Antal László

Nyomtatóbarát változat

Természetesnek tartom, hogy az egykori 12 pont ma is eleven, de azt is, hogy a kor követelményeinek megfelelően újrafogalmazandó. A jegybankkal kapcsolatos kívánságaink azonban nemcsak modernizálódtak, de gyökeresen átalakultak. Átalakulnak holnap is, amikor reményeink szerint csatlakozni fogunk az európai nemzetek azon közösségéhez, amely most nem kényszerből, hanem önkéntesen és önérdekből mondott le az önálló pénzről. A sors iróniája, hogy épp akkor, amikor Európa keleti felén hosszú idő után megvalósul az annyira áhított nemzeti szuverenitás, legalábbis ami a gazdaságpolitikát és ennek részeként a monetáris politikát illeti, már le is kerül a napirendről.

De visszatérve a történet elejére, 1826-ban állították fel az Osztrák Nemzeti Bankot, amely jó ideig Magyarországon is ellátta a jegybanki funkciókat. Működését magyar részről erős ellenszenv és az önálló magyar jegybank mind hangosabb követelése kísérte. Ennek ellenére az udvar 1841-ben újabb 25 évre meghosszabbította az osztrák jegybank magyarországi privilégiumát. Mindenesetre a függetlenedési törekvések kifejezőjeként létrejött a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, amely az osztrák jegybank privilégiumát érintetlenül hagyva korlátozottan jegybankszerű funkciót is betöltött. Ez a bank lett később a forradalom alatt az ország jegybankja. Ebben az időszakban az önálló jegybank követelése mint a szuverén nemzeti politika elidegeníthetetlen intézménye jelentkezett. Ennek elemi feltétele volt az önálló bankjegykibocsátás, ami azután meg is valósult, ha nem is teljes sikerrel. Ez a jegybank a kormány házibankja, fő feladata később a függetlenségi harc finanszírozása lett.

A független jegybank 1924-ben alakult meg, vagyis nem függetlenségi harc, hanem vesztes háború és súlyos infláció nyomán. Napirenden éppen a stabilizáció volt. Megváltozott a viták hangsúlya is. 1924-ben például Bethlen István miniszterelnök kifogásolta a frissen született jegybank vezetése által fenntartott magas kamatlábakat, de törekvése legalábbis átmenetileg megbukott a jegybanki vezetés ellenállásán. Ez és a hasonló konfliktusok már előrevetítették azt, ami később be is következett: a jegybanki függetlenségről folytatott viták már jó ideje a kormánytól való függetlenedésről, a jegybanknak erről a sajátos ellensúlyszerepéről szóltak, és szólnak ma is.

A pénz, ellentétben a szóba hozott múltbeli epizódokkal, ma már sehol a világon nem bír önálló értékkel. Ilyenkor a pénz szilárdságának egyetlen biztosítéka lehet, mégpedig a pénzkibocsátást és a kereskedelmi bankok működését ellenőrző jegybank mértéktartása. Erre a mértéktartásra különösen nagy szükség van, mert a politikai ciklushoz erősen kötődő, alig többséggel rendelkező kormányok pénzköltési hajlama megnövekszik. Ezért fontos, hogy a jegybank ne hitelezze a költségvetést, és ne is vállaljon át tőle feladatokat. Ehhez erős, intézményesen és a vezetők személyében is a kormányzattól független, szakmailag magas szinten álló, és mindezek alapján magas presztízsű jegybankra van szükség.

Elégségesek-e ehhez a törvényi garanciák? Sajnos nem biztos. Még ott sem, ahol stabil, kiforrott jogrendszerről beszélhetünk. Egyes kormányok igyekeznek és olykor sikerül is nekik nyomást gyakorolni a jegybankra és vezetőire még akkor is, ha erre formálisan nincs joguk és eszközük. Különösen a demokratikus tradíciókkal nem rendelkező országok autokratizmusra hajlamos kormányai élnek ezzel a lehetőséggel, néha egyenesen öncélúan, nem visszariadva kicsinyes eszközök bevetésétől sem. Ez alól Magyarország sem kivétel. A biztosítékot a törvényeken és a jegybanki tevékenység transzparenciáján túl a vezetők hitelessége, erős, autonóm személyisége teremtheti meg, továbbá a 12 pont többi demokratikus berendezkedést megvalósítani hivatott kívánságának teljesülése.

Ezen túl még egy biztosíték lehetséges. Ma már a magyar pénzpolitika sem függetlenedhet sem a globalizálódó világban uralkodó tendenciáktól, sem az uniós normáktól, mert erre a nemzetközi tőke robbanásszerű menekülése lehet a válasz. Ha pedig nem sikerül keresztülvinni az infláció leszorítását még akár némi növekedési áldozat árán is, akkor a távolba kerül az Unióba való bejutásunk időpontja. Ezzel a jegybank szerepe szempontjából megint új történet kezdődik, sőt kezdődött. A monetáris politika szempontjából biztosan, de a gazdaság számos más területén is a nemzeti szuverenitástól búcsút kell mondanunk, hogy egy nagyobb közösség tagjaként megőrizzük versenyképességünket. A jegybank tehát tovább távolodik a kormánytól, egyenesen az Európai Központi Bank székhelyére, Frankfurtba. Noha én is ennek az ellenkezőjét tettem, a jegybankról nem a régmúltba visszamerengve, hanem előretekintve kell gondolkodni, hogy ezt a „ne vigy minket a kísértésbe” funkcióját igazán sikeresen betölthesse.

• Márciusi tézisek