Skip to main content

„Tervükről lebeszéltem volna őket”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Fejtő Ferenc levele Jeszenszky Gézához


Dr. Jeszenszky Géza Úrnak,
a Magyar Köztársaság külügyminiszterének
BUDAPEST II., Bem rakpart

Igen tisztelt Külügyminiszter Úr,

Tegnap, augusztus 26-án este kaptam kézhez Méray Tibor, Kende Péter és társainak Önnel folytatott levelezését, amelynek, tudtomon kívül, tárgya voltam. Tudtomon kívül, ismétlem, mert ha Kendéék az ötletükről szólnak nekem, ami illett volna, tervükről a leghatározottabban lebeszéltem volna őket. Lépésüket annál inkább helytelenítem, mivel Miniszter úr válaszában, amelynek másolatát ugyanakkor közölték velem, ezt a mondatot olvasom: „Noha ismertük Fejtő munkásságát, kapcsolatainak és tekintélyének kiterjedését csak levelük tárta föl. Annál jobban örülünk, hogy ilyen emberek készek vállalni az új köztársaság és kormánya képviseletét… stb.” Ebből ugyanis az derül ki, hogy Miniszter úrnak az lehetett a benyomása, hogy én kész lennék az új köztársaság és kormánya képviseletére, vagyis hogy ha ilyen ajánlatot kaptam volna, azt készségesen elfogadtam volna, meg hogy az „ajánlás” tudtommal és beleegyezésemmel történt.

Márpedig, igen tisztelt Miniszter úr, remélem megért, hogy koromra, immár több mint fél évszázados franciaországi tartózkodásomra, francia állampolgárságomra, családi állapotomra és elfoglaltságomra való tekintettel azoknak, akik ilyesmiről beszéltek volna velem, megbízással vagy anélkül, csak azt feleltem volna, hogy magamat abszolúte alkalmatlannak érzem akármilyen politikai vagy diplomáciai tevékenységre, s ilyesfajta becsvágyam sose volt. Véleményem szerint a Magyar Köztársaságnak ilyen fontos pozíciókra nem idegenből 42 év után először visszalátogató és ami engem illet, visszatérésre nem is gondoló tollforgatókra – akik mint követek csak dilettánsok lehetnének – van szüksége, hanem fiatal, dinamikus, nagy tudású, szakavatott, képzett és a világhelyzetet jól ismerő diplomatákra. Méray és Kende barátaimnak és társaiknak, legalábbis azoknak közülük, akik ismernek, tudniok kellett volna, hogy én hátralévő időmet készülőben lévő munkáimnak, többek között a Népi demokráciák története harmadik és remélem utolsó kötetének és a Magyarok és zsidók összeházasodása és elválása történetének óhajtom szentelni, azonkívül hogy újságírói és élőadói tevékenységemet folytatom.

A politikának mindig csak a története, psychológiája és filozófiája érdekel, nem pedig a gyakorlata. Amikor a háború után a magyar sajtóiroda vezetését majdnem két évig vállaltam, azt már akkor is csupán mint francia újságíró és nem mint magyar diplomáciai szolgálatban lévő végeztem, addig amíg azt lelkiismeretem megengedte. Itt is, egyebütt is mint Közép- és Kelet-Európa független szakértőjének van némi tekintélyem és mint történésznek nevem, de nem mint egy náció érdekei képviselőjének.

Ha néhány éve, egy időre a párizsi magyar kolónia egyik csoportjának, az Emberi Jogok Ligájának vezetését elvállaltam, ezt csak azért tettem, hogy 1956 rehabilitációja ügyének – mert azt nemcsak magyar, hanem emberi és európai ügynek tekintettem – előmozdításában közreműködjem, és ezért segítettem a Nagy Imre és társainak a Père Lachaise-i temetőben felállított síremlék létrehozásában is. Amikor ezt a missziót befejeztem, visszatértem íróasztalomhoz, és emellett is szándékszom maradni. Mindezt azért írom Miniszter úrnak, hogy ne essék félreértés közöttünk, ami személyemet, munkásságomat és ambíciómat illeti.

A nagy feladatokhoz jó munkát és jó egészséget kívánva, maradok őszinte tisztelettel:

Fejtő Ferenc

P. S. Mivel a kezemhez jutott másolatok szerint Mérayék az Önhöz intézett, engem érintő levelüket Göncz Árpád köztársasági elnök úrnak, valamint Antall József miniszterelnök úrnak és Szabad György úrnak, az Országgyűlés elnökének is elküldték, tájékoztatásukra e levél másolatát nekik is megküldöm.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon