Skip to main content

Tisztelt szerkesztő úr!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Eörsi János: Garancia jótállás nélkül (1994. június 16.)


A Beszélő 1994. június 16-i számában „Garancia jótállás nélkül” című Eörsi János-cikk igen szemléletesen körvonalazza a szociális vákuum fenyegető veszélyét – melyet Poe örök meséje nyomán nyugodtan nevezhetünk a makrogazdaság ingájának –, ha „…a mezei hadak benyújtják a számlát”.

Kevés szó esett azonban a gazdaság mind ez ideig jól elszigetelt „kútjairól”, az állami vállalatokból állami vállalatokká privatizált kvázi-gazdálkodó egységekről. A kvázi-gazdálkodás fogalma nem szorul különösebb magyarázatra, hiszen korábban is elég példát találhattunk erre összes jellemzőjével együtt (elvbaráti vezetés, merev költségvetésialku-szemlélet, protekcionizmus, kielégíthetetlen direkt és indirekt támogatás). Mert mi lesz azokkal a veszteséges vállalatokkal:

– melyeket az elmúlt négy évben 49 százalékban eladattak, de 51 százalékban a „nyakunkon” maradtak (adót mi fizetünk)?

– ahol a többi részvényes perifériára szorult külföldi állami többségű dinoszaurusz?

– ahol az igazgatóságok és a vezetések összetételét pusztán a vélt vagy valós, szubjektív elvbaráti, politikai vagy magánérdekek determinálták?

– ahol a „gazdátlankodás” jellemzője az ön-PR és a mindenáron való túlélés szolgálatába állított esztelen pazarlás?

– ahol a hosszú távú fejlesztésbe és modernizálásra bevont privatizációs tőkét az inkompetens gazdátlankodás során önvédelmi célokból felélték?

– ahol önző érdekből a kormányzati szintű protekcionizmust szítva ma esetleg mankó nélkül maradnak?

– ahol az éves mérlegben szereplő kötelező pozitív egyenleg kínos huzavonák „papirosprofit-eredménye, mely pusztán a vezetői prémiumfizetés kellemetlen formai kívánalma?

– ahol a szociális feszültségeket eddig mindig célratörően (értsd bőkezűen, pazarlón) kezelték?

– ahol mindez csak egy hosszú ideje lappangó likviditási válságot követően kerül majd fényre?

S ekkor még szó sem esett a T. G. M. által a „Búcsú a jobboldaltól”-ban definiált társadalmi szintű „utópiautálatról”, amely – hogy félmunkát ne végezzünk – megfeleltethető a kút mélyén álló acéltöviseknek.

Hol lesz az a paktum, amely élét veszi az ingának és betemeti a kutakat? Hol lesz, különösen annak tudatában, hogy igen nehéz eldönteni, vajon az inga élesebb, a kút mélyebb, vagy a tövisek hegyesebbek? A három együtt azonban biztos módszernek tűnik.

Tisztelettel:




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon