Skip to main content

A fény csodája

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mi is a hanukka? – ez a kérdés a Talmudban található, s egy olyan korból való, amikor az ünnep tartalma és jelentősége már-már feledésbe ment. Nem véletlenül, hiszen a hanukka a Makkabeus-felkelés, egy (a történelemben oly ritka) győztes szabadságharc emléknapja. Márpedig a Talmud bölcsei jórészt a római, illetve a perzsa elnyomás igájában éltek, amikor nemigen lehetett beszélni az újra áhított szabadságról és függetlenségről. Ezért inkább az ünnep vallási jelentőségét hangsúlyozták.

Válaszképpen a Talmud egy történetet mesél el. Amikor a Makkabeusok visszaszerezték (felszabadították) Jeruzsálemet, megtisztították a feldúlt szentélyt az idegen áldozatok nyomaitól, hogy újra felavassák. (A hanukka szó felavatást jelent.) Az öröklámpás (a menóra) meggyújtásához azonban megszentelt olajra lett volna szükség. Végül – az egyik sarokban egy napra való olajat találtak, amely azonban (csodák csodája) nyolc napig égett, ameddig új szentelt olajat lehetett sajtolni.

A történet persze nemcsak az olajról szól: a fény csodája a szabadság és a függetlenség szeretetéről mesél. Egy cseppnyi olaj, egy maroknyi nép képes felülkerekedni a hatalmas túlerőn, ha van hite és lelki ereje. És ez az igazi csoda: a szabadság és a hit fénye gyakorta elhalványul, ám szinte minden nemzedékben (amikor már-már kihunyni látszik) újra fellobban, és friss erőt ad az elcsüggedt népnek.

Hadd mondjak el jómagam is egy apró történetet a „sötét” középkorból. Mainz városában egyszer a helybeli püspök halála miatt elrendelték, hogy egy álló hétig ne égjen – a gyász jeléül – semmilyen fény a házakban és a templomokban. A gyászhét idejére esett történetesen a hanukka ünnepe. Kérdés volt, hogyan lehet ünnepelni a hanukkai mécses, az apró lángok meggyújtása nélkül. A zsidók ellenségei pedig azt gondolták: ha a zsinagógában meggyújtanák a lámpást, majd feljelentik őket, ha pedig nem, kárörömmel nézik végig a zsidók szomorúságát.

Elérkezett az izgalommal várt ünnep este. A hívők kétségbeesve ültek a sötét templom padsoraiban, míg ellenségeik már odakint várakoztak, mi fog történni. A rabbi ekkor magához szólította a gyerekeket. Mesélt nekik a Makkabeusok hőstetteiről, Juda Makkabi harcairól és az olajkorsó csodájáról. A kicsinyek fellelkesedtek, szemeik csillogni kezdtek. A rabbi így szólt: Nézzetek gyermekeitek szemébe, s ezekre az apró fényekre mondjátok el az ünnepi áldást! A zsidók a sötétben énekelni kezdtek, s ellenségeik odakint nem értették: a fény csodája miként világít még a legmélyebb sötétben is.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon