Vissza a főcikkhez →

Ha erkölcsi revíziót kíván nem egy jó barátom – Csoóri Sándor is – olyan értelemben, hogy hasznos és szükséges újravizsgálnunk az életutunkat, amit cselekedtünk az életünkben; ez nagyon indokolt és kötelező mindannyiunkra. […] Kinek-kinek el kell végeznie ezt az önvizsgálatot, nem is gondolkodó az, aki ezt elmulasztja. Én valójában ezt már akkor kezdtem el, amikor megírtam az Anyám könnyű álmot ígér című kötetemet. Sőt, talán már akkor kezdtem el, amikor a Félrejáró Salamonban az apám sorsát írtam meg, nyilvánvalóan az akkori cenzúra nyomásának közepette. És nyilvánvaló, hogy nem azzal a radikális fordulattal, amit mondjuk az idő elvárt volna. De a belső feltételei a világszemléletben, a valóság értelmezésében nem voltak adottak akkor a gyökeres önvizsgálatnak, ami abban a pillanatban, vagyis 1957-ben szembefordított volna engem avval, ami történik, és akkor fogalmaztam volna meg a rendszerváltás (…) gondolatait. Nyilvánvaló, hogy nem volt megfelelő idő, hogy ezt nem tehettem, mert fokozatosan jutott el az ember valaminek a felismeréséhez, és különösen abban az esetben, ha olyan környezetből jön, mint jómagam: a szegény parasztság az, amely jó ideig éppenséggel a rendszer pozitívumait igazolta. Igazolta azáltal, hogy földhöz jutott, hogy házat épített magának. Igazolta, hogy a fiait ezrével főiskolára küldhette. Nyolcszáz esztendő alatt a mi családunkból senki sem jutott főiskolára, és most huszonöt esztendő alatt ugyanez a család legalább harminc főiskolai diplomással gazdagodott. Ezeket nem lehet úgy felfogni: hogy íme a félrevezetettek vak tömege. Ezeken e jelenségeken túllépve, sommásan cezúrát vonni periódusok között nem szabad, hanem ennek az egész árulásnak a fokozatos felismerése szükséges. Most viszont az erkölcsi revízió vagy önvizsgálat bármennyire is kőtelező, a magam esetében csak az én tisztességem viszonylatában tudom elvégezni, vagyis azzal a tiszta lelkiismerettel, hogyha át is rázott engem nem egy nép-mentő program; ha nem is ismertem föl a látszat mögött a valót, a népjóléti mozgalmak jelszavai mögött; hogyha nem is vettem észre, hogy az illyési indíttatású nép-nemzeti kötöttség mögött adott esetben a kommunista, fasisztoid pártnak micsoda ravasz taktikai azonosulásai lehettek; mindezek ellenére én csak a saját szubjektívségem megítéléséből kiindulva végezhetem el a magam revízióját, és tőlem nem várhat senki olyan önostorozást, amelyre én nem adtam okot. Amennyiben a humánum parancsát a legsötétebb korszakban sem tagadtam meg, nem árultam el az emberség és a szolidaritás parancsát, ezzel a paranccsal nem kerültem szembe. Amennyiben vétettem, akkor nyilvánvaló, hogy a történelmi vétség sodrában, a legnagyobb jóhiszeműség és tájékozatlanság jegyében járulhattam hozzá nyilván egy olyan folyamathoz, amelynek a végét ismerjük.

(Művelődés, 1992/6:22–23. o. Az interjút Horváth Arany készítette)

• Beszélő évek – 1970