Skip to main content

Lázár Antal

Vissza a főcikkhez →


1941-ben született Győrben

1966-ban fejezte be tanulmányait a BME Építész Karán

1970–72: mesterképzős hallgató

1973 Műszaki Egyetem, Braunschweig, Walter Henn vendéghallgatója

1966–85 Iparterv Építésziroda munkatársa

1974 Ybl Miklós-díj

1985 Constructa Díj, Hannover

1985–86 a Materv építész ügyvezető igazgatója

1987-től oktató a budapesti Műszaki Egyetemen

1988 Reitter-díj

1990 óta az A&D Studio építész ügyvezető igazgatója

Jelentősebb munkák:

1970–72 Domus Bútoráruházak, Budapest, Székesfehérvár  (Reimholz Péterrel közösen)

1981 Szemétégető berendezés, Budapest

1988 Bor–Pezsgőmúzeum, Budapest

1994 Sportcentrum, Budapest (Magyar Péterrel közösen)

1997–1998 Könyvtár, Veszprém (Szécsi Zoltánnal közösen)


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon