Závada Pál

Nyomtatóbarát változat

 
Ha kézbe vesszük a Nappali ház 1994/4-es számát, különös meglepetésre bukkanunk. A karácsonyi küldemény egy fényképes-szöveges melléklet, de nem lehet füzetként nyitogatni, hanem szét kell terítem, mint egy abroszt. Nyolcrét hajtogatott plakáttal van tehát dolgunk, melynek mezőit a számozás sorrendjében ajánlatos követni, ám az ajándék a jobb alsó sarokban sem ér véget, hanem folytatódik a hátoldalon. De miféle plakát az, aminek mindkét felére írtak, mi előnye van akkor e formátumnak, ha ki se lehet rajzszögezni, mint a megyei újságok falinaptárait?

Novella-plakát, előnye pedig az, hogy a rutinos lapozásnál körülményesebben bíbelődvén vele, az ajándékozók rafináltan csalnak be minket egy izgalmas olvasni-, látni- és tapogatnivalóba. (Minthogy a publikálásnak azt a módját választották, amikor egyszersmind egy plakát alakú tárgyat is közreadnak.)

A novella Heinrich von Kleist műve, A lelenc a címe, Márton László fordította, aki ugyanebben a lapszámban A leírhatatlan pillantás címmel ragyogó esszében mutatja be, hogy a „látással szembeni bizalmatlanság” miként vezet „a létezés világtalanságának” halálra szántan bátor felismeréséhez Kleist prózájában – egyebek mellett a közölt elbeszélésben.

Magam itt nem is a novelláról, hanem az ajándéktárgyról magáról jegyzetelnék – s ehhez oda kell képzelni a plakátnyitásra széttáruló karokat, a forgatást, a hajtogatást és a papírzörgést is.

A bal felső sarokban a szerző nevét és a címet egy erdőből nyíló tisztáson foglalták keretbe, és mi ezt egy állványra helyezett fényképezőgép mögül látjuk. Máris eligazítva érezhetjük magunkat tehát. A következő tizenöt mezőben elszórt fotográfiák nem a hajdani könyvek cselekménykövető grafikáinak szerepét töltik be (ami már olyan mély feledésbe merült, mint sajnos maga a könyvillusztrálás is) – itt asszociáló képválogatással van dolgunk. Írás és kép olyasféle viszonyra lép ezen a plakáton, mint mondjuk az Esterházy-szöveg a Czeizel Balázs, Szebeni András, illetve a grafikus Banga által teremtett látvánnyal, vagy amilyet Lengyel Péter és Merényi Endre Búcsúja jelenít meg. (Egyes történeti dokumentumkönyvek pedig még korábban kezdtek így játszani a fotóval, mint például Dániel Ferenc és Orosz István Ah, Amerikája vagy a „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van” című kötet, de a Horus-os Kardos Sándor közreműködésével készült egyéb könyvek is.)

Persze nem biztos, hogy A lelenc – sajnos meg nem nevezett – képszerkesztője (Hübner Teodóra – a szerk.) minden lépését tudatosan megtervezte (nem zárható ki az esetleges fotóválasztás esete sem), mégis termékeny képzettársításokra adnak alkalmat már az Itáliában játszódó elbeszélést kísérő helyszínképek is (romos ókori diadalív, villa egy 1897-ben készült fotón, vagy a járványkórházi jelenethez kapcsolódó Szebben lakni című, számtalan összezsúfolt ágyat ábrázoló kép). A szereplők közül „a jó öreg” Piachit az Egy öregember a faluból, Rutén Kárpátok, 1938 portréján véljük felismerni. Azt a körülményt, hogy a pestisben elveszített gyermek „újjászületik” a lelencben – a Tavaszünnep Morvaországban, 1968 címet viselő fotó hivatott érzékeltetni (angyalnak öltözött, bicikliző fiú igáslovakkal és bámészkodó nénivel); s hogy Nicolóban „hamar ébredt vonzódás a női nem iránt” – ezt a Fiú tükör előtt kamasz-nárcizmusa további motívummal gazdagítja. S elő is készíti az álruhás jelenetet (a vonatkozó képen a bécsi angol nagykövet jelmezt öltött fia 1912-ből), az elcsábításra kiszemelt mostohaanya halott szerelmével, megkettőződését Colinóval (két-két alma, köztük egy kés a gyümölcs-csendéleten, illetve Két radzsasztáni ifjú a sivatagból fényképezteti magát az utcán). Elvira meglesésének és a bosszú-csábításnak a Xavierához kapcsolódó, erotikummal összeszőtt motívumait századfordulós akttanulmányok húzzák alá, valamint egy 1980-as body-art fotó (Üvegcserép sebezte karok – a szakrálisán kifestett, véres, meztelen nőnek négy karja van). Végezetül a horrorisztikus kifejlet, mindenki elpusztul, Piachi Nicolo „agyvelejét a falon mázolta szét”, őt magát pedig bűnbánat nélkül is felkoncolják (a képeken: csupasz gyerekek bicskával – perverz hatalom – és egy meztelen halott fiú, koporsóban – Kép egy privát albumból, Ausztria, 1944).

Hely hiányában legvégül csak annyit: ez a novella-plakát is megerősít abban, hogy a Nappali házat a legszebb hazai folyóiratnak tartsam.

• Rábeszélő