Szenes Zsuzsa

Nyomtatóbarát változat

Chagall-kör (VII., Garay utca 48.)
Szeptember 22.–október 13. 12–15 óra között


Életének utolsó évében találkozhattunk volna a Korányi tüdőkórházban, de az én utam egy másik kórterembe vezetett, oda siettem akkor.

Fiának, Péternek elmeséléséből tudok Róla sok mindent.

Édesanyját Lea Seelenfreundnak hívták. Mint Péter lefordította nekem, e név LÉLEKBARÁT-ot jelent.

Sokat hímzett.

A nők gyakorta foglalják el magukat ezzel a tevékenységgel valamilyen belső szép szabadság megélésének szükségleteképpen. Idegeik ettől megnyugszanak, szépérzékük kifejlődik.

A textilművészetben a hímzés a „legelszabadultabb” technika, különösen ha összevetjük a szövés és gobelin készítésének szigorú vízszintes-függőleges szerkezetű szabályaival. A hímzés a rajzoláshoz hasonlítható, és ha az anyagot üres papírlapként fogjuk fel – a fantázia végképp uralhatja a terepet.

Bruria édesanyjának is láttam néhány munkáját. Ezekre jellemző, hogy a motívumok az alapanyag érintetlen hátteréből emelkednek ki szabadon, jó ízesen, előrajzolást nem alkalmazva. Rögtönzött dekoratív hatást nyújtanak. Ezek a virágokkal és madarakkal benépesített táskák, bugyrocskák általában ajándékozásra kerültek.

Bruria életének utolsó 6-7 évében szédületes sebességgel jelentős mennyiségű apró, hímzett, drámai hatású miniatúrát alkotott.

A technikával nem küszködött, valószínűleg sokat látta édesanyját munka közben, és sokat figyelhette öltéseit. Kezdetben nála is az alap és a „téma” két különálló dolog volt, később azonban az egész felületet megmozgatja, televarrja. Minden négyzetmilliméternek önálló színeiteké lesz, a „petit point” technika aprólékosságával megmunkálva.

Hímzéstechnikája leginkább a kínai és japán tűhímzéshez hasonlít, de a kifejezés erősítésére gyakran használ más (száröltés, láncöltés stb.) tűzéseket is. A cérnákat, fonalakat, selyem- és fémszálakat szabadon kezeli, mintha kezében a szál ceruza vagy ecset lenne. Öltései lágy tónusokban hol egymásba simulnak, hol szenzitíven indulatossá válnak, mintha piciny Csontváry-víziókat látnánk vagy Van Gogh képein a feszült ecsetvonások kavargását.

Aránylag rövid idő állt rendelkezésemre, hogy munkáit megismerhessem, de elementáris hatással voltak rám. Próbálom munkásságának kronológiáját követni, és eidetikus látásának expresszív kivetüléseit megfejteni.

Szilágyi Lenke fehér-fekete fényképének természetim figurális témájából egy egész sorozatot készített. Mély tónusú, komor táj. A hegyoldalról három alak vonul le. A bal felső sarokban vérvörösen sejlik föl a napkorong. Ezt a témát újra és újra feldolgozza; az alakok egyértelműen nőkké válnak, a sötét színhangulat fellazul, a nap lángot vet, majd az Al-Aksa mecsetté változik. Ez a Nap-Mecset motívum azután szimbólummá alakul, mindig visszatér munkáin, a Szentföldre való visszavágyódását jelképezi.

Vágyainak, álmainak hímzésbeli megvalósulása egyre derűsebbé és pompázatosabbá válik. A templom felveszi Jeruzsálem épületeinek gyengéd rózsaszín vibráló fényeit, színeit.

A Nap templommá lényegül. Újabb képén már hegyvonulatokat látunk női sokadalommal. A templom a levegőbe száll. Elérhetetlen. Már csak madarak segítségével megközelíthető. Egy nőalak valódi tollakkal ábrázolt madárra ül, és úgy repül a lebegő épület felé.

A szorongások, akadályok mesebeli Sárkány képében jelennek meg.

Valódi szenvedésében és elvágyódásában még irracionálisabbá változtatja képeit. Az emberi alak eltűnik, és mintha Bruria maga válna madárrá, csak a madár harcol a szörnyekkel. Végre a fejjel lefelé zuhanni látszó mecseten a madár látszik diadalmaskodni.

Azután minden elcsendesül. A nyugodt, gyönyörű rózsaszín madár hátára kapja a templomot, és száguld vele a levegőégben az ismét felbukkanó Nap lángcsóvái felé. Ennek a gyönyörű hímzésnek nyomata borítja Bruria édesapja, Mordechay Avi-Shaul 1986-ban kiadott verseskötetének fedelét. Címe: „A türelmetlenség dalai.” Talán ez a mesés, harmonikusan sugárzó kis hímzés munkáinak csúcsa; a madár reményteljes, fényességes, káprázatos vonulása.

Ezután a lemondás bevallása következik.

Brueghel lánccal összekötött hím és nőstény majmocskáinak tétova ücsörgése többször is megjelenik hímzésein. Háttérben a Szentföld távoli tájai párás homályban terülnek el.

Egyik késői munkáján a templom kárpitja felszakad, kis nyíláson a csillagos eget láthatjuk, lejjebb kicsiny sírkertet. A kis apró kövecskék alá fákat, madarakat temettek. A képen felírás: „A halál megtanít, de későn.”

Egészen apokaliptikus látványt tár fel előttünk a rakétakilövő állomás, melyen pici madárfej zuhan, és szétszórt madártollak szálldosnak a levegőben. A Napban az összes fontos jel bennefoglaltatik; a muzulmán félhold, Dávid-csillag, sarló és a kalapács, kereszt és vörös csillag. S nem tudjuk az ég vagy a föld, ahová a rakéta tart, csak azt látjuk, hogy a horizonton egy asszony siratja a haldokló madarat.

Utolsó művén egy lágy kockatestre puhított lakótelepi ház látható. A Hold sugarai súrolják, és vetett árnyék szeli át a ház falát. Valamennyi kis ablaknak más és más a színe.

A hímzés szélén egy el nem varrott szál lebeg, és jelzi ezt a befejezhetetlen szép szelídséget.

• Rábeszélő