Skip to main content

Kultúra

Takács Géza: Bokszosdoboz, gólyahír


„Mosoly a földgolyón túlra”


Ez a túl messze ható mosoly Batta György révkomáromi író Göncölszekér című folyóiratából árad, szó szerint A tobozházikó című meséjéből, amelyben a manók olyan jók, annyira segíteni akarnak mindenkinek mindenben, még buzgón imádkoznak is, hogy az engem egyszerűen kihozott a sodromból. Az őrangyal imádkozzon, a manó meg rosszalkodjon. Én ezt nem keverném. Egy-két jó útra tért manó még elmegy, de a manók mégse a mennybe valók. Talán nem állunk olyan rosszul, hogy már a manónak is be kell segítenie a köznevelésbe.

Forgács Zsuzsa: A nemzeti szárnyas nem repül, bár kukorékolni még kukorékolhat...

Színházi nemzet


Valamikor, nem is tudom hányban, talán a rendszerváltástól még innen, egy színes léghajó lebegése töltötte be valamelyik fővárosi színház színpadát, ami kellően kielégítette aznap esti látványigényemet ahhoz, hogy egyáltalán ne zavarjon, hogy egy árva kukkot sem értek a körötte és benne folyó cselekményből. Akkor döntöttem úgy, hogy Szikora Jancsi nem színház-, hanem látványrendező, és velem ez így rendben is van, mert szeretek ebben az absztrakt, mindentől elszakított formátumban lenyűgöződni és felemelődni. Legalábbis aznap este olyanom volt, hogy szerettem.

Rév Ilona: A széktől a székesegyházig

Száz éve született Breuer Marcel


Az építész, akinek nevét itthon ritkán emlegetik, 1902-ben született Pécsett, abban a városban, amely a képzőművészeti és építészeti avantgárd területén több jelentős személyiséget adott a világnak (Forbáth Alfréd, Victor Vasarely, Gyarmathy Tihamér). Sorsa 18 éves korában a weimari Németországba, az akkoriban alakult Bauhaus szabadiskolába sodorta, majd a weimari köztársaság bukása, a nácik hatalomra kerülése után, miután hazatérési kísérlete meghiúsult, az Egyesült Államokban telepedett le.

Tandori Dezső: A költő válaszol

Költői kérdés


„Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam?...
...A sok téveteg barázdán
Hová jutottam?”



Tóth Árpád: Jó éjszakát!

Ma

felhívott Petőcz, mondja ezt a kérdést. Érdekes, nekem „a lélek balga fényűzése” volt a titkos tippem. Mondom, ez, amit kérdezel a Nagy Elégikus szavával, olyasmi, hogy tegnapelőtt mást válaszoltam rá, mint amit holnap válaszolnék, s akkor még ott a tegnap és a holnapután. Hová jutottam, ki maradt velem? Ma a kicsit nyavalygós, nyalkán betottyadós kérdések egyike az irodalmi gyakorlatban. (Nem a Tóth Árpádé!





Gács Anna: „Isten bizony ezekkel a szavakkal”

Závada Pállal Gács Anna beszélget


A Jadviga párnájában a hősök naplóbejegyzéseken keresztül érintkeznek egymással, a Milotában az egyik főhős, Milota György magnóra rögzíti testamentumszerű visszaemlékezéseit, a másik, Erka számítógéppel és kézzel naplót ír, s ezeket a szövegeket hallva-olvasva közelebb kerülnek egymáshoz, mint szemtől szembe találkozásaik során. Te pedig most ragaszkodtál hozzá, hogy e-mailben készítsük az interjút. A médiumok bűvöletében élsz?

Nem ragaszkodtam hozzá, csak ezt javasoltam.


Koltai Tamás: Virtuális színház

Színházi nemzet


Gyerekek ismerik az érzést: állunk a kirakat előtt az utcán, orrunkat sóvárogva az üvegre nyomjuk. Ami bent van, elérhetetlen, másoké, gazdagoké, kiváltságosaké. Mi kinn vagyunk, kirekesztve, csak az üvegen át bámuljuk a csodát. Összeszorul a szívünk, és azt kérdezzük: nekünk miért nem lehet ilyen? Miért vagyunk kirekesztve a világból? Vagy az a másik világ az üvegen túl csak virtuális világ, nem valódi? Az a valódi, amelyikben élnünk adatott? Az üvegen túl virtuális valóság van, az üvegen innen pedig kicsinyesség, intrika, agresszió. A színház – virtuális valóság.

André Kertész


Magyar nyelven Kincses Károlytól tudhatjuk meg a legtöbbet André Kertészről, a Kertész Magyarországon, illetve a Fotográfusok, Made in Hungary című kötetekből. Az általam ismert legjobb Kertész-album a Kertész on Kertész, Abbeville Press, 1985, melyben a művész kommentárokat fűz a maga válogatta képeihez. A pályaképről alkotott felfogásomban a New York-i Kertész-hagyaték kurátora, Robert Gurbo nézeteit osztom, aki szakít a szokásos beállítással, mely csupán a párizsi korszakot tartja jelentősnek.

Nánay István: Son et lumière

A Nemzeti Színház nyitó előadásai


Nem szokásom magánügyeimmel traktálni az olvasót, most mégis ezt teszem, ugyanis el kell mondanom: miért nem tudtam hosszú ideig eleget tenni annak a felkérésnek, hogy írjak a Nemzeti Színház Madách-bemutatójáról. Az ok egyszerű: láttam ugyan a díszelőadás tévéközvetítését, de annak alapján nem tisztességes kritikát írni, az előadást viszont többszöri próbálkozás után sem sikerült élőben megnéznem.

Vargha Mihály: Színházsirató

Színházi nemzet


Csupa külsőség: esti fények kavalkádja, látvány-kert, szoborpark, napenergia-hasznosítás híján indokolhatatlan dísz-rács az épület tetején, itt is, ott is szobordíszek az épületen, rendet imitáló ismétlésekkel, de átláthatatlan szimbólumrendszerrel. Bent kispolgári luxus-giccs, merev se modern, se klasszikus részletképzés, gazdagságot fitogtató nyugati szállodavilág, „oda, a Balkánra ez is jó lesz” brit attitűddel, ámító világítási effektek.

Szilágyi Lenke


Annyit szokott magáról közölni életrajzaiban, hogy 1959-ben született Debrecenben, 1980-ban végzett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán, s hogy 1981 óta állít ki. Tegyük hozzá: itthon és külföldön is az egyik legtöbbet szereplő fotóművészünk. Fotóbrancs című albuma 1994-ben, a Látókép megállóhely című 1998-ban jelent meg. Színházi fotográfiával és a Beszélő munkatársaként keresi kenyerét. Képei megtalálhatók a www.fotografus.hu webszájton.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon