Talán szerencsésnek mondható az az eszmerendszer, melynek kemény kritikája jó kétszáz évvel azelőtt megszületett, mint maga a névvel is megjelölhető kritizált koncepció. A liberalizmus, liberálisok kifejezés viszonylag késői – a XIX. század első évtizedeinek terméke –, az antiliberális retorika viszont teljes fegyverzetben ugrott ki a XVII. századi hitvitázók fejéből.
Midőn újra és újra kísérletet tesznek arra, hogy az 1990-es törvény módosítása ürügyén megbélyegezzék polgártársaim egy részét (akármilyen kis részét is), mint „destruktív” szekta hívét vagy nem törzsökösen magyar felekezet fanatikusát, óhatatlanul a nantes-i ediktum visszavonása jut az eszembe.
Így, a választási kampány finisében inkább tanult politológus kollégákra hagynám a kormányértékelés gyönyörét (a végjátékban meg valamennyi polgártársamra), ám midőn miniszterelnökünk morálteológiai mélységbe és magasságokba süllyed, illetve emelkedik, úgy érzem, az én felségterületemre tévedt, s az etikatörténész visszalőhet.
A XVII. századi racionalista filozófusok számára evidencia volt az értelem, a józan ész egyenlő eloszlása az emberek között. Érvük ennek bizonyítására az, hogy míg a gazdasági egyenlőtlenséget gyakran felpanaszolják az emberek, az értelmi képességek kapcsán ritkán sérelmezik a számukra igazságtalan elosztást: „A józan ész az a dolog, amely legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi: annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyiük van, akiket minden más dologban igen nehéz kielégíteni” – így Descartes.
A francia forradalom ikonográfiája figyelemre méltó. Ez rendkívüli történelmi öntudatosságának köszönhető: akik „azért vannak, hogy újrakezdjék a világtörténelmet”, ügyelnek arra, hogy történelmi tetteik megörökíttessenek, s tudatos(nak hitt) történelemalakításuk azonnal az önértelmező történelemteleológia, történelmi mitológia részévé váljon.
Emberi jogi koncepciók az angol, az amerikai és a francia forradalomban
A francia szellem
Amióta John Locke leírta a „szabadnak és egyenlőnek született” ember tételét, a polgári forradalmak, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat fordulatával élve „önevidensnek”, magától értetődőnek tekintik az ember természetes jogainak ezen előfeltételét. Pedig 300 éve még komoly metafizikai masinériát kellett mozgósítani ahhoz, hogy Hobbes öndestruáló szabadságfogalma és Filmer fundamentalista patriarchális despotizmusa között megtalálható vagy megkonstruálható legyen a modern polgári szabadság képlete.
1973 lidércnyomásos esztendeje 1972 novemberében kezdődött. A jól informáltak körében az MSZMP KB november 14-15-i üléséről szóló hírek – a reform visszavétele, az ideológiai szigor meghirdetése – kiegészültek egy antiszemita kampány kezdetének rémhírével, mely a keményvonalas munkásellenzék és a nemzeti kommunizmus szent szövetségét – amely már akkor sem tűnt teljesen lehetetlennek – pecsételte volna meg, mindenekelőtt Aczél-ellenes éllel. Az 1973.
Mióta meghallottam halálod megdöbbentő hírét, megengedhetetlenül vidám képsorok idéződnek fel bennem, s ezeket szomorúságom sem képes elüldözni: Prága utcáin és múzeumaiban bóklászunk, balatonalmádi borozók teraszáról bámuljuk a megunhatatlan naplementét, és próbáljuk elhessegetni a kihívó karcsúságod és miniszoknyád által odavonzott keletnémet atyafiakat – szóval, ha úgy tetszik, csupa kegyeletsértő, frivol emlék, mely azonban paradox módon nem könnyebbé, hanem nehezebbé teszi a gyász elviselését, a megváltoztathatatlan tudomásulvételét.
a boldogságról szóló levele rádöbbentett arra, hogy e látszólag jámbor téma kapcsán a lehető legveszedelmesebb politico-filozófiai problémára bukkantunk.
Afrancia jobboldali radikalizmus, bár a protofasiszta ideológiák doyenje, kevésbé ismert német és olasz testvérideológiáinál. Emlékezzünk csak Bibó István jól ismert soraira, mely a francia forradalom nemkívánatos melléktermékeként írja le a hivatásos forradalmár és a hivatásos reakciós terméketlen típusait.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 18 hét
8 év 43 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét
8 év 51 hét
8 év 51 hét
8 év 52 hét