Skip to main content

Tandori Dezső

Tandori Dezső: Emberhalál és lóhalál (l.)

– Egy szigetországi verseny-színtér –


„A lovakrul” …talán hagyjuk ezt a megkorosodott, bár szép kifejezést. Széchenyi napjai elmúltának, Szemere Miklósunké is, maholnap az SIS végre működni kezd nálunk is, a szatellites nemzetközi sportközvetítő hálózat lófogadáshoz s effélékhez szükséges „intézményrendszere”… s nem fölösleges talán ezért sem, hogy

az angliai versenyek rendszerét

erőm s tapasztalataim szerint, a helyhez s terjedelemhez mérten, tehát még mindig kicsit irodalmiasan, ismertessem.

Londonban a Hill, a Ladbrokes, a Coral, a Tote etc.






Tandori Dezső: Szép Ernővel csúnyán bánni?

– Vázlat –


„…távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom”
Pilinszky János: Őszi vázlat

Vendégjáték Meránóban


Oda keveredtem a minap: elébb Bolzano – Bozen –, majd a „kis” Lana, igen, ám ez utóbbi mily igazi nagyszerű művészeti társasággal, Der Prokurist, jegyezzük meg ezt a nevet; város és városka közt pedig, mondom, „Merán”.





Tandori Dezső: Nem lóverseny! De ír pálya…

(Ronnie Wood-i jegyzetek + Minnelli-klip)


„Rossz dolog a jegyzetelés. Szükséges rossz.” (kb. dr. Samuel Johnson.) (Lisa Minnelli nem Linda Perry.) (De…)

„Aki Londont unja, az életet unja; mert Londonban minden megvan, ami az élethez kell.” (Szintén Johnson doktor.) Erre én: De ha valaki épp életuntan érkezik Londonba? Ha odaérkezése az életnek kell… az életnek, hogy így legyen meg az életben minden, ami hozzá, az élethez kell… akkor mi van?

Válasz: semmi, mint mindig. (Mint általában. Legyünk alkuképesek.)

Alkuképesség? Nem.






Tandori Dezső: Alíz ma tíz


Ez nem tartozna a közre, de odatartozik, s korántsem holmi szenvedéstörténet révén, az enyémén ugyan nem, kibírható, hogy „holmi verebek” miatt ennek s annak nézik az embert, komoly ellenérték már az is, hogy töprenghetek, veréb-royalista vagyok-e, avagy csak sima royalista, s ennek milyen összetevői vannak. Szenvedéstörténete Alíz nevű madarunknak volt, aki 1984. V. 30-án az akkori Pártház mellől került hozzánk, a Pártnak semmi köze nem volt hozzá, hogy alighanem a szél odaverte szegényt, le volt szakadva félig a lába, vérzett a kloákája.

Tandori Dezső: Íror. zd. kuk.


Írd és mondd. Szerelmetes ír földem, írom. Mennyire romlékony a túró? Hol kapni írót? (Ld. – kukk! –: vaj etc.) Legkzlb. mnnk. ír fid., mutatnám magamra (akár: mutatnák! nem? mutatva lehet mutatnáknak mutatni a mutatnékot?

Tandori Dezső: „A nagy helyzet” – Kensington


Kensington; tehát, kenjük el, a Nagy Helyzetet?

Nem erről lesz itt szó.

Egy reflexió: Roxanian nevű lovamat soká nem fogom feledni. Eleve már: a lovak, az „irodák” (pályákra nem járok): gondolkodási formák mintái, és történési lehetőségeké(i). Egy betűhiba, előző dolgozatom végéről: TALÁN, fosztóképző az, nem TALÁN, másodjára. A „talán” helyett jobb a „talán”. Lásd Kafka éhezőművésze.




Tandori Dezső:

„Ki látott engem?” (Ady Endre)


Ahogy Mosonyi Aliz közvetítésével megkapom a kérdést, felkiáltok: „Nagyon szerethet engem a Gyuri, hogy ilyet…!” Érdekes, jó tizenvalahány éve akart valaki, rendes igyekezettel „Az arc nélküli ember” címet adni rólam készített cikkének; hevesen tiltakoztam.

Tandori Dezső: Kinek a hal, kinek a halbár


Nem vagyok halevő.

A karácsonyi gombához most itt a Mickey’s (Mickys?) Fish Bar mellett, a kedves olcsóboltomban vettem egy palackocska tartárt. Bár csak 57 kiló, evő azért – maradtam. Igaz, roppant örömmel tölt el (szó szerint), ha négykalóriás citromlevet kapok (na jó, a 14 kalóriásat is megengedem még), s ma írtam fel épp valamit ezzel kapcsolatban, hogy Kafka éhezőművészéhez és Shakespeare Hamletjéhez hogy jövök, de majd bolond lennék egyszerre ellövöldöznöm minden nyílsuhanásomat. Sagittáriusabb vagyok én annál!

Bár lehet, hogy már nem soká.




Tandori Dezső: Hajnali alien


Talán nem is. Erre mondják azt.

És ma hajnalban megint üzent a Szpéró.


Tandori Dezső: Madár módra tudós szemökből

Tárca


(Szép Ernő, „persze”)

Még azt valahogy csak ismeri a publikum, kinek publikálok majd, mikor eléje lépek s elbeszélgetek véle, úgy ám, nyilván, hogy csak én szólok szóval, ő – e publik – veszélyebbet tesz, megítél engem, kockázatabb az nekem, mintha rögvest visszabeszélhetne a szegény, no, azt még csak ismerni valahogy, ugye, hogy Bocsássatok meg; Szegények, szegények; de már a De szégyen élni kicsit újdonat lehet, én remélem is, mikor elmondom, erről most többet ne, és még annyit, hogy micsoda balkezes még a szerető ember is, hát én a Szép


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon