Rikardó Dávid [Bokros Lajos]

Nyomtatóbarát változat

A kormányprogram elfogadása[SZJ] után a gazdaságpolitika határozottabbá, a kormányzati irányítás némileg ésszerűbbé vált. A korábban laza jegybanki és költségvetési szabályozás októbertől érezhetően szigorodott, komolyan csökkentek a kereskedelmi bankok rendelkezésére álló refinanszírozási hitelkeretek, némileg mérséklődött a veszteséges vállalatok támogatása, sor került a társadalmi közkiadások újabb megnyirbálására is.

A megszorítások azonban féloldalasak, módszereik pedig durvák. Az általános restrikció alól továbbra is mentesült és változatlanul mentesülnek a kormányzati beruházások és a lakossági pénzintézetek. A támogatások leépítése kampányszerű, egészében véve erőtlen, és továbbra sem közgazdasági megfontolásokon alapul. Szanálásra és felszámolásra a kormány és az állami részvénytöbbségű nagybankok nem piaci jellegű döntései alapján kerül sor. Egyedül a fogyasztói ártámogatásokat sikerült drasztikusan csökkenteni. A konvertibilis elszámolású kivitel ösztönzése végett a kormány további 5 százalékkal leértékelte a forintot, ugyanakkor alig képes mérsékelni az adóreform inflációs hatásait.

Így aztán az év végi restrikció eredménye felemás. Igaz ugyan, hogy látványosan csökkent a költségvetés hiánya, ám az import december folyamán jelentősen megugrott, ezért a konvertibilis elszámolású külkereskedelmi mérleg egyenlege 1986-hoz képest alig javult. Az import növekedésében feltehetően leginkább az adóreformra készletfelhalmozássalkészülő vállalatok kereslete, illetve a lakossági felvásárlási láz játszott döntő szerepet. Csak az idegenforgalomból származó nettó bevételek rendkívüli növekedése, a tervezett cserearány-romlás elmaradása és a kamatfizetési kötelezettségek viszonylag kedvező alakulása tette egyáltalán lehetővé, hogy a konvertibilis folyó fizetési mérleg nagyjából a tervezett szint körül alakuljon.

A féloldalas, durva módszerekkel folytatott megszorító politika legnagyobb gyengéje azonban az, hogy egyáltalán nem ösztönöz a gazdasági szerkezet korszerűsítésére, hanem konzerválja elsősorban az export és általában a termelés jelenlegi szerkezetét. Változatlanul a már jól ismert, adminisztratívrestrikció érvényesül a piaci erők mozgásterét bővítő, liberalizáló intézkedésekkel párosuló keresletkorlátozás helyett. Maguk a költségvetési és jegybanki korlátozások is adminisztratív jellegűek, egyáltalán nem versenysemlegesek, és fokozatosan szigorodnak, hatásuk általánosan fékező. A külkereskedelem és a devizagazdálkodás továbbra is egyedi, hatósági döntéseken alapul. A bérszabályozás nem egyszerűen globálisan szűkmarkú, hanem a szerkezeti alkalmazkodás is bénítóan merev.

Ugyanakkor az árszabályozás formailag liberalizálódik, miközben nem alakul ki komoly antiinflációspolitika. Igen nagy a veszélye, hogy amikor április 1. után felszabadítják az árak igen jelentős részét, elszabadul az infláció.

A kormánynak nincs érdemi megtakarítás-politikája, holott a tavaly év végi felvásárlási láz leckét adhatott volna ezen a téren. (Nem az volt ugyanis a baj, hogy előre bejelentették a január elsejei drasztikus áremeléseket; ez hatalmas előrelépés a korábbi gyakorlathoz képest. A hiba az volt, hogy csak utólag, kapkodva és erőtlen részintézkedésekkel – kamatprémiummal, többletimporttal stb. – reagáltak az előrelátható folyamatokra.)

Továbbra sem körvonalazódik egy valamelyest is integrált szociálpolitika, komoly intézkedések helyett változatlanul tanácstalanság és pótcselekvés uralja a foglalkoztatáspolitikát. Az áremelések és az adóreform által leginkább sújtott többgyermekesek alig kaptak kompenzációt. (A gyerekholmik árát több mint 100 százalékkal emelték, a családi pótlék alig 50 százalékkal nőtt.) A lakásgazdálkodás állami reformmunkálatai legalább féléves késésben vannak, miközben az állami építőipar nagyvárosi panellakások építésénél sikeresen érvényesített 20-25 százalék árnövekedést.

• gazdaság,
• kormány,
• Párt