Tandori Dezső

Nyomtatóbarát változat

Írd és mondd. Szerelmetes ír földem, írom. Mennyire romlékony a túró? Hol kapni írót? (Ld. – kukk! –: vaj etc.) Legkzlb. mnnk. ír fid., mutatnám magamra (akár: mutatnák! nem? mutatva lehet mutatnáknak mutatni a mutatnékot? mutathatnákom van, mutatnám, nem nyelvrontás, mert nem szól, a szarajevói dörgedelem nem ront semmit, ilyen alapon, mert hangja ide nem hatol stb., nekem kell kiötölnöm, tlenem, valamit, a házunk egyszer már félig leszakadt, érdekes, a lakásunk fele, azt a felét tartottuk meg, a másik felét, az újjá nem építendőt, a maradtat adták le apámék, ki ne telepítsenek minket, igaz, apámat ún. „kormányzósértésért” nyugdíjazták 46 éves korában a MÁV igazgatóságból – valójában másért! –, s ezt kijátszhatta volna, de „ezeknek” nem, mondta ő, a komcsiknak nem fogjuk a régi rendszert szidni, én nem voltam ennyire erényes, de legalább most annyit: ha már unokafivérem, nagy fiúként, énekelni volt kénytelen – ki ne énekelte volna Sztálint stb. –, hogy „vörös zászló leng magasan, győzni fog, Truman, Franco, Mindszenty is lóóóógni fog, avanti popolo, banderi rossa…”, hát azóta kicsit még azért (Kedves M. A., itt maradt hely, ide fér, mi is? Hogy ami bethb. van., margyn, mutassa, én salinger ld. kafk, milyen egy rosziíór íóró vagyok. Ld. vagy vagy, vagy nem vagy, ez ita.) is zavarban vagyok, hogy a Liverpool és a Man. United is pirosban játszik, hogy Royal 200 írógépem alatt a posztó piros, papi szép – nem vagyok vallásos! Isten felől fogalmam sincs, mi volna e tárgyban! –, hogy a Linda Perry haja vörös… na, az még elmegy. A vér piros. Kék? Szóval bonyolult. A fene egye meg, ha annyit kellett a vörös zászlót énekelni, legalább mondhassunk annyit: a vörös zászlóra legalább oly értelemben lehet mondani, hogy elég volt belőle, ahogy egy taxisnak, aki azt mondta, a Kádár-korszakban azért nem volt minden „olyan átok”, azt feleltem, nem is volt minden olyan átok, tényleg, de a Trabantokkal kapcsolatban nem csupán azt mondtam, hogy „mert az abszolút rondaság jelképes tetőfokai” voltak, hanem hogy „mert München, Frankfurt, Zimperli” (német városok) sem lógtak ki a II. világháború utáni újjáépítés elcsúnyítósdijából (2. szerelmetes városom, a Dublin előtt, London után álló Bécs se, mondom a taxisnak, persze, a komcsik és a ruszkik idején épültek még azok a szép béke- vagy munkásházak, rajtuk a csempe felirat, avval együtt, nekem Bp.-ről főleg az jut már csak eszembe, hogy itt leszek eltemetve, itt forog halottaimmal a föld, itt van párszor tíz kedves ember, madár stb., Dömiék itt vannak, más Bp.-ról nekem nem jut eszembe, vannak jó munkaadóim, vannak rosszabbak, vannak neveletlenebbek, vannak kedvesek, látszom némelyekkel „szemben” magam jólneveltnek, másokkal szemben „futamodónak, furának, parasztnak, bolondnak, royális”… mondom, Bécsben magam is ellaknák, bocs., ellaknék, tényleg véletlen írtam, ld. Sándorunk II., jó falu Kondorszék, ez a rue Condorcet-n mindig eszembe jutott Párizsban (Koppenhága! Párizs! Kölni! sic., félreütés, ilyen lovak maradnak le London, Bécs és Dublin mögött…) de hát Bp.-n kell élnem, különben nem lennék magyar, nem volna nekem Karinthy Frigyes, ha csak gépen szállnak fölébe, nem volna Kosztolányi Mihály. Miért rövidítettem ilyen hülyén? Írországban láttam egy zöld kukát, ezt akartam megörökíteni, mi olyan sietősem lehetett, hegy nem értem rá? Be akartam húzni fejem a gallérom mögé, köpni egyet a fehér csokoládéból, netán megszívni Gauloise-om? Bűnhődjem érte ízetlen viccekkel. Bp.-n kell élnem. Londonról a csudás közhelyet idézzük, Gy. H. Lacival, milyen igazunk van, a dr. J.-félét, hogy aki Londont unja, az é.-t unja, értsd, az életet, azaz érd., érd. az éltt., Írországban, ahogy újabban nevezem: „szerelmetes ír földemen”, idén még legalább kétszer, jav., legalább kétszer, megyek oda, szuper világirodalmi tervem is van, be lehet nevezni rá, ha megírom, ki veszi meg, ívenként 100 000 forint, levonás nélkül, tényleg világirodalmi, a Németh Gabi és a Ferencz Győző is benne van, de ők se tudják még, miben, és tényleg nem adom máj, nem adjuk majd ívenként 100 000 alatt… hát mit tudom én, J., azaz ló is van róla, orosz elnök, miért viselkedik „olyan oroszosán” Szarajevó ügyében, csomó dologban a másik orosz, Zs. beszédei is miért olyan oroszosak, mit tudom én, M. angol min. elk. mily mély motívk. alapj. tárgyi, rusz. elnök, Szarajevó vasárnaptól mi lesz, Beafst, jav., Belfastomat – Elfast meg egy ló, Epsla is, Elibenti is, Elgurti is Ebrino is, Elbio is, Eparindimaticaccione is, az Etna egy vulkán.

Mit tudom én. Írországban láttam egy zöldkukát, ez nem volna érdekes. De: hogy a reptéri buszról leszállva „rögtön” (jövök!) egy zöld kukát, azaz egy kukát láttam (Bekkett) (elválasztáskor itt is „k” a „c”? mint a németben? németül tudok „soc-kal” jobban, pesthy vicz) (jó, mi? de halottaiml it frg fid) (micsnajak?) (holfrgjon) (vittem volna a Szpéróékat szerelmetes ír földemre eltemetni) (?) (mit mondom ezt mind? nem vagyok zavarban Szarajevó miat, legyenk a hatlmask, mondják bölcslmükt trabanti szinten a plgrk kis., hogy már Szrjv indít egy bhr, jav. hbr, háború, onnét indult egy, én Írországban egy zöld,,,!!!)))/// a zöld zöld zödl sziget sziget sziget, a harang a hang a hrng félreütések értem szól, a harang, értem, szól. Akiért a, haragszol? Dömi mondása. Addig tesszük-vesszük a lasztit, míg ilyen gól nem lesz. Mint egy gredmülerek, ld. Gerdmüller. A kuka zöld volt, mint az ír szgett, és kuka volt, min beket, és ha vinnék a St. Peter-féle vendégházba, hová bekopogtattam – ld. a tédé bekopogtatott a szentpéterhez! –, vinnék írót, vagy túrót, hát magamra mutogathatnák, kezdhenám a magamramutogatást, a msáokramutogatás helyet, jav., minden jav., mindennek a jav.-a csak az lehet, ha innét, onnén, tökéletes minden. A világon honnén/nan lene?

Lene, vagy nem le ne, le vagy te! Ezi-segy hamletfor dítás. Nemmernám újraír -ditn. Itt azért az Eöp. nekem megint remis.

De kuss nekem, royáisnak. Mint papánen, jobomba vettem Írorszg. Royal 200 gépem, mutatam: balkéz én ír tud, ha tart jobkéz gép, kotán előtem, nem kötőn, kotán tartó, nem kötőn tartoh, előtem szöveg, szabad gépel? Kértem portás, másik hely, londonih, cetli, ajtó kirak: „ez úr gépel reggel 9.-este 8.” Erről egy vicc: volt egy Donát nevű kollégánk, egyetemista, vele együtt voltunk csoportos londoni utazáson, 1958-ban, mondjuk, egy Trabanttal mentünk, fizette a Kuba Alatt Átúszó Magyarokat Finanszírozó Superlatin Társaság, mondjuk – akkor volt divat a spanyol! nem? a külker spániel, pl.! nem? –, voltunk ott, és ez a srác kiírta ajtajára, „DON’T Disturb”, ne zavarj. Mi erre (csupa nagy betűvel volt, prsz), mi erre átjavítottuk: DONÁT. MASZTURB. Mintha Bálint Endrével röhögnénk együtt ezen a viccen.

Kastély Blois-ban. Azért képek, dolgok, emberek – ha közeliek, ha távoliak voltak, vannak, lesznek –, együtt szoktak eszünkbe jutni.

Nekem Szarajevóval együtt már nem jut eszembe semmi. Társném alkotta Döminek ezt a nótát: „Édesanyám, tejóóóaaa-assszoony(ság), ha végigmegyekraaaaaajtad én, nem jut azeeeeeszembe abszolúuuuut seeeemmmiiüisem.” Hát így vagyok én Szarajevóval, mint édesanyával, kin végigmentem rajtam én. Ld. anyaföld.

A Narancsnak, nagyon megtisztelt a felkérés, egy igazi kurázsis cikket akartam írni: hogyan szoktam le Párizsról, mert fekete arcú(!) (bennem ismét félelem: gyorsan mondom: nem roma, nem néger stb. emberek, nem malájok, nem kubaiak) kizsebeltek, kettőször én kaptam rajta őket, mancsukra ütöttem, kicsi csücsöri szájukra is tettem volna, de nagyobbak voltak, meg el is oldalogtak bátran, megírtam volna Narncs., bátor kurázsi cikk, hogy a „Micky”-ék is ily fajta emberek, de őket Londonban szeretem, Tuniszban voltam ily fajta emberek közt, oly sokan voltak, hogy ott tényleg örökké vigyáztam, de Párizsba pl. miattuk se megyek… hát ez kurázsis cikk lett volna. Helyette, mert mondják, legyen valami közel Szarajevóhoz, én azt hittem, a fajok közti (bűnök ellenére) beálló béke elég szarajevós, mondnájk, jav., mondják (ugye! nem tud az ember már „egy ponttól tökéletes” lenni, ld. Pilinszky, az lesz a tökéletes béke, már szívemet se hallani, mindenfelé, jav., stb., a némaságnak extátikus torlaszai, mostanság büszkélkedem, hogy az Alvarez „Sötét istené”-t azért tudnám fordítani, mert az öngyilkossá gondolatától sosem jártam ilyen távol „tele vagyok tervekkel”, erre ma d. u. az Aliz madaram egy akkorát hasal a kezemben, a Mokka, mindketten tíz évesek lesznek, ha megérik, akkorát kajált almát az ujjaim közül, hogy arra gondoltam, az igazi kúr ázsió az lenne mégis, ha utánukhalnék, halnák. Le vagyok, vagy nem vagyok le, az itt a krds.

Hát akkor vörös zászló (a kommunizmusnak nevezett izé utógondja is Szarajevó, de hát mit tudom én, 1914 akkor mi vót?), minden. Belfast, Elfast, Espla. Nehogy még Elbert is kelljen. Elég nekem, hogy Bp. az én halottaimmal (Szpéróék, Éliás – Samu etc., valaki mondta, „te olyan zsidós neveket adtál a verebeidnek”, stb., de hát Samut még kis bohemek is neveztük etc., és mi van? Az van, írtam a „Madárzsoké” cikkben, hogy egy Samsolom nevű lóra már azért nem tettem, mert eredményei alapján csak placcra tehettem volna, maximum 5 fontom volt e célra, az maximum 5-6 font nyerés, az 700 forint, hát hazamentem inkább, hogy a Tóni nevű madarunk halálhónapfordulóján a Sir Norman Holt legyen az utolsó nyertes lovam, 10 fontra a 10 font visszakapása, nulla pénz placcra, de 5 fontra 12,50, az 0,50 irodai adó után kb. 7 font nyerés, ez, plusz az egész ország madárzsokésítása, volt búcsúm a havas Glasgowtól. Az UK szigeturgó, jav., szigetugró – islandhopper – járata olyan volt, mint a töbölykisaknaméta-alsóközépi vicinális, nyilván olcsón adták a jegyet a sok bugrisnakj mellesleg, nekem, egy bugrisnak íme a sok közül, ily szavakat ha szólok, interpucikó kihagyva, megérdeml, e szótv magam, nyelvtan kihagyva.

Deres máááár a hájd pááárk, énekeltem Karinthyval, ahogy azt írtam, hogy én az 50-eseiket folytatom nekijek, Kosztolányiéknek, lévén hogy ők a földbe forogni keveredtek aztán, és mit bánom én, ki mit folytat. Joyce és Beckett után nekem Dublin azért jó még second handbe, bár az Ivasevicsnek meg az Anke Hubernek – az Agassinak vagy a Jo-Jo Fernandeznek stb. – lenne ilyen jó a második szervája, amilyenek azért mi páran vagyunk a Karinthyék után. Szerintem, zárójel legföljebb elmaradt, olyan jók nem lehetünk már. Mert ma az nincs.

Nem baj, hogy nincs.

Más a spíl.

Etcetera.

Más a spice.

Más a. Másra hagyom.

Más a spiláda. Nem a sípláda.

De, a sípláda mindig sípláda, csak már sípláda, le van síplálva. Stb., Weöres még folytatható?

Hagyjuk ezt az egészet.

Ha vihetnék túrót vagy írót írbe, mutatnám: ez túró, én író. Én magyar író. Ld. Abody, ich sovjetmencs. Ismert a vicc?

Itt ír véget ez a cikk. Itt ér vígat aztán nem.

De ugyanarra a padra ültem le a hájd-ban, tehát hű folytató vagyok. Igazat beszélek.

Fájó, hogy mindez is, amit fentebb elmondtam, igaz.

Láttam… mit is? Régi, régi, régi barátom, dr. L. G. telefonja ugrik be Hammból (Németorsz.), aztán ÖLJ… megbeszéljük ezt a cikket… aztán Mosonyi A.-nak jelzem, megy ez a cikk, aztán holnap Bécsre-és-vidékére megyek, aztán…

Remélem, nem lesz bombázás Szarajevónál. De nem „a Nyugat” gyávaságából nem lesz. Nekem a Nyugat: Kosztolányiékat jelenti. Az ENSZ-csapatokat még Szatlin, jav., Sztálin fején, jav., idején hiába vártuk. Elkéstél, Terry. Üdvözöl Krapp. A szerelmetes ír föld jegyében. Magyar földről, ahol holtaim és Ectra.

• Kultúra