Skip to main content

Kis János nyilatkozata a sajtónak

Vissza a főcikkhez →


Prágai utunknak két célja volt… Úgy jöttünk Prágába, mint olyan emberek, akik csaknem 15 éve vesznek részt a demokratikus ellenzék mozgalmában, és ez idő alatt szoros politikai barátságba kerültünk a varsói, prágai, pozsonyi ellenzékkel.

Tegnap találkoztunk barátainkkal, akik Varsóból, Pozsonyból jöttek, a prágaiak természetesen jelen voltak. Ez volt a szovjet birodalom kelet-európai övezetének az összeomlása óta az első alkalom, hogy hosszasabban áttekinthettük azt, hogy hol tartunk, ki hol helyezkedik el a politikai spektrumon az országában. Hogy mi az a közös, ami bennünket ma is összeköt egymással az után, hogy a közös ellenfél, a totalitárius rendszer összeomlott.

Megállapítottuk azt, hogy bizonyos nagyon fontos pozitív alapelvekben az egyetértés változatlanul közös. Ilyen elvek: az elkötelezettség az állam korlátozásán, az egyéni jogok tiszteletben tartásán és a parlamentarizmuson alapuló demokrácia mellett, az elkötelezettség a piacgazdaság mellett, nemcsak a vállalkozás és a befektetés, hanem a kollektív szakmai szervezkedés szabadsága mellett, az a meggyőződés, hogy a piacgazdaságra való átmenet konfliktusait az érintett érdekcsoportok képviselői és az állam közötti folyamatos tárgyalások és kompromisszumkeresés útján kell kezelnie. És hogy ebben a tárgyalási folyamatban kell kiderülnie annak is, hogy melyek azok a szociális kötelezettségek, amelyek vállalásáról az állam nem mondhat le.

És anélkül, hogy a felsorolás teljes lenne, megemlíteném még befejezésül a nemzetiségi és egyéb kisebbségek jogainak biztosítása melletti közös elkötelezettségünket is.

A pozitív elvek mellett egyetértés volt abban is, hogy a parlamentáris demokrácia régiónkban még nem szilárd. Hogy a demokráciát, a jogállamot veszélyek fenyegetik. És hogy ezekkel a fenyegető veszélyekkel szemben indokolt megkeresni a közös fellépés, cselekvés lehetőségeit.

Ezért a találkozó résztvevői megegyeztek abban, hogy nagyon rövid időn belül létrehoznak egy egyeztető, koordináló fórumot, amelynek az lenne a rendeltetése a rendszeres véleménycserén túl, hogy keresse a lehetőséget a demokratikus erők határon túli cselekvéseinek koordinálására.

Elképzelésünk szerint ezt a fórumot első lépésben egyének hoznák létre, olyan egyének, akik a demokratikus ellenzék működésének másfél évtizedében szoros kapcsolatba kerültek egymással, hogy felhasználhassuk és kamatoztathassuk azt a tőkét, amelyik ebben felhalmozódott. De ez a fórum nyitva áll majd mindazok előtt, akik a közös alapelveket elfogadják és munkájában részt kívánnak venni. És elképzelhetőnek tartjuk, hogy a dolgok fejlődésének egy későbbi fázisában pártok közötti integráció fórumává váljék.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon