Skip to main content

A krisztinavárosi postahivatal sztrájkoló kézbesítőinek közleménye

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mi, a 114. Postahivatal kézbesítői 1990. szeptember 18-án elmondtuk az összes problémát, amelyek az elmúlt, közel egy évtizedben felhalmozódtak munkánk körül.

Mi nem sztrájkolni akartunk, hanem tárgyalni a folyamatosan felgyülemlő bajaink megoldásáról. Egy hónapon keresztül hiába vártunk a vállalat vezetésének válaszára, a tárgyalások megkezdésére. A vállalat vezetése nemhogy írásban, de szóban sem válaszolt a munkásgyűlés által választott képviselőknek.

Ezért jelentettük be sztrájkszándékunkat. Az első válaszlevelet akkor kaptuk, amikor a Munka Törvénykönyve erre a vezetést kényszerítette. De tárgyalni még ekkor sem voltak hajlandók velünk. A törvény szerint már ebben a pillanatban sztrájkba léphettünk volna.

Nem tettük meg!

Bár az egyeztetőbizottság munkáltatói oldala határidő után jött létre, mégis tárgyalni kezdtünk vele. Mit követeltünk? Biztonságot és bért.

– Biztosítsák, hogy minden kézbesítő sötétedés előtt visszaérjen a hivatalba.

– Fizessék meg a munkavégzéshez szükséges, magasabb összegű utazási költségtérítést.

– Teremtsék meg a biztonsági feltételeket a küldemények védelmére.

– Emeljék az alapbéreket.

Mi bebizonyítottuk, hogy készen vagyunk a kompromisszumra.

Az egyeztetőbizottságban minden követelésünkből engedtünk, bérkövetelésünket 51%-ról 30%-ra, az infláció mértéke alá szállítónak le. Így jöhetett létre megállapodás mindenben, a bér kivételével. Bejelentettük, hogy ha a munkáltató megfelelő garanciákat vállal, mi további kompromisszumra is hajlandók vagyunk. Mi mindent megtettünk a sztrájk elkerülésére! A posta még semmi érdemi ajánlatot nem tett! De tett mást!

Budapest többi hivatalából áthoztak olyanokat, akik plusz díjazásért vállalták a küldemények kézbesítését. Ezt a 114-es sztrájkoló kézbesítői, ha jogilag nem is, etikailag sztrájktörésnek nyilvánították. Az így „szerződtetett” postai dolgozók sok esetben marékszámra, a címzést figyelmen kívül hagyva, szórták be a leveleket. Ez az eredménye, ha a vállalat vezetése a megegyezés helyett a sztrájk letörésén munkálkodik, figyelmen kívül hagyva a levelek kézbesítéséhez szükséges tapasztalatot, megbízhatóságot.

Buda lakosságához fordulunk: mi nem a lakosság ellen sztrájkolunk! Mi azok ellen a körülmények ellen sztrájkolunk, amelyek nem hagyják, hogy jól szolgáljuk a lakosságot! Még a sztrájk közben is mindenképpen biztosítjuk a lakosság alapellátását, azt, amit nekünk főnökeink meghatároztak.

Mi nem akarunk mást, mint méltányosabb munkakörülményeket és egy kicsit tisztességesebb megélhetést! Mi nem akarjuk újra felosztani a Postás Dolgozók Szakszervezete által kemény küzdelmek árán elért 10%-os béremelést! Egyszerűen boldogulni akarunk, mint minden tisztességes ember, de semmiképpen sem a lakosság kárára!

Mi már bebizonyítottuk megegyezési szándékunkat. A vállalat kedvező ajánlatáig munkabeszüntetésünket. Ezt az 1990. november 8-i munkásgyűlésünk határozta el.

1990. november 13.

Hellenbart Tamás
Kézbesítők Független Demokratikus
Szakszervezete




































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon