Vissza a főcikkhez →

Nem tekintem regénynek ezt a könyvet – hanem krónikának. A krónika végét ki kellett várni, és ki kellett várni természetesen azt a légkört is, amelyben azt meg lehet írni. Ennek előtte könyvem rengeteg csíráját próbáltam novellában, elbeszélésben fölhasználni, de olyan objektív irodalompolitikai körülmények is voltak, amelyek inkább a várakozást ajánlották. Aki még emlékszik a Félrejáró Salamonra, bizonyára talál valami rokonságot a könyv [Anyám könnyű álmot ígér] és akkori elbeszélésem [utalás az utóbbi mű 1956-os első kiadására] között, bár természetesen a Félrejáró Salamon tragikomédiáján kissé eluralkodott a komédia, a tragédia rovására. Ez nem abból adódott, hogy valamit is el akartam volna hallgatni, hanem inkább abból a felfogásból, hogy nem lehet teljesen ridegen, semlegesen viszonyulni a tényékhez. Következésképpen, valahol drukkolni is kell egy jó vagy jónak tartott ügy mellett. Ez a drukk a kor irodalmában nyilvánvalóan az a bizakodás volt, amely túllépett az élet megoldott [a szöveg kontextusa alapján a helyes szó: megoldatlan] kérdésein, megoldási lehetőségeket vetített előre. Itt nem volt szükségem túllépésre, előrevetített megoldási lehetőségekre, mert egy befejezett folyamat végén fogtam írásba, és egy új folyamat elején kezdtem el folytatni a könyvet. Én nem tartanám igazságosnak szembeállítani régi írásaimmal, hiszen ezek az emberek, akikről itt szó van, egy elvontabb irodalmi műfajban megjelentek eddig is, legföljebb nem mindig tudtam azt érzékeltetni, hogy amikor nevetnek, akkor […] kacagásuk a tragikomikumnak egy bizonyos megnyilatkozása.

(Megyei Tükör, Sepsiszentgyörgy, 1970. április 25.)

---

Nemzetiségi kiadónk, a KRITERION – helyének és szerepének tudatában – örömmel indítja magyar könyveinek sorát Sütő András regényével.

A nyomdai munkák megkezdése 1969. 11. 17.

A nyomás megkezdése 1970. 01. 19.

(Részletek az Anyám könnyű álmot ígér első kiadásának fülszövegéből, illetve kolofonjából.)

• Beszélő évek – 1970