták többek között a Magyar Népköztársaság egyik – bizonyára speciálisan kiképzett – felderítőjének sifrírozott jelentését Bécsből, amely szigorú államtitokként részletesen beszámol arról, mit írt a Die Presse aznapi száma nevezett D. G.-ről.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon