1969-ben alakult meg a Magyar Rádió és Televízió Tömegkommunikációs Kutatóközpontja. A kutatóintézet, amelyhez hasonló sem akkor, sem később nem működött egyetlen más szocialista országban sem, kettős feladatot látott el; egyrészt – a nyilvánosság számára – a rádió- és televízió-műsorok közönségét mérte és elemezte, másrészt a gazdasági és politikai közvélemény állapotát és változásait vizsgálta. Utóbbi kutatások nyilvánossága meglehetősen korlátozott volt.
A népszámlálás adatai szerint 1970. január l-jén 0 órakor 10 301 000 éltünk e kies honban. Bár a népesség szaporodását jelző mutatószám értéke az 1960 és ’70 közötti időszakban – a Ratkó-korszak lezárásával – felére esett, még ebben az évtizedben is háromszor annyian születtek, mint ahányan meghaltak. 1960 és ’70 között a legtöbben Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar, a legkevesebben pedig Heves megyében születtek, a lakosság átlagos életkorát tekintve a legfiatalabb megye Komárom, a legidősebb pedig Csongrád és Somogy volt.
1948 és 1963 között évente osztogattak Kossuth-díjakat. Ekkor törvényerejű rendelettel újraszabályozták a díjosztást úgy, hogy arra háromévenként kerüljön sor. Egyszersmind le is szűkítették a Kossuth-díjjal jutalmazható érdemek körét a művészeti és kulturális területre. Egyéb érdemesek az atomfizikusoktól a szövőnőkig azontúl Állami Díjat kaptak. A törvényerejű rendeletet kormányhatározatokkal tovább módosítgatták, s a módosítások eredményeképpen kissé összekuszálódtak a terminusok. Osztottak díjat 1965-ben, 1966-ban és – három kimaradt év után – 1970-ben.
Az életforma forradalma
Marx – az utópistáktól eltérően – nem törekedett a kommunista társadalom részletező leírására; hiszen elméletének lényegéhez tartozott, hogy az emberi viszonyokat maguk az emberek alakítják, e viszonyok formái tehát az emberi tevékenység, a társadalmi harcok során alakulnak ki. A jövő konkrét struktúrájának előzetes rögzítése egy eszménynek a valósággal való szembeállítását jelentette volna. Ebből azonban nem következik, hogy Marx ne tételezett volna olyan értékeket, melyek realizációja nélkül kommunista társadalom elképzelhetetlen.
„T. Bíróság! Ebben az ügyben már sok tárgyalás volt. Ebben az ügyben már született egy felmentő ítélet. A Fővárosi Bíróság azonban nem találta az ítélet indoklását kielégítőnek, aggályai merültek föl Bokor Lajos tanúvallomásának szavahihetőségét illetően – s hogy nem vált világossá, Gál Mihály rendőr tizedes lámpája s sapkája miként került a földre, s végül is, hogy ki kit ütött meg. A másodfokú bíróság talán alkalmazhatta volna a BE 255.
Hogy választottak ki? Ismert téged valaki a filmgyár környékén?
Engem a világon senki. Két ürge végigjárta az iskolákat, az osztályokban rábökött néhány gyerekre, hogy ekkor meg ekkor jelentkezzenek a Pasaréti úti filmgyárban. Elment oda millió gyerek, sorban álltunk, akkor már több ürge jött megszemlélni minket, és mindig kiállítottak egy-két gyereket. Ment a rostálás. A végén maradtunk öten, adtak egy kis szöveget, odaállítottak a kamera elé, aztán nyomás. Ennyi volt. Nem mondták, hogy miért pont engem böktek ki, talán hasonlítottam egy kicsit a Bálint Andrásra.
Egy őrült éjszaka (Kardos Ferenc)
Szeressétek Ódor Emíliát (Sándor Pál)
Bűbájosok (Rózsa János)
Történelmi magánügyek (Keleti Márton)
A nagy kék jelzés (Nádasy László)
Krebsz, az Isten (Rényi Tamás)
Magasiskola (Gaál István)
Szemtől szembe (Várkonyi Zoltán)
Ítélet (Kósa Ferenc)
N.
„Rényi Péter a filmben a kíméletlen forradalmi erőszak egyetértő-azonosuló, aggály nélküli igenlését látja. Szerintem – ha nem is »ellenkezőleg” de »kiegészítőleg« – a film az erőszakgesztusokkal szerves egységben, többoldalúan ábrázol egy olyan etikai-ideológiai kollíziót, amely éppenséggel idegen a baloldali kalandorságtól, s amelyben a proletárforradalom, a marxizmus tanulságainak kritikai értékelő visszavetítése jut érvényre.”
(Tóth Dezső, Népszabadság, 1968. július 11.)
(R.
Parabolák éve lett az 1970-es, sőt az egész most következő évtizedre ez az ábrázolásmód válik jellemzővé. A filmek egyre inkább másról szólnak majd, mint amiről „első síkjuk”. Annak, aki érteni akarta őket, otthonosan kellett mozognia a metaforák és jelképek világában, de ezek a beavatottak csak a premier első néhány napján tudták megtölteni a mozit.
(Rivalda 68–69. Nyolc magyar színmű. Magvető, 1970. 615 oldal)
Ebben a cikkben a Magvető reprezentatívnak elgondolt drámai antológia-sorozatának 1970-es kiadványát vonom szőnyegre. A Rivalda fantáziacímű gyűjtemény az 1968/69-es évadban bemutatott színpadi művekből közölt válogatást, a sorozatszerkesztő a kiadó igazgatója, Kardos György volt. Színpadi műveket különösen nehéz kritika tárgyává tenni az egykori előadás ismerete nélkül.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 33 hét
10 év 6 hét
10 év 10 hét
10 év 10 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 12 hét
10 év 14 hét
10 év 14 hét
10 év 15 hét