Csányi Kinga

Nyomtatóbarát változat

Hova helyezné el Ön a FORRÁS-t az irodalmi lapok sorában?

Erre kétféle válasz lehetséges, egyrészt a FORRÁS múltja, másrészt pedig jelene. Az előbbi a népies lapok közé helyezi az Alföld és a Tiszatáj mellé, míg ma, hogy az irodalom felszabadult a politizálás alól, ezeknek a lapoknak is az a törekvése, hogy minőségi szépirodalmat közvetítsenek. Szeretném, ha a FORRÁS az Alföld és a Jelenkor mellett foglalhatna helyet, mivel ezeket tartom a legjobban szerkesztett folyóiratoknak ma Magyarországon.

A minőség felé való fordulás jelent-e témabeli vagy szerkesztési módosulást?

A FORRÁS nem adta fel az összes régi törekvését. Számon tartjuk, és ismertetni kívánjuk a határon túli magyarság irodalmát, továbbfolytatjuk a szociografikus-társadalmi ihletettségű tanulmányok közlését, s azt a fajta irodalomtörténeti vonulatot, melyet Németh László vagy Illyés neve fémjelez. De mindenképp nyitni akarunk a minőségi szintű irodalom felé.

Hogyan kívánják tartani a színvonalat, van-e módjuk a válogatásra?

Ez roppant nehéz kérdés. Mostanság olvastam a magyar irodalom 1989-es évkönyvét, melyből kitűnik, hogy 88 féle irodalmi-kulturális lap és folyóirat van ma Magyarországon. Kérdéses számomra, hogy ténylegesen termel-e ennyi jó művet irodalmunk. Esetünkben, úgy érzem, a minőség miatt nem kell aggódnunk, hiszen ma már jóval szélesebb mezőnyből válogathatunk, mint eddig. Könnyített pl. a helyzetünkön az, hogy határainkon kívül élő íróinktól postán is kérhetünk kéziratokat és ezeket meg is kapjuk. A szerkesztésnek van egy hagyományos formája, a levelezés. Ily módon nagyon sok emberrel lehet közvetlen, baráti kapcsolatot fenntartani. Úgy gondolom, minden jó szerkesztőnek kötelessége levelezni. Volt egy régi tanárom, Ilia Mihály, aki a régi Tiszatájat csinálta. Ő volt ennek az igazi mestere, fénykorában akár napi 30-35 levelet is elküldött.

S kikkel dolgozik a FORRÁS?

Egyrészt régi, jól bevált szerzőinkkel, hogy fenntartsuk a folytonosságot. Pl. amíg Szilágyi Domokos élt, nagy becsben tartott költője volt a FORRÁS-nak; augusztusi számunk vele foglalkozó tematikus szám. Eddig ki nem adott útinaplóját publikálva szeretnénk mint régi szerzőnket továbbra is megőrizni. Másrészt új, tehetséges fiatalokkal is szívesen dolgoznánk. Sajnos tőlük nem érkezik annyi írás, mint azt szeretnénk. De én ezt érthetőnek tartom. Az előző nemzedék számára az önérvényesítés egyik lehetőségét az irodalom adta. Sok politikai hajlandósággal megáldott ember találta meg kifejezésformáját irodalomban. A ma fiatalsága pedig a politikában találja meg ugyanezt.

Van-e a közönségnek igénye az Ön által oly fontosnak tartott minőségi irodalomra?

Úgy látom, szükség van rá, ugyanakkor azt is természetesnek tartom, hogy az emberek többsége nem a szép vers iránt érdeklődik. Az irodalom eddig jobbára politizáló funkciót töltött be, sőt még ma is ez dominál, elég ha a parlamentben felszólaló írókra gondolunk, vagy Esterházy publicisztikájára, mely a legjobb ma nálunk. De úgy vélem, itt az ideje, hogy az irodalom tisztán irodalmi funkcióit töltse be. Kérdés azonban, hogy a kulturális kormányzat megadja-e azt a lehetőséget, melyben kialakul az irodalom természetes létformája. Ebben benne kell lennie az állami támogatásnak, a közönség érdeklődésének, az alkotókörök önálló szerveződési lehetőségének. Erre azonban nem látok sok esélyt.

A vidékiség szinte minden tekintetben hátrányokkal járt és jár. Mi a helyzet az Önök esetében?

Kecskeméti lap lévén előnyt jelent, hogy mindössze 80 km-re vagyunk Budapesttől. Van bizonyos rálátásunk az irodalmi életre, s így biztosabban tudunk válogatni. A művészekkel a kapcsolatunk jobbára műveken és élményeken alapszik, nem pedig a mindennapi, rutintalálkozásokon. Hátrány persze a megérdemeltnél jóval kisebb figyelem. Pedig roppant fontos szerepük volt a vidéki lapoknak az elmúlt években, tkp. ezekben jelent meg a politikum. De azóta minden irányzat megtalálta a lapját a fővárosban, s így ismét háttérbe szorultunk. Párhuzamos jelenségek alakultak ki Budapesten és vidéken, és ez azért nagy kár, mert egy ekkora országban abszurd a főváros-vidék ellentét a XX. század végén. Nem tudom komolyan venni azt, hogy Kecskeméten értéktelenebb lenne az irodalom.

Ön szerint mivel magyarázható, hogy a vidéki lapok voltak a rendszer elleni politizálás fő orgánumai?

Ez így a dolgok leegyszerűsítése, mivel nem biztos, hogy a lapok politizálása mindig és minden esetben a rendszer ellenében történt. Ez csak most utólag tűnhet így. A kérdést sokkal célszerűbb lenne csoportonként, irányzatonként, sőt írásművenként vizsgálni. Mindazonáltal a rendszer kitermelte a maga ellenfeleit, s hogy ezek jobbára vidéken jelentek meg, az természetes. Itt lényegesen kisebb volt a figyelem, bár előfordult, hogy fentről jövő utasításra óriási érdeklődés övezett egy-egy számot. Meg aztán ezek a lapok mesterségesen leszorított, nagyon kis példányszámban jelentek meg, maximum 2-3 ezerben. Ez a szűk körben való terjesztés is magával hozta a politizálás kényszerét. Ugyanakkor bennünk soha nem élt a politizálás vágya. A körülmények hozták úgy, hogy a politika területére csússzunk át mi is, mint pl. a Szárszóval vagy a népfőiskolákkal foglalkozó számunk esetében. Kíváncsiak voltunk mi is történhetett 1943-ban Szárszón, amiről 40 évig nem beszéltek. Úgy éreztük, hogy volt a magyar társadalomban egyféle törekvés, melyet nem ismerünk, amit meg kell vizsgálnunk, érdemes-e újra indítani. S ez aztán politikai színezetet kapott. Emlékszem, Erdéllyel kapcsolatos írásokat tartottak vissza, mint pl. egy erdélyi drámát, ami csak 2 hónap múltán jelenhetett meg. S mikor rákérdeztünk, hogy miért, az volt a válasz: abban a számban már túl sok volt az erdélyi anyag, s a „román elvtársak” tiltakoznának. Mára azonban a politikai élet megváltoztatta a lap funkcióját. Most már sokkal erősebben kell az irodalomra figyelnünk.

• Kultúra