Skip to main content

Esszé

Bíró Béla: Egyén vagy közösség

– avagy meddig albán egy albán?


Úgy tűnik, annak az értelmiséginek, aki a társadalmi folyamatokat adekvátan próbálja értelmezni, az értelmezési kísérletet megelőzően el kéne döntenie,: mi az, amit társadalmi realitásnak tekint: az egyén vagy a közösség?

Elméletileg mindkét megközelítési mód elképzelhető. Az egyénre alapozott társadalmi ideológiát a liberalizmus, a közösségre alapozottat a fasizmus, illetve a kommunizmus fejlesztette ki, tette társadalmi gyakorlattá. Az utóbbi kettő sajnos vaskövetkezetességgel. A konzekvenciák jól ismertek.

Mattew D. Lyon: Nem jön, hanem megy

Csurkizmus amerikai szemmel


A csurkizmusnak három értelmezése van forgalomban. A domináló értelmezés a modernizációra adott egyik – elutasító – válaszként fogja fel a csurkizmust. Mivel Magyarország a modern Európa perifériáján található, a magyar politikát két egymással versengő imperatívusz határozza meg: az európai centrummal való lépéstartás imperatívusza és azon sajátos magyar kultúra megőrzésének imperatívusza, amely, sokan úgy érzik, áldozatul eshet a nyugatosító törekvéseknek.

Németh G. Béla: Történelem és erkölcs


1. Ezt a könyvet* 1935-ben bocsátotta közre szerzője, s egyéb nyelvek közt 1938-ban magyarul is megjelent. Írója azoknak a két háború között, sőt, valójában már a századelőtől népszerű s méltán népszerű auktoroknak legjobbjai közé tartozott, akiknek nagy művelődéstörténeti tudását erős történetfilozófiai és etikoszociológiai érdeklődés és jártasság hatotta át és segítette tematikusan is, problémák tekintetében is egybefogni.

Kubínyi Kata: A nagy finn folttisztító


„There are times and places when the world seems
very empty of funny things. This, here now, is one
of them.
Ajoittain ja paikotellen maailmassai ei tunnu
olevan yhtään hauskaa asiaa.
Tämä, tässä, nyt, on sellainen.”*
Neil Hardwick,**
Helsinki, 1992.







Csizmadia Ervin: Legyőzhető-e a koalíció?


Az elmúlt közel két évben szinte refrénszerűén tér vissza a kérdés az ellenzéki pártok, illetve közvélemény körében: vajon föl tud-e mutatni az ellenzék olyan gazdasági és politikai alternatívát, amellyel a soron következő választásokon esélye lehet a többségre jutásra? Vajon megverhető-e az a kormánykoalíció, amelynek fölolvadásáról, belső inkoherenciájáról cikkezni az elmúlt időszak egyik slágertémája volt?

Németh G. Béla: Van-e volna a történelemben?


1. Ez a könyv vita és védelem, figyelmeztetés és javaslat. Szerzőjét a hazai politikus és literátus közönség ismerni véli. Az a benyomásunk azonban, ez a vélekedés csak részben állja meg a helyét. E kötete nyomán olvasója nemcsak tárgyáról, de róla magáról is többet és valóságosabbat tudhat meg. Erről a nyolcvanon felül is friss szellemű, polémiára mindig kész, de mindig kölcsönösséggel kész öregemberről, aki fáradhatatlan vizsgálódásainak eredményeit némi mélabúval tárja elénk.

Könyvét, mondja, Hatvany Bertalannal 1938-ban, az Anschluss után és hatására kezdte írni.


Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal

– részlet –


Jó ideje műveinek – elsősorban naplójának – olvasásával és kommentálásával szórakozom. Valamiféle kettős szellemi napló jön létre így. Nyugtalanító problémáim meghosszabbodnak visszafelé az időben, és – legalább ezt remélem – távlatot is kapnak, előrefelé, ahogy megpróbálom átpasszírozni őket egy nagy író és nagy személyiség sokat próbált szűrőjén.

Egyetemistaéveire visszapillantva azt írja Gombrowicz a Lengyel emlékezésekben, hogy „Gyűlöltem a lelkesedést”. Egy aranyköpést idéz: az ember húszéves korában gyújtogató, negyvenévesen pedig tűzoltó.


Garai László: Quo vadis, tovaris?

Különvélemény a modernizáció útjáról


Hová mész, elvtársam, velem együtt? És honnan megyünk oda, ahova?

A kérdésre általában ideológiai választ szoktunk adni, többnyire agitpropos színvonalon. Ahonnan indultunk, azt a rendszert saját maga még úgy mutatta be, mint szocializmust. Most az új rendszer ugyanezt úgy mutatja be, mint szocializmust. Tartok tőle, hogy a két rendszemek nem ez az egyetlen hasonlatossága egymáshoz.

Igaz, az előző rendszer ideológusai ehhez még hozzátették, hogy e szocializmussal a társadalom a történelem előtti bolyongásából kitalált a történelem igaz útjára.




Bíró Béla: Van-e magyar irredentizmus?


A kívülálló számára az előző cikkben leírt, idézetekkel illusztrált önvizsgálat joggal tűnhet tétovának és következetlennek. De nem szabad elfelednünk, hogy a román értelmiség olyan társadalmi miliőben kénytelen élni, melyet az öntudatlan rétegekig átitat az egységes, egyetnikumú és egynyelvű Románia eszméje. Ezt az eszmét, melyet az értelmiség számára végső fokon a kontinuitáselmélet tesz szalonképessé, Nyugat-Európa csaknem hét évtizeden át akceptálta. A második világháborút követően jó ideig Magyarország is lemondott az erdélyi magyarságról.


1991. december 14–15-én Tőkés László meghívására az 1989-es temesvári véres események második évfordulóján az SZDSZ kéttagú küldöttsége, Mészáros István országgyűlési képviselő és Törzsök Erika, a Kisebbségpolitikai Titkárság vezetője részt vett a temesvári megemlékezéseken.

December 14-én, szombaton a bánsági egyházak, az ortodox, a baptista, a református, az izraelita képviselő, illetve a román Dialógus Csoport és a Polgári Szövetség jeles tagjai megbeszélést folytattak a román–magyar megbékélés jegyében.

Vasárnap délelőtt ökumenikus istentiszteletet tartottak.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon