Skip to main content

Esszé

Bíró Béla: Egy csöpp méreg


Való igaz, hogy a nagy példányszámú, önmagukat kulturálisnak feltüntető lapok, mint a Romania Mare, az Európa, a Phoenix (Nagyvárad) stb. még a mai Kelet-Európában is szokatlanul durva, mosdatlan stílusban támadják a kisebbségeket, a szomszédos államokat, a demokratikus román értelmiséget, s hogy a kormánypárti sajtó, valamint az erdélyi megyék román nyelvű napilapjai (az egykori pártlapok örökösei) gyakorta ugyanazt az agresszív, sovén hangot ütik meg, mint korábban. Ez a sajtó azonban korántsem képviseli a teljes román értelmiséget.

Mink András: Abortuszvita

Mink András


Két héttel ezelőtti írásunk az abortusz szabályozásának történetével, eszmetörténeti és politikai hátterével foglalkozott. A fejtegetésnek két alapvető tanulsága volt. Egyrészt az államnak nem érdemes tiltania a művi vetélést, mert ezzel nem oldja meg a népesedési problémákat, viszont súlyos egyéni tragédiákat és társadalmi feszültségeket okoz. Másrészt azonban az a pragmatikus, az eddigi tapasztalatokon alapuló érv, hogy társadalmi feszültségeket okoz, nem lehet kielégítő; erkölcsi érzékünket nem nyugtatja meg, legfeljebb elaltatja.

Adam Michnik: Nyelvében él az – elnyomás?


A totalitarizmus agressziójának legelemibb megnyilvánulási formája a nyelv. A totalitárius nyelv le akart szoktatni bennünket a gondolkodásról, lelkileg terrorizált, el akart hülyíteni, és igyekezett olyan kategóriákat belénk sulykolni, amelyek lehetetlenné teszik, hogy megértsük azt a világot, amelyben élünk. Nem véletlen, hogy azokban az időkben eleve antitotalitárius tevékenységnek számított a nyelv elemzése. Kötelező olvasmánynak tekintettük Victor Klemperernek, a Harmadik Birodalom analitikus nyelvészének és George Orwellnek, a nevezetes „új nyelv” analitikusának műveit.

Mink András: Kis magyar abortusztörténet

Mink András


Morál vagy politika

A XX. század második felét megelőzően a művi abortusz szerte a keresztény világban tilalmas és büntetendő cselekedetnek számított – elvileg. A keresztény erkölcs és az egyház, mindig is elítélte az effajta gyakorlatot, az állami szabályozás és különösen a „bűnüldözés” szigorúsága azonban koronként változott.


Bauer Tamás: Miért ne Pétert!


Kérdezni szabad? Persze, hogy szabad. Török Violának (Beszélő, 1991. november 2.) igaza van. Ha az SZDSZ egész sor régi vezetője alkalmatlannak tartja Tölgyessy Pétert arra, hogy az SZDSZ elnöke legyen, sőt kifejezetten súlyos veszélynek minősíti Péter esetleges megválasztását az SZDSZ elnökévé, akkor nyíltan és nagyon világosan meg kell mondania, hogy miért. Világosabban kellett volna beszélniük már egy évvel ezelőtt, akkor, amikor Pétert lemondásra szólították fel.

Negatív kampány?

De szabad válaszolni is.




Bauer Tamás: Mi a baj?


Az lenne a bajok oka, hogy az SZDSZ társtalanul áll a magyar pártok között, mint ezt a Beszélő szerkesztői állítják? Aligha, hiszen az SZDSZ a fontos kérdések többségében együtt tud működni a Fidesszel és sokszor az MSZP-vel is. Nem is arról van szó, amit Tölgyessy Péter szokott mondani, hogy a vezetés elszakadt a tagságtól, hogy az SZDSZ elszürkült, elitpolitikát folytatott stb., vagy hogy az SZDSZ-nek ne lett volna határozott politikai vonala, amelyet a parlamentben erőteljesen képviselt.

Bauer Tamás: Hogyan tovább?


Új politikai irányt?

Sok bírálónk mondta el az elmúlt másfél évben: az SZDSZ nem lehet egyszerre liberális párt és nagy párt. Vajon ezt bizonyítja-e a jelenlegi helyzet? Vajon ha az első parlamenti választáson elért eredményt megőrizni, sőt növelni akarjuk, változtatni kell-e azon a politikai irányon, amelyet – a demokratikus ellenzék örököseként – megalakulása óta követ az SZDSZ? Vajon módosítanunk kell-e a nemzeti kérdésben követett álláspontunkat, hogy szavazókat nyerjünk azok közül, akiknek ma nem vagyunk igazi hazafiak?


Magyari Nándor László: Manipuláció vagy önbecsapás?

Kisebbségi kérdőjelek


A ’89-es változások után a romániai magyar értelmiség többsége újra a megváltó, célt adó, vagy legalábbis az útmutató szerepét választotta s tette identitásának magjává. Ez az elhatározás azonban igen ellentmondásos következményekhez vezetett, sőt, bizonyos értelemben a közvélemény manipulálására is alapot teremtett.

A társnemzeti program meghirdetésekor nyilvánvalóvá vált, hogy a romániai magyar vezető elit – vállalt szerepével összhangban – manipulatív politikát folytat a „nemzetépítés” terén.


Végel László: Via Kelebia

Kisebbségi kérdőjelek


Budapest, via Kelebia, Meridián, Puskin, Polonia… Piszkos, örökké késő vonatok, aprólékos vámvizsgálat mindkét oldalon. Főleg csempészek, néha üzletemberek, időnként turisták és rendszeresen a nemzetállamok peremvidékeinek lakói utaznak ide-oda. Az utóbbiaknál az utazás ellentmondásos élmény.

Tamás Gáspár Miklós: Ecsetvonások Kis János arcképéhez


Esterházy írja az október 4-i ÉS-ben: „Mostanság ismét azt kell látnom, hogy egyre kevesebb emberrel találkozhatni a politikában – és egyre több ideológiával teletömött automatával… Emlékezhetünk a gyönyörű Fellini-jelenetre, amikor a család bolondja a fa tetejéről kántálta, hogy nőt akarok! Nőt akarok! Ehhez az imperatívuszhoz értelemszerűen csatlakozva, hozzátenném: embert akarok. Szinte akármilyent akár, butát is, csúfot is, mindegy, mert úgyis az van, ami van –csak ne legyen központosítva.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon