Tandori Dezső

Tandori Dezső: Relatív monokróm


A rémálom fogalmának szelíd változata

Fordítok mostanság egy „monokróm” könyvet, olyasmi ez, mint mikor a sakkfeladvány visszakövetkeztető megoldásának alapkritériuma, hogy csak a világos, csak a sötét mezőkön lehet haladni stb. a bábukkal… de hagyjuk a további mellébeszélést. („Továbbit”, mert ez az előzetes toldalék már dolgozatom utáni fejlemény.) Dolgozatom, mely itt olvasható, természetleg sokszorosan monokróm.


Tandori Dezső: Szervezetszerűségeim


Semmi szabadszerencsétlenséget
nem old meg rabszerencse.
E szabadrabság a látens pestis.
(Camus nyomán)




Aki azt várja, csalódni fog – mondhatnám divatozó posztmodorban. Sem a múltak, sem az úgynevezett szervezeteiről nem lesz szó itt; szabad vagy rab hovatartozásokról.

Az emberi rabság – reménytelen, bár reménysejtekből szerveződő kötöttség – ez: jól élhetünk e földön, de sosem élhetünk jól. (Jól, értsd: hogy „ez a lépés nem húzható meg jól”; sakkzsargon, jelentése, hogy persze, meghúzható, de jóra nem vezet.




Tandori Dezső: A költő válaszol

Költői kérdés


„Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam?...
...A sok téveteg barázdán
Hová jutottam?”



Tóth Árpád: Jó éjszakát!

Ma

felhívott Petőcz, mondja ezt a kérdést. Érdekes, nekem „a lélek balga fényűzése” volt a titkos tippem. Mondom, ez, amit kérdezel a Nagy Elégikus szavával, olyasmi, hogy tegnapelőtt mást válaszoltam rá, mint amit holnap válaszolnék, s akkor még ott a tegnap és a holnapután. Hová jutottam, ki maradt velem? Ma a kicsit nyavalygós, nyalkán betottyadós kérdések egyike az irodalmi gyakorlatban. (Nem a Tóth Árpádé!





Tandori Dezső: „A lélek balga fény...”

Kis elégia Tóth Árpádnak


A lélek balga fényűzése fogytán
tojássá-kővé gyűrődnek papírok,
mintha a szón túl lenne az a végfok,
hol az értelem ordít, mint toportyán,

fává szorulva vissza, Sziszifosz
köveit görgető Hérakleitosz,
mintha a mindenségben volna étosz,
erkölcs, s nem az lenne, hogy csak kikopsz.

Öt perc múltán? Két órára?










Tandori Dezső: Kísérletek


Én soha nem kísérleteztem,
főleg nem azzal,
hogy elmegy a kedvem,
míg minden más marasztal.

Hogy elhagy a kedvem, holott
én még igyekszem,
olyasmivel, hogy hozzá-hű vagyok.
Bolond dolog.

De bolondsággal sem kísérleteztem.
Hát így maradtam
helyben, ott, ahol sohasem akartam,
csak egyébhez se kedvem.

Integetek szegény kedvem után,
mint szerdán keddem után,
szegény kedvem vissza se néz,
ahogy közben, sejtem, utánanéz

valaki boldogabbnak,
akit jötte se, tűnte se zavarhat.





















Tandori Dezső: A szabadesés legyen hozzád hű, és isten irgalmazzon neked


Példák I. 1967, Pilinszky János

Ha a színpadi szekrény tetején, vagy hol, ugye, ott az a balta, a darab végéig valamikor le is fog az esni. Jószerén Tolsztoj időkörnyékéről ránk maradt mondás. A Holmi 1996. márciusi száma ennél az oldalpárosnál (328–329.) kihajtva időtlen ideje ott a könyvespolcomon: Pilinszky levélfogalmazványa a költő Pierre Emmanuelhez. Egyebek közt azt fejtegeti keserves elszántsággal, hogy érzései ellentmondásosak. Ám helyzete kialakult, s ezt vállalnia kell.


Tandori Dezső: A zen-lófogadás dala


Nemcsak a világ van a világon.
Öröklét is van a világon.
De akárhogyan világít,
csak ezt látjuk: a világit,
a világi változatot.
Valódija nincsen is itt,
valódija máshol van, ott,
ahol nem láthatod, nem tudhatod.
De azzal, hogy lefogadom,
fel nem fogadhatom.
Magad, Uram, ha örökléted nincsen!
Az istent se várom, hogy megsegítsen.
És nem is kellene semmi segítség,
ha e minután eltűnhetnék innét.
A tündöklővé pucovált világból
oda, hol az Örök Fény sem világol.















Tandori Dezső: Egy pont KÖZT


„Most mit jegyzeteltek olyan szorgalmasan
az előadásából ottan: hogy a legrövidebb
út egy pont közt…?”



Kolumbusz madara? vagy tojása?

Ez így se rossz, három ponttal a végén, de itt mindjárt komolyabbra venném. Festő barátom azt mondogatta valamikor: a művészetben már semmi újat nem lehet csinálni, mindent feltaláltak. Kézenfekvő, hogy számos kézikönyvben ezt olvassuk. Nekem erről ma ez jutott eszembe: igen, de már ezt a mondást is feltalálták, barátom. Halljunk legalább valami újat a lehetőség vagy a képtelenség témájáról.




Tandori Dezső: Holt Költők Társasága


„HOLNAPTÓL TEGNAPIG?”

– A Vízözön?


Tandori Dezső: Az édes tarkaság keserűje


Idegenből – és főleg, ha senki és semmi nem zavar, ha magamat sem zavarom épp semmivel – már folyton csak haza vágyom, haza, ahol az otthonom, és ahol szinte minden zavar, sok, nem jókor van, minek van, miért nincs.

Idegenben nem is lehetne, ami nincs, az azért nem fáj, ezért, és most nagy hiba lenne bármi részlet. Otthon túl sok az esemény, állandóan történhet valami váratlanság, valaki elfelejti egy ígéretét, magam felejtem el, nem bírok elaludni, elalszom nappal, felcsönget a telefon.