Skip to main content

Barna Imre

Barna Imre: Rendszerváltozás A-tól Gy-ig


Két éve, egy nehéz nap – az első szabad választások – éjszakáján hazafelé tartva, a kihalt Attila úton egyszer csak látomásom támadt. A látomás egy őrülten szirénázó rendőrzsiguli képében süvített el mellettem, és az tette rendkívülivé, hogy a rendőrzsiguli lehúzott ablakán roppant méretű MDF-zászlót dugott ki és lobogtatott egy rendőrkéz.

Voltak akkoriban már ilyen látomásai az embernek. Kinek milyen. Tamás Gazsi például Mucsát vizionálta, meg is kapta érte sokaktól a magáét.


Barna Imre: Hatvanas éveink

Dalos Györggyel beszélget Barna Imre


Van köztünk hét-nyolc év korkülönbség, ami ma már nem sok, de akkor még nagyon sok volt. Én a magam hatvanas éveit akkor kezdtem igazán élni, amikor a hatvanas évek már véget értek. A te hatvanas éveid mikor zajlottak és milyenek voltak?

Nálam a hatvanas évek a hatvanas esztendővel kezdődtek, noha tudom, hogy az dátumszerűen még az ötvenes évekhez tartozik. Ekkor estem először – merőben plátói – szerelembe, s ekkor léptem be, második osztályos gimnazistaként, a KISZ-be, amivel egy másik plátói szerelem kezdődött.


Barna Imre: Történetek a beat mögül

(Hubert Selby: Utolsó letérő Brooklyn felé)


Beatnemzedék!

Keserűn hősi póz, póz emléke. Homlokból, homlokba így-úgy fésült és aztán fésületlen (sej, a mi…) lobogós, szélfútta hajaké, dacos kívül és harcos (döntsd el, hova…) helytállásoké, zenés világforradalom-utánzatoké. Klassz, klassz, klassz fiúk a jampecek! Pózok emléke, ifjúság.

Már akinek.

Akinek igen: yeah! És egy osztályfőnök, ahogy pajeszon csíp, és borbélyhoz meneszt. És a cigi a lebiggyedő ajakcsücsökben, és a hunyorgás, ahogy hangol az ember. Hogy azután: Once there where green fields… Egy az egyben. Ámoll, démoll, észeptim, ámoll.






Barna Imre: A halandóság hiedelme

Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre (Európa, 1991, fordította Bratka László)


Egy magyar írónak másfél évvel az úgynevezett rendszerváltozás után a vámtisztek elvették Hegyeshalomnál a pénzét, őt magát pedig leszállították a bécsi gyorsról, és „visszairányították” Budapestre. A magyar író – Auschwitz tragikusan tanácstalan túlélője – mindezt zokon vette, és megírta. Egy minapi interjúban mindazonáltal fontosnak tartotta legszögezni: nem örül, hogy efféle – ha úgy tetszik, „politikai” – téma hullott az ölébe.

Barna Imre: Új magyar szóvitel


„Nekem fontos volt, mi történik Magyarországon” – feleli a HVG riporterének egyik kérdésére az új kormányszóvivőnő.

A kérdés nem a kormányszóvivőnő ellenzéki múltját firtatta. A kormányszóvivőnőnek nincs ellenzéki múltja. A kérdés így szólt: „Annak idején (1978-ban) mi vitte az MSZMP-be?”

Van egy új közhely, amely szerint a kormánynak csak az ellenzék (az ellenzéknek meg csak a kormány) volt kommunistái büdösek. Hogy az enyém, az nem is. Lásd: kun szemrésű vidéki párttitkárok, Pálfy Gé ésatöbbi.




Barna Imre: „Azt írtam le, ami tényleg történt”

Budapesti beszélgetés Timothy Garton Ashsel


– Hányadszor is jársz most Budapesten?

– Sokadszor. Legutóbb tavaly nyáron voltam itt.

– Sok minden megváltozott tavaly óta? Hogy érzed, mi van most a levegőben? Unalom?

– Egyre nehezebb az általánosítás, és ez szerintem a normalizálódás jele. Az azért mégiscsak abnormális dolog volt, hogy az ember megérkezett egy országba, és máris meg tudta mondani, hogy ilyen és ilyen a légkör. Merthogy minden a politikától, a pillanatnyi politikai felállástól függött.






Barna Imre: Én nem hiszem, hogy normális vagyok


Szeles és virrasztó barátom okkal hívta már fel e hasábokon az olvasó figyelmét az időjárás és a tömegkommunikáció közti sajátos ok-okozati összefüggésre: azért esik (fúj stb.), mert bemondták.

Ez így van. („Így igaz” – ahogy a tömegkommunikációban, mélyen az ember szemébe nézve mintegy, mondani szokták.) Habár az is lehet, hogy az összefüggés még ennél is szorosabb.

Hogy a két tény egy tőről fakad.

Gyakran hallani: „Azt mondta, esni fog.”

Ki mondta? Mi fog?

Tévedés, hogy a rádió (tévé), illetve az eső. Hogy két alanya van a mondatnak.










Barna Imre: A szabadság levegője


A börtönviszonyok – gondolom – híven szemléltetik egy-egy társadalom lényegi vonásait. Egy diktatúra börtönviszonyai nyilván a diktatúra lényegét segítenek megérteni.

Ami nem olyan egyszerű.

Auschwitz kibírhatatlan jelentőségét épp az adja, hogy a történelemből, az európai civilizációból és persze a náci Németország „normális” világából kiszakítva sem tűr semmiféle analógiát.

A „szovjet típusú” társadalmakat viszont (kivált az eredeti szovjet minta esetében) nyugodtan mondhatjuk akár „börtön típusúaknak” is.






Barna Imre: A szabadság mint kényszerképzet


Sztálin fütyült a külvilágra, a közvéleményre és más effajta imperialista-kozmopolita baromságokra. Annyi embert csukatott és gyilkoltatott le, amennyi jólesett neki, és – mint tudjuk – az ezzel kapcsolatos jogi kérdéseket illetően sem volt szívbajos.

Sztálin generalisszimusz fütyült az etikettre, a divatra is, és az egyenruhákat szerette. Utódai nyakkendőt kötöttek, és kedvenc szokásukká vált nyugati államférfiakkal fényképezkedni. Nekik valamiért igen fontos lett, hogy mit gondol róluk a világ.


Barna Imre, Christian Salmon: Kundera megkísértése


Össztánc a Pokolban

Milan Kundera könyveiben mindenki egyszerre beszél. Szépen, tagoltan mondja-mondja mindenki a magáét. Kiábrándultan, sértetten, kétségbeejtően és nevetségesen. De nincs hangzavar, csak zsongás: rebarbara-rebarbara. Közép-európai trutyi, tragikus burleszkegyveleg.

Tehát: zenei szerkesztés.

De van más hasonlat is: a tánc.

Vegyük az 1972-es, még otthon, Csehszlovákiában írt, de már külföldön publikált Búcsúkeringőt.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon