Skip to main content

Pályi András

Pályi András: Kinek állítanék szobrot?

Nincs jelöltem. Eörsi volt az első, most tíz éve, hogy meghalt, és a Színház folyóirat készült megemlékezni az évfordulóról. Annyi volt a témám, hogy Eörsi és Gombrowicz, minthogy voltaképp én hoztam őket össze, ebből lett később az Időm Gombrowiczcsal, alighanem Eörsi legerősebb prózai műve. Napló, esszé, publicisztika egyszerre. És színház. Mert Eörsinél minden színház, legfőképp maga az élet. Végül erről írtam, rá kellett jönnöm, hogy nem is tudok hozzá máshonnan közelíteni.

Pályi András: Elutazás és hazatérés

Konrád György új könyvéről


„Álló marhavagonban ültünk 1945 februárjában egy padon. Nem tudtam elszakadni a nyitott ajtótól, amelyen át a havas síkságról bevágott a szél. Haza akartam menni Budapestről, hogy ne legyek vendég, ezért volt ez az egyhetes út vissza, Berettyóújfaluba, ahonnan a szüleinket elvitték, és ahonnan sikerült a deportálás előtti utolsó napon eljönnünk. Ha másnapig késlekedünk, Auschwitzba kerültünk volna. Tizennégy éves nővérem esetleg túléli. Én tizenegy éves voltam, az osztálytársaimat Mengele doktor mind a gázkamrába küldte.”

Ez e karcsú kis könyv első, karcsú kis bekezdése.


Pályi András: Jedwabne eseménynaptár


1931 A népszámlálás szerint Jedwabnénak 2167 lakosa van, ennek több mint 60 százaléka zsidó.

1939. szeptember A német csapatok elérik Jedwabnét, felgyújtják a zsinagógát.

1939. szeptember 28. A Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében Jedwabne szovjet fennhatóság alá kerül.




Pályi András: Nácik? Nem nácik?





A színész, aki tisztes honoráriumért „eladta” az arcát, sőt egész fizimiskáját valamely filmszerepben, milyen jogon „kéri vissza” önmagát, csupán azért, mert azonosítják a szereppel?


Pályi András: A forradalom és az irodalom


„Mindenütt árusok. Pogácsát, perecet, egy kis asztalon női kozmetikát, másutt kendőket, használt cipőket, csavart cukrot árulnak. Néhány összelőtt könyvesbolt előtt, asztalra kirakva árulják az irodalmat; meghatva állok meg, mert itt tolong a legtöbb ember. »Mi fogy?« – kérdezem az elárusító kisasszonyt. »Versek« – mondja. Ezt először hallom; igen-igen nagy lehet a baj.”

Örkény István írta e sorokat 1956. november 24-én, alig egy hónappal a forradalom kitörése, és csaknem három héttel a felkelést vérbe fojtó szovjet invázió után.


Pályi András: Adam Michnik könyve elé


Kedves Barátaim!

Annak ellenére, hogy azok közé tartozom, akik már a szamizdatos időkben Adam Michnik eszméinek és írásainak becsempészésével foglalkoztak, hogy tudomásom szerint 1989 júniusában én készítettem vele az első legális interjút a HVG-ben, hogy az alatt a négy esztendő alatt, amíg a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója voltam, ő kétszer is nagy sikerrel föllépett az intézetben, s nem is akármilyen alkalomból: Kis János és Konrád György könyvpremierjének volt a házigazdája (s azt talán nem kell külön ecsetelnem, hogy ez többé-kevésbé az a négy év volt, amikor sok


Pályi András: Urban törvénye


Ki ez a nagy játékos, ez az exkommunista kormányszóvivő, aki a Jaruzelski-junta frontembereként a lengyel katonai diktatúra legsötétebb napjaiban „beült a tévébe, és lehazudta a csillagokat az égről”, s aki ma átvilágításügyben ki meri mondani, hogy „csak a posztkommunisták voltak tiszták”; ki ez a lapalapító-tulajdonos-főszerkesztő, aki meghonosította hazájában a politikai pornográfiát, s ma mégis „röhög a markába”, miközben afféle pimasz zseniként sorra rombolja a közélet tabuit, s ráadásul még államtitkot is sért? Az olvasó már kitalálta (vö.

Pályi András: Polish Revolution

Timothy Garton Ash könyve a Szolidaritásról


Ash Szolidaritás-krónikája nemcsak azért érdekes, mert a korabeli kommentároknál mélyrehatóbban tárgyalja a szóban forgó korszakot, hanem mert Lengyelország mai politikai és társadalmi dilemmáihoz szól hozzá. Ash munkájának legfőbb értékét épp az mutatja, hogy bár a változó időben megváltoztak a könyv dimenziói, épp azért tud a máról beszélni, mert tárgyszerűen és hitelesen elemzi azt, ami történelmileg már tegnapnak nevezhető.

Vegyük a terminológiát.


Pályi András: Az idő hívó szava


„1956. december 8-án Salgótarjánban szovjet katonák és magyar karhatalmisták százharmincegy halálos áldozatot követelő sortüzet zúdítottak a tüntető tömegre. Négy nap múlva a városból eltűnt az acélgyári nemzetőrség két vezetője, Haday Rudolf harminchárom éves műszaki fordító és Hargitay Lajos huszonnyolc éves gépészmérnök.”

E felirattal kezdődik ifj. Schiffer Pál új filmje, az Engesztelő. Maga a történet azonban nem az egykori sortűzről szól, mint vélhetnénk, hanem a jelenről.


Pályi András: Te árva forradalom


1981. december 4.: egy különös – ma már így mondamám: színháztörténeti – premier Kaposvárott, Peter Weiss ismert darabja, a Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában. Papírforma szerint nem várt senki tőle szenzációt, másutt már játszották, különösebb aktualitás, művészi kiugrás nem ígérkezett benne.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon