Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Van Magyarországon több mint harmincezer felsőbbrendű ember, önkéntes rendőr, aki az érvényben lévő rendeletek szerint még mindig jogosult alsóbbrendű polgártársait igazoltatni és előállítani. Én ez év áprilisáig azt hittem, hogy már csak elméletben. Áprilisban viszont az országos rendőrfőkapitány körlevélben szorgalmazta a korábban szolgált önkéntes rendőri állomány reaktiválását. Az általam ismert rendőrségi törvénytervezet szerint nem is tervezik az önkéntes rendőrökről szóló rendeletek hatályon kívül helyezését. Mire véljük ezt?

Korinek László: Meg kellene pontosan nézni ezt a körlevelet, amit az országos rendőrfőkapitány úr kiadott, hogy mi is van abban pontosan. Az én emlékeimben valami olyasmi szerepel – de ezt az országos rendőrfőkapitánnyal készített interjúban kellene tisztázni –, szóval úgy emlékszem, hogy léteznek vagy létezhettek olyan csoportok, amelyeknek a fenntartását maga a lakosság vagy adott esetben az önkormányzat kérte és kezdeményezte. Nem lett volna kívánatos egy jól működő önkéntes rendőri csoportnak a feloszlatása pusztán azért, mert itt Budapesten rossz véleménnyel vannak én bloc az önkéntes rendőri mozgalomról. Viszont amennyire én tudom – de ennek kellene utánanézni –, a jogosítványaikat jelentős mértékben beszűkítették, nyilvánvalóan nem igazoltathatnak már, nem viselhetnek karszalagot stb.

Beszélő: Miért nem? A körlevél a régi rendeletre hivatkozik, új rendelet kiadásáról nem tudok.

K. L.: Részletesebben meg kell nézni ezt a kérdést. Én ezt egy elég perifériális ügynek tartottam, s látja, az ORFK oly mértékben levált a minisztériumról, hogy ilyen körlevelek esetenként el sem jutnak hozzánk. Még egyszer azt mondom: kérdezze meg az országos főkapitányt.

Beszélő: Értem. Boross miniszter úr januárban a Magyar Nemzetben azt nyilatkozta, hogy „1989 végén és 1990 elején számos, a rendőrségi jogkört korlátozó intézkedés született. Ez… az adott hatalmi szituációban érthető volt, most azonban újra kell gondolni ezek egy részét.” A BM jelenlegi álláspontja szerint pontosan melyek azok, amelyeket újra kell gondolni, és melyek azok, amelyeket nem?

K. L.: Tételes felsorolást most nem tudok rögtönözni, de az a törvénytervezet, ami önnél van, azt hiszem, tükrözi a minisztérium álláspontját. Mondok egy konkrét példát: érkezett egy informátori jelzés arról, hogy fegyvert fognak átadni külföldi állampolgárok magyaroknak, de erre nézve a telefonjelentés még be fog futni, és nincs idő egyszerűen ennek a telefonjelentésnek az elfogására, mert az engedélyeztetési procedúra olyan hosszú. Mi ugyan idegenkedünk ezeknek a titkos eszközöknek az alkalmazásától, de ez is a bűnügyi felderítő munka része, és nem hiszem, hogy az állampolgárok vonakodnának ezt a jogot megadni, ha megszavaztatnánk őket. Természetesen azoknak a súlyos bűnügyeknek a meglehetősen szűk körében, amelyeket a törvénytervezet felsorol.

Beszélő: Megengedi ezt a törvény például bármilyen „sorozatban vagy szervezetten elkövetett vagyon elleni” bűncselekmény esetében is, ami érinthet akár egy egyszerű zsebest is.

K. L.: Azért annak elég komoly bűncselekménynek kell lennie, hogy ilyen eszközök bevetése felmerüljön.

Beszélő: Az Önök javaslatában az szerepel, hogy a köztársasági elnök által kinevezett bíró dönt három munkanapon belül a különleges eszközök alkalmazásának engedélyezéséről, de ha a nyomozás érdeke úgy kívánja, előzetesen és ideiglenesen bármelyik rendőrfőkapitány megadhatja az engedélyt, amit aztán a bíró megerősít vagy nem, s ha nem, akkor meg kell semmisíteni, teszem azt, a titkos házkutatás jegyzőkönyvét, el kell felejteni a lehallgatott beszélgetést. Ön elég erősnek érzi ezt az utólagos bírói garanciát?

K. L.: Én nem hiszem, hogy ebben reális veszély lenne. Szerintem a független magyar bírók, éppen a Duna-gate ügyre és más ügyekre emlékezve nagyon aggályosán fogják elbírálni ezeket a kérelmeket. S ha csak egyszer kiderül, hogy egy főkapitány megalapozatlanul engedélyezte a különleges eszközhasználatot, az olyan precedens lesz, ami után nagyon visszafogottan fognak élni a különleges eszközökkel.

Beszélő: A törvénytervezet felsorolja azokat a különleges adatokat, amelyeket a rendőrség bírói engedéllyel gyűjthet. Ezen adatok között szerepelnek a „faji eredetre” és a „nemzeti és etnikai hovatartozásra” vonatkozó információk. Hányféle faji eredete lehet egy embernek a minisztérium jelenlegi véleménye szerint? Továbbá: hogyan lehet a nemzeti és etnikai hovatartozásra vonatkozó adatokat gyűjteni, annak az alapvető emberi jognak a tiszteletben tartásával, hogy mindenkit csak a saját akarata és nyilatkozata alapján lehet egyik vagy másik nemzethez, illetve etnikumhoz tartozónak tekinteni?

K. L.: Ezeknek az adatoknak a felsorolása az Európa Tanács ajánlásán alapul, de Szikinger István kollégám tud önnek részletesen válaszolni.

Szikinger István: A mi törvénytervezetünkben az adatkezelésre vonatkozó rész az adatvédelmi törvény tervezetéhez igazodik. Van az Európa Tanácsnak egy ajánlása a rendőrségi adatfeldolgozásra vonatkozóan, ami egyébként szintén adatvédelmi törvényekre épül. Az nyilvánvalóban nem vitatható, hogy akár vallásos meggyőződés, akár etnikai eredet konkrét bűncselekményekkel konkrétan kapcsolatba kerülhet. Itt a törvény megpróbálja kizárni, hogy bármiféle kategóriát képezzenek, hogy mondjuk, etnikai eredet szerint kategorizáljanak, de meghatározott bűnügyekben, különösen azokban, amelyek valamilyen közösséggel kapcsolatosak, ezek az adatok nélkülözhetetlenek. A rendőrség aligha tekinthet el például attól a ténytől, hogy van egy sátánista felekezet, amely a sátánnal szövetkezve emberek elpusztítását tűzi ki célul. Az általános alkotmányos garanciák nem adnak arra választ, hogy konkrét társadalomellenes cselekmények elkövetését a rendőrség például ebben az esetben hogyan tudja feltárni. Hangsúlyozom, hogy ez nem egy általános felhatalmazás, hanem csak az adott ürüggyel kapcsolatban érvényes.

Beszélő: A fegyverhasználat szabályozásával kapcsolatban az elmúlt hetekben egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot. Az ORFK közbiztonsági főigazgató-helyettese, Németh ezredes úr azt nyilatkozta, hogy a közbiztonsági főigazgató a fegyverhasználati szabályok szigorú betartására figyelmezteti rendeletben az állományt, maga a főigazgató, Túrós András viszont a fegyverhasználat tavalyi szigorításának feloldásáról beszélt. Milyen szigorítások feloldásáról van itt szó?

Sz. I.: Semmilyenről. Ez valószínűleg félreértés, vagy esetleg nem pontosan fogalmazott a főigazgató úr. Nem a szigorítások oldásáról, hanem további szigorítások bevezetéséről van szó. A fegyverhasználatot jelenleg egy 1963-as törvényerejű rendelet szabályozza, azóta nemzetközi porondon is egyértelműen a szigorítások irányába haladnak a dolgok. A törvénytervezetben a havannai bűnmegelőzési kongresszuson elfogadott standardeknek megfelelően szabályoztuk a fegyverhasználatot. Fegyverhasználatra alapvetően csak akkor kerülhet sor, ha a rendőrt fenyegeti komoly veszély, illetve életveszély elhárításához szükséges. Tömeggel szemben pedig akkor, ha a tömeg erőszakos viselkedése idézi fel az említett veszélyeket.

K. L.: …és ha a tömeg magatartása fegyverszerzésre irányul. Egyértelműen további szigorítást, további garanciák beépítését szeretnénk elérni. Isten ments, hogy szélesebb fegyverhasználati jogosítványokat kapjanak azok a rendőrök, akik ez ideig nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy használják a fegyverüket, nem gyakorlottak ebben, s időközönként inadekvát módon kapkodnak a fegyvereik után. Mindannyian alkalmazkodási válságban vagyunk, s ez a válság nagyon látványosan jelentkezik a fegyverhasználat problémáiban.

Beszélő: Azért talán nemcsak a rendőrök viszonyultak inadekvát módon ehhez a problémához. Emlékezzünk vissza, hogy amikor az első halálos végű fegyverhasználat történt a kormányváltás után, akkor a belügyminiszter demonstratív módon, a tévé nyilvánossága előtt s – ami a legfontosabb – a vizsgálat lezárása előtt tüntette ki azokat a rendőröket, akik vagy jogosan vagy sem, de mindenképpen meglehetősen szakszerűtlenül használták a fegyverüket.

K. L.: Nézze, a belügyminiszter tagja a kormánynak, s egyfajta politikumot hoz ide a szakapparátusba. Ez a politikum transzformálódik át itt valamilyen szakmai konstrukcióvá. No már most, ha én olyan helyzetben lettem volna, hogy kikérik a véleményemet, akkor minden bizonnyal lebeszélem a belügyminisztert arról, hogy a vizsgálat lezárulása előtt ilyen demonstratív lépést tegyen, mivel egy jogállamban az ilyesféle prejudikáció nem kívánatos. Én azt szeretném hangsúlyozni, hogy itt a rendészeti hivatalban mi a munkatársaimmal mindannyian szakembereknek hisszük magunkat, és lehetőség szerint a politikumot nem szeretnénk itt érvényesülni hagyni.

Beszélő: Túrós András vezérőrnagy úr 1989 tavaszán, amikor országos rendőrfőkapitánnyá kinevezték, azt nyilatkozta, hogy politikamentes rendőrség sehol a világon nincs, ez illúzió.

K. L.: Én ebben optimistább vagyok. Amikor a hatalomváltás megtörtént, volt egy olyan félelmem, hogy megindul egy karriervágytól vagy egyéb dicstelen törekvésektől vezérelt áramlás a kormánypártok felé a rendőrségen belül is. Ez a jelenség valóban létezik is, de szerencsére csak szórványosan. A rendőrségi törvényben egyértelműen rögzítjük, hogy a rendőr egyetlen pártnak sem lehet a tagja. Ezt a megoldást osztatlan egyetértés fogadta minden fórumon, ahol a törvénytervezet eddig megfordult. Én úgy látom, hogy a rendszerváltást elég jól átélte ez a rendőrség, és politikamentessé válik spontán módon is. Más kérdés, hogy, mint mindenhol, a rendőrségnél is akadhatnak olyanok, akik egy párt-futószalagon való gyorsabb előmenetelre spekulálnak. Egyébként annak, hogy a politika itt negyven évig mindenhatónak és mindenben kompetensnek tekintette magát, volt egy nagyon súlyos következménye a rendőrségre nézve. Nevezetesen az, hogy igazi rendőrségi, rendészeti kutatások nem folytak. Ezt a hiányt most próbáljuk betölteni. Létrehozunk egy rendészeti kutatóintézetet, egyelőre mindössze tíz fővel, de ezt szeretnénk a továbbiakban természetesen felfejleszteni. Egy demokratikus ország rendőrsége nem működhet ilyen kutatói bázis nélkül. Most például kutya kötelességünk lenne egy komoly kutatócsoportot ráállítani annak a vizsgálatára, hogy a hirtelen emelkedő bűnözésre hogyan reagálhat egy bűnüldöző apparátus. Most ott tartunk, hogy a főosztály munkatársai napközben itt bent dolgoznak mint hivatalnokok, és esténként bújják a szakirodalmat mint kutatók.

Sz. I.: Pontosan az a probléma, hogy kutatási háttér hiányában érzelmi vagy ami még rosszabb, politikai alapon születik válasz olyan kérdésekre, amelyekre tudományos alapon illene legalább a válaszlehetőségeket megadni.

K. L.: Pontosan ez a korrekt megközelítés: az alternatívák közül végül is elkerülhetetlenül a politika választ, de az alternatívákat szakmai, tudományos alapon kell megfogalmazni.

• Belföld