Iványi Gábor

Nyomtatóbarát változat

Azt hiszem, az újabb kori magyar történelem megjelölendő napja 1991. június 10. Ekkor történt, hogy dr. Bogdán Emil országgyűlési képviselő, nyugalmazott állatorvos, az emberjogi kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja* „(Közbeszólás: Szégyen!)” s az Interparlamentáris Unió magyar–román tagozatának elnöke az őt fajvédő publikációjáért a napirend előtt hevesen bíráló Kállay Kristóf független képviselővel szemben álláspontját megerősítette, s ezért mintegy 60-70 kormánypárti képviselő által viharosan megtapsoltatott.

Az ominózus opus De ki az én felebarátom? címmel a Vasárnapi Újság elnevezésű rádióműsorban volt hallható, majd a Ring május 14-i számában nyomtatásban is megjelent.

„Közönyös, individuált tömegben csak szexklubot, maffiát, rablóbandát lehet szervezni, és persze liberális pártokat” – mondta és írta a szerző egyebek mellett. Majd a feketék alsóbbrendűségét hangoztató biológiai érveléssel igyekezett a későbbiekhez lendületet gyűjteni, így: „…ha következetesek akarunk lenni, vagy ki kell zárni embertestvéri közösségünkből a pigmeusokat, vagy be kell vennünk az orangutánt!”

S hogy jól értsük, mi is ragadta gondolatböffenésre, a végén történelmi párhuzamot is keresett a kirekesztő jogi gyakorlat hiánya okozta katasztrofális következmény ecsetelésére: „Róma végzetét az a dekadens (ma »haladónak« mondanánk) tolerancia okozta, amely… befogadta a nemzetbe azokat, akik nem éreztek a nemzettel, nem álmodtak rómaiul… Szétrágcsálták, elkótyavetyélték, feladták a befogadott barbárok, akiknek idegen, ezért gyűlölt volt a Város vallása, silányságukat nyomasztotta hatalmas történelme, kultúrája…”

Kállay Kristóf végül maga is keresett históriai érvet a képtelen (és antimagyar) szemlélet elutasításához, mikor I. Istvánnak a nemzetiségi politika terén a soknyelvű Rómát Imre herceg elé példa gyanánt állító intelmeiből idézett.

Bogdán Emil is lehetőséget kapott viszontválaszra, s ezzel a frappáns mondattal zárta gondolatait: „…aki mindenkit szeret, nem szeret az senkit se. Ezt akartam én elmondani.”

Képviselőtársunk beteg lelkű ember. Könnyen kitalálható, kikre gondol, mikor (életművéhez tartozó) indulattal egy bizonyos „az univerzális testvériesülést hirdető, nagyon is markáns kisded csoport”-ot említ, mely „ószövetségi gyűlölködéssel tartott be annak, aki a szuverén hatalmi pozíciót próbálta volna »univerzálni«”.

Az MDF-nek remélhetőleg fogalma sem volt róla, hogy miféle lélek lakozik abban a férfiúban, akit alkalmasnak talált nézeteinek az emberjogi kisebbségi és vallásügyi bizottságban való képviselésére.

De valamit azért hadd mondjak a címről is. A képviselő egy újszövetségi példázatot hívott segítségül jegyzete bevezetéséül, az Irgalmas Samaritánus történetét. Ennek lényege, hogy egy derék, nemzetféltő farizeus arra a tanácsra, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat”, kérdést intézett Jézushoz: „De ki az én felebarátom?” S a Mester elmesélt egy rendőrségi hírt valakiről, akit a rablók vérbe fagyva hagytak az árokparton. S miután közönyösen elment mellette a pap és a levita is, megkönyörült rajta egy nemzetidegen samáriai. Bogdán Emil véleményétől sajnálatosan eltérő módon azonban Jézus (a mindenkit szerető „szabadelvű” vándorprédikátor [pardon, rabbi]) azt állította, hogy az Irgalmas Samaritánus – akár tetszett ez később a sebesültnek, akár nem – bizony a felebarátja volt. Majd az Úr ezzel fejezte be az oktató példát: „eredj el, és te is akképpen cselekedjél!”

Lehet, hogy Bogdán Emilnek, az emberjogi kisebbségi és vallásügyi bizottság tagjának nincs kedve az egész mondatot megszívlelni. Az első két szón azonban morfondírozhatna!

* Idézet az ülés jegyzőkönyvéből

• Harmadik oldal