Skip to main content

Idézet a BM és az ORFK előterjesztéséből, 1990. szeptember

Vissza a főcikkhez →


„A még érvényben levő minisztertanácsi rendelet olyan, az állampolgárok személyét és jogait érintő jogosítványokkal ruházza fel az önkéntes rendőröket, amelyeket csak törvény biztosíthatna e testület számára. Jogi és politikai ellenérvek alapján kétséges az is, hogy az állampolgárok bármely csoportját indokolt-e felruházni más állampolgárok személyét és jogait közvetlenül érintő jogosultságokkal, különösen az önálló igazoltatás és előállítás jogával. A tulajdonviszonyok változásai, a gazdaságirányítás új rendjének kialakulása során nem tartható fenn a munkáltatók munkaidő-kedvezmény biztosítására kötelezése sem az önkéntes rendőrök számára.” (Magyarország, 1990. október 5.)


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon