Skip to main content
Hát mi lesz ebből, tekintetes asszony? (Ady után szabadon)


Azt hiszem, hogy a mostani helyzetben még Ady sem tudta volna biztosan, hogy mi lesz ebből. Hát akkor honnan tudjam én? Én csak az érzéseimet és a reményeimet mondhatom el, de talán nem érdektelen egy apolitikus értelmiségi reményeit összevetni a megvalósulással.

Tehát azt hiszem, hogy ebből az összevissza hangzavarból, ebből a gyűlöletzuhatagból kialakul majd egy más előjelű gyűlölethullám. A gyűlölködők ugyanazok lesznek, csak pozícióik lesznek mások, és így gyűlölködésük hatásosabb lesz, mint az előző érában. Magyarán mondva, az ellenzék érzelmei mindig hihetőbbek a közvélemény számára, mint a hatalmon lévőké.

De nem marad el nagy nemzeti társasjátékunk, a köpönyegforgatás sem. Akik ma magyarságteljesítményükre büszkék, azokról kiderül, hogy mindig liberálisok voltak, csak titkolták még maguk előtt is, pontosabban ők voltak az igazi liberálisok, mert mint megtudtam a választási kampány során, a mostani liberálisok nem igazi liberálisok, és a szocialisták nem igazi szocialisták.

Én csak azt tudom, hogy ha a szocialisták vagy a liberálisok győznek, akkor megkapják ajándékba Bod Péter Ákost és mindazokat, akiknek a kinevezése legalább öt évre szól, és megkapják a megnövelt államadósságot, a költségvetési hiányt, a hatalmas végkielégítések kötelezettségét, megkapják Pálfy G.-t és Chrudinákot, mert rájuk érvényes a közalkalmazotti törvény, és ők különben is rájönnek, hogy nem is olyan nagy bűn, hogy az átkosban párttitkárok voltak, mert ők tulajdonképpen demokratikus párttitkárok voltak.

És Balaskó Jenő nem kap több kitüntetést, de a Vasárnapi Újságban ő is és Csurka is elmondhatják majd magvas véleményüket, mert elvégre demokrácia van.

Eddig az érzéseim, és most a remények:

Remélem, hogy ezentúl nem a magyarságteljesítményen mérik majd az emberek értékét, hanem a munkateljesítményen, a tudáson, a hozzáértésen. A rádióban megint hallgatjuk a 168 órát és a Gondolat-Jelet. Eltűnnek a közéletből a kéri editek és a király b. izabellák, és csöndesebb lesz majd a Maczó–Torgyán páros.

Remélem, hogy kevesebb szentmisét tartanak majd Antall József lelki üdvéért, és szentté avatása is elmarad.

Remélem, hogy kevesebb alapítvány létesül majd a dolgozók pénzéből, és Lakitelek helyett Máriapócsra zarándokolnak majd a hívő keresztények.

Remélem, hogy nem fúrnak alagutat a Köztársaság téren, mert a kínzókamrák úgyis az Andrássy út 60.-ban voltak, és Horn Gyulát is ritkábban nevezik majd gyilkosnak.

Remélem, hogy nem privatizálják a Lánchidat és a Magyar Tudományos Akadémiát.

Remélem, hogy kevesebb lesz a bűnözés, és kevesebb embert taszít bűnbe a nélkülözés. Kevesebb lesz a koldus, és kevesebb büdös autó száguld majd a nagyvárosok utcáin.

Végül remélem, hogy ha szerényen is, de meg fog tudni élni minden honfitársunk.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon