Skip to main content

„Seneca-könyvek” sorozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Halász és fiai („HAFI”), Pécs


Tizenhét éves volt a későbbi Néró császár, amikor mestere, Seneca a keresztényi időszámítás szerinti 54-ben A haragról című traktátusát, a sztoicizmus egyik alapművét megírta. A sztoicizmus valójában inkább egyfajta bölcseleti irányzat, alkalmazástan, viselkedéstechnikai tanácsadórendszer, semmint a szó eredeti értelmében vett filozófia: nem a lét ún. „végső kérdéseire” vonatkozó spekulatív kutatás, hanem illemkódex arról, hogy milyen magatartást tanúsítsunk a mindennapokban bölcs úriemberekként, miután a végső kérdésekkel kapcsolatban kialakítottunk már magunkban bizonyos rezignált szellemi pozíciót. A sztoicizmus antik klasszikusai, Seneca, Cicero vagy Marcus Aurelius császár maguk nem sokat tudtak életükben saját elveikből példamutató tökéllyel megvalósítani: életük végéig rabjai voltak ama örökérvényű szépséggel ostorozott emberi szenvedélyeknek, amik ellenében tollat fogtak.

Mostani, mindenoldalú haragvásokkal bugyborékoló napjainkban üdítően és szórakoztatóan kellemes olvasmány ez az antik „jellembédekker” a maga higgadtan precíz indulatosztályozási, rangsorolási és minősítési módszerességével és elbűvölően veretes tudálékosságával. Az iróniára hajló egyszerre mosolyoghat olvasta közben a szerzőn éppúgy, mint önmagán – akik ellen forma szerint íródott, azok meg azért, mert bízvást rá fognak benne bukkanni némely ellenlábasaik undokságaira. És akik idegenkednek az ilyesfajta „aktualizálásoktól”? Nekik is kellemes órákat szerezhet e kvázi-bölcseleti lektűr. Kivált, ha valaha a ma (helyesen) újólag szorgalmazott latinoktatásban is volt részük: a „HAFI”-nak becézett új pécsi magánkiadó jó alkalmat nyújt számukra ahhoz is ezzel az első kötetével, hogy a szótárazgatás kényelmetlenségei nélkül eleveníthessenek föl ezt-azt időközben megkopott klasszikus nyelvi ismereteikből.

Seneca De ira – A haragról című munkájával a pécsi Halász fivérek egy manapság szokatlan és vakmerő vállalkozásba fogtak: a széthulló, ragasztott, papírkötéses könyvek tengere közepette nemesen archaizáló, kemény borítós klasszikus filozófiai sorozatot indítottak útjára. Terveik között olyan régi és újabb bölcseleti munkák szerepelnek, mint Comenius Didactica Magnája, Danyilevszkij múlt századi nagy műve, az Oroszország és Európa, a kötetben eleddig nálunk nem publikált Kolakowski két kötete, két másik mű Senecától, ugyancsak kettő Philóntól, és szerepel az ígéretek között eddig nem publikált Majmonidész-, Kierkegaard- és Gehlen-fordítás is.

Adják meg a „HAFI”-nak az égiek, hogy terveikre legyen olvasói kereslet is, és ne jussanak olyan sorsra, hogy sorozatuk első darabjából kelljen sztoicizmust tanulniuk a könyvpiaci vastörvények sorscsapásainak méltóságteljes elviseléséhez.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon