Skip to main content

Megszámláltattunk

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Összeállítás az 1970-es népszámlálási adatok alapján


A népszámlálás adatai szerint 1970. január l-jén 0 órakor 10 301 000 éltünk e kies honban. Bár a népesség szaporodását jelző mutatószám értéke az 1960 és ’70 közötti időszakban – a Ratkó-korszak lezárásával – felére esett, még ebben az évtizedben is háromszor annyian születtek, mint ahányan meghaltak. 1960 és ’70 között a legtöbben Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar, a legkevesebben pedig Heves megyében születtek, a lakosság átlagos életkorát tekintve a legfiatalabb megye Komárom, a legidősebb pedig Csongrád és Somogy volt. Már ezekben az években sem jutott minden nőnek egy egész férfi, a nemek aránya 48,5:51,5 volt a nők javára (?), ráadásul túlkínálat már ekkor is elsősorban az idősebb korosztályhoz tartozó hölgyekből mutatkozott. A munkaképes korú eltartott nők száma tíz év alatt a felére – 1,3 millióról 678 ezerre – csökkent. Míg a házasodási és gyermekvállalási kedv tíz év alatt számottevően csökkent, a válás mint a házassági problémák megoldásának végső eszköze, egyre népszerűbb lett; a válások száma csaknem megkétszereződött A halálozási arányszámokról és a halálokokról tapintatosan hallgatnak az összefoglaló adatok.

1870 és 1970 között a községekben élők folyamatos elvándorlásával párhuzamosan Budapest lakossága hatszorosára, a vidéki városoké pedig két és félszeresére emelkedett. Bár 1960 és ’70 között tovább folytatódott a városiasodás, ennek üteme némileg mérséklődött. A népszámlálás évében a lakosság 19 százaléka Budapesten, 26 százaléka vidéki városokban, 55 százaléka pedig községekben élt.

Bár tíz év alatt 384 ezer lakás épült fel, a lakások laksűrűsége még ekkor is 3,26 volt. Az emberek 39 százaléka egy-szobás, 42 százaléka kétszobás lakásban lakott. A három vagy ennél több szobás, luxusnak számító lakások aránya pedig összesen 14 százalék volt. A lakások 9 százalékában még ekkor sem volt bevezetve a villany, emellett 65 százalékuk semmiféle komforttal nem rendelkezett, 10 százalékuk félkomfortos volt, és mindössze 25 százalék minősült komfortosnak; vízvezeték minden harmadik, vízöblítéses WC minden negyedik, gázvezeték pedig minden hetedik lakásban volt. A lakóépületek több mint 50 százaléka vályogból, sárból vagy vertföldből épült, és minden ötödik lakóház alól hiányzott az alapozás. A városokban évről évre növekedett az albérlők és ágybérlők száma; 1960 és 1970 között az albérlők száma másfélszeresére, az ágybérlőké pedig két és félszeresére emelkedett, ami azt jelentene, hogy összesen 388 000 ember élt al-, illetve ágybérletben 1970-ben. Bár a hasonlóan emberpróbáló társbérletek száma ugyanezen időszak alatt számottevően csökkent, még 1970-ben is közel százezren kényszerültek az együttélés e formájába.

A hatvanas évek vége felé elinduló „fogyasztói szocializmus” látványos jele, hogy a lakóépületek közül a legdinamikusabban a nyaralók száma növekedett; 1960 és ’70 között megháromszorozódott ezek száma.

A népgazdasági ágazatok közül az iparban dolgozók aránya tíz év alatt 10 százalékkal növekedett, a mezőgazdaságban foglalkoztatottaké pedig ugyanezen időszak alatt 13 százalékkal csökkent. 1960 és ’70 között a legkurrensebb szakma a gépkocsivezetőké, a gépjárműszerelőké, a lakatosoké, a traktorosoké, az állattenyésztőké, a varrónőké és a műszerészeké volt, ugyanakkor vészesen fogyott a cipészek, kádárok, bognárok, kazánkovácsok és háztartási alkalmazottak száma. Az értelmiségi pályák közül a legtöbben a műszaki és a pedagógusi hivatást választották, és az értelmiségen belül folyamatosan csökkent a jogászok, orvosok és művészek aránya.

Az aktív népesség munkából származó reáljövedelme évről évre növekedett, és növekedési üteme 1970-ben elérte a 6 százalékot. Ugyanakkor a jövedelmeken belül folyamatosan emelkedett a nem munkából származó jövedelemrész aránya, melynek reálértéke ’69-ről ’70-re például, a munkából származó jövedelem reálértékének 6 százalékos növekedésével szemben, 29 százalékkal emelkedett. A legmagasabb átlagos éves jövedelemmel a szellemi foglalkozásúak rendelkeztek (26 203 Ft), őket követték az önállóak (21 661 Ft), a reáljövedelmek növekedési üteme azonban a parasztság körében volt a legnagyobb ezekben az években.

Egy kiló sárgarépa ára tíz év alatt 2,4 Ft-ról, 3,2 Ft-ra, a vöröshagymáé 2,3 Ft-ról, 4,8 Ft-ra, a káposztáé 1,3 Ft-ról 3,1 Ft-ra, a paradicsomé pedig 2 Ft-ról 6,7 Ft-ra emelkedett. Ugyanakkor egy kg alma ára az 1960-as 4,1 Ft helyett 70-ben csak 3,7 volt.

A takarékbetét-állomány nagysága tíz év alatt megtízszereződött, az oktatásra, kultúrára, építkezésre és élvezeti cikkekre fordított kiadások pedig kétszeresre növekedtek. Az egy főre jutó kávéfogyasztás megtízszereződött, a déligyümölcs-fogyasztás háromszorosára, a csokoládéfogyasztás pedig kétszeresére emelkedett. Tíz év alatt tíz kilóval növekedett az egy főre jutó húsfogyasztás, ugyanakkor csökkent a liszt-, tej- és burgonyafogyasztás.

A hatvanas években kezdődött a „fridzsiderszocializmus” alapjainak lerakása, melynek eredményeképpen míg 1960-ban ezer főre mindössze 4, addig 1970-ben már 103 hűtőszekrény jutott. Hasonlóan dinamikus növekedést tapasztalhatunk a televíziókészülékek elterjedésében is; 1960-ban ezer ember közül 10-nek, ’70-ben már 171-nek volt tévékészüléke.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon