Skip to main content

Mentőakció

Ungváry Tamás: Szélfaktor


A rendszer- és kormányváltozásokat általában átalszom, vagy külföldön húzom ki. A két szabad magyar kormányválasztásról is lemaradtam – az elsőnél még a másodiknál már nem voltam itthon. Olvasom, sőt néha írom is az itthoni lapokat, azokból azonban keveset tudok meg. Nálunk nem az újságcikket, hanem a történelmet kell a sorok között olvasni. Az életből, miképp az irodalomból pedig amúgy is az az érdekes, ami megírhatatlan.

Itthon vagyok újra, midőn már kitöltötte félszáznál több napjának türelmi idejét az új kormány. S az emberek anyáznak.


Tandori Dezső: Szép Ernővel csúnyán bánni?

– Vázlat –


„…távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom”
Pilinszky János: Őszi vázlat

Vendégjáték Meránóban


Oda keveredtem a minap: elébb Bolzano – Bozen –, majd a „kis” Lana, igen, ám ez utóbbi mily igazi nagyszerű művészeti társasággal, Der Prokurist, jegyezzük meg ezt a nevet; város és városka közt pedig, mondom, „Merán”.





Konrád György: Nyári napló


940704. H. Több rezsimváltozást megértem, de az uralkodó felfogás körülöttem mindig azt éreztette, hogy a szó lehet bűnös és államellenes. Az angol rádió hallgatása gyerekkoromban bűn volt. Apámat kémnek gondolták, ami igen abszurd, mert naivan jámbor és törvénytisztelő ember volt. Az is bűnnek számított, ha világosság szűrődik ki az ablakon a sötétkék papírtábla szegélye mentén. Megálltunk kívül az utcán, és hiába, egy picurka fény kiszűrődött. Ki lakhat e mögött az ablak mögött?

Imre Flóra: Louise Labé nem érti maga sem


a rosszkedvedet is hogy szeretem
a gátlásaidban is mennyi báj van
milyen megható ez az eleven
hited az igazi férfiasságban

ahogy megjátszod hogy nem érdekel
a tetszés mégis mint a villanyáram
kigyújtja arcod egy tekintetem
ahogy magasabb vagy – fejhajtva – nálam

ahogy nem hiszed el hogy csakugyan
nagyra becsülöm finom szellemed
hogy ironikusan is komolyan

veszed a férfiúi szerepet
ó bárcsak tudnám legalább magam
hogy mi az amit benned szeretek


















Fábri Péter: Felvonulás


Kedves olvasóm, te szeretsz zászlók alá állni és egy irányban vonulni.

Ugyanazon a Hősök terén, ahol mostanában piros-fehér-zöld zászlók alatt szoktál gyülekezni és meghatódni, esetleg Mária-himnuszt énekelni, alig néhány évvel ezelőtt ugyanilyen nagy számban gyűltél össze vörös zászlók alatt, és Mária-himnusz helyett munkásmozgalmi dalokat énekeltél.

Május elseje volt, 1970-et írtunk, és mivel te már nem emlékszel rá, elmondom, hogy akkoriban ezt a tavaszünnepet a munkásosztály nemzetközi ünnepének nevezték.




Iványi Gábor: Veréb


Valamikor, még jóval a rendszerváltás előtt, írni akartam valamit magunkról, útlevéllel és amúgy általában alapvető emberi jogokkal alig rendelkező ellenzékiekről, akik keserűségüket olykor egymással való torzsalkodással csillapították, s akik mégis ebben a körben és itt érezték magukat otthon, noha számtalanszor hallhatták, hogy senki nem fog utánuk sírni.

Emlékszem, akkoriban valamiért kimentem az ügetőre (talán Krassóval akartam találkozni?), s megakadt a szemem egy borzas verébhadon, mely olyasmi felett civódott, amire a versenylovaknak már vélhetőleg nem volt szükségük.


Fejtő Ferenc: Van-e még értelme a nemzetnek?


A berlini fal leomlása óta Európa jövője a nemzetek és nemzetiségek sorsától függ Nyugaton és Keleten egyaránt. Egyfelől 1950 után Nyugat-Európa nemzetállamaiban – az amerikai nukleáris ernyő biztonságában és a Jalta utáni, Churchill által vasfüggönynek nevezett Maginot-vonal védelmében – erőteljes integrációs folyamat indult meg, ami most, miután életbe lépett a maastrichti szerződés, s az Európai Unió tagjainak száma immár 12-ről 16-ra emelkedett, döntő szakaszához érkezett.

Hahner Péter: Hogyan különböztessük meg egymástól a pártokat?


Mert ugye a pártok ígérnek fűt-fát, egyik ezt, a másik pedig éppen az ellenkezőjét – aztán, amikor hatalomra kerülnek, kiderül, hogy az ígéreteket nem is olyan könnyű betartani. A gazdasági helyzet, a külpolitikai erőviszonyok és a politikai hagyományok nemegyszer oly kevés mozgásteret engednek az egymást követő kormányzatok számára, hogy az átlagpolgár felsóhajt: egyik párt tizenkilenc, a másik egy híján húsz!

Kende Péter: A „nemzeti oldal”


Erről a dologról – a szókapcsolat mögött keresendő valamiről – annyi, de annyi szó esett az elmúlt években, hogy bajosnak tűnhetik valami meghallgatásra érdemeset mondani róla. Az alábbi elmélkedés mégis ezzel próbálkozik. Az olvasó dolga eldönteni, hogy sikerült-e.

Kezdjük a „nemzet”-tel.


Rácz Péter: A parkon keresztül


a csendet a szélein
a visszhangot a háta mögé
a forrásvízben türelmesen
távolból egy vajúdó asszonyt
fején lámpással
   a világ egyik végétől a másikig
tegnapi táncának elragadtatásával
a csodákat a padlóról
a tekercset pedig kisvártatva
amikor széleskarimájú

és böjtöléstól szédelegve

már nem bírta tovább elviselni
a részvétlensége miatt ránehezedő szégyent,
könnyei áradásának hirtelen utat engedve
Pinhász rabbi a fák között az igékhez sietett,
hogy megkönnyebbült szívvel marokszám szórja őket
tanítványai


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon